Joseph K. Bill atya gyógyító lelkigyakorlatáról:

A nevem Maura. 22 éves vagyok, és jelenleg a Galway-i NUI (Írország) egyetemen tanulok. Vallásom római katolikus. Serdülő koromban kiábrándultam a katolikus egyházból, mivel úgy éreztem, nem akar haladni az idővel. Úgy véltem, a katolikus egyház régimódi, korszerűtlen. Semmiképpen sem igyekszik megérteni azokat a problémákat, melyekkel a fiatalok néznek szembe. Olyan következtetésre jutottam, hogy a katolikus egyház a bűnön, bűntudaton és a félelmen alapszik.

Természetes, a gyónás gondolata egyáltalán nem  tetszett nekem. Nem hittem, miért kéne megvallanom, hogy valamiben hibát követtem el. Gyakran tettem fel magamban olyan kérdéseket, mint: „Miért halnak meg fiatal emberek?” „Miért van oly sok szenvedés, ha van Isten?”

Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem hittem Istenben. Igenis hittem Benne, de a magam, sajátosan újkori módján és az általam meghatározott feltételekkel. Ha hű is akartam volna maradni a katolikus egyházhoz, ez nagyon is a kedvem ellen volt. A hűséghez túlságosan „öntudatos” és hiú voltam.

1999 augusztusában édesanyám elhatározta, hogy részt vesz a Bill atya által vezetett lelkigyakorlaton. Engem ez nem zavart, mivel így elmehettem Slanébe, Robin Williams előadására. (megjegy.: Robin Williams amerikai filmsztár)

Édesanyám a lelkigyakorlat után nagyon megváltozott. Rendkívül boldog volt, állandóan mosolygott, és Istent dicsérte. Otthonunkban Bill atya neve gyakran emlegetett fogalommá vált. Ez felkeltette iránta tanusított érdeklődésemet. Amikor az atya ismét Írországba jött, hogy Knock-ban vezessen lelkigyakorlatot, elhatároztam, hogy felkeresem.

Az egyhetes lelkigyakorlat drámai változást hozott az életembe. A mai napig a hatása alatt vagyok, s remélem, ez a hatás sosem múlik el. Mindaz, amit bizonysággal elmondhatok: megtaláltam Istent, vagy inkább Ő talált meg engem. Rám talált temérdek bűnöm ellenére. Bill atya, aki saját magát  csupán „Jézus szamarának” nevezi, a Szentlélek erejét közvetítette nekem. Ledőltek a falak, melyeket azért emeltem magam köré, hogy Krisztust kizárjam az életemből. Megengedtem, hogy szeressen az Úr. Micsoda öröm? Sohasem gondoltam, hogy az élet ilyen békességes és boldog lehet. Megtapasztaltam lelkem gyógyulását, mely a szeretet éhségétől haldoklott. Annyira elárasztott a szívemet megérintő gyöngédség és szeretet, hogy örömömben sírtam.

A legfájdalmasabb a gyógyulás volt, mégis, szívesen fogadtam ezt a lelki élményt. Ahogy tekintetemet a feszületre szegeztem, tudatosítottam magamban, én is hozzájárultam Jézus szenvedéséhez. Erősen hiszem, Jézus nem csak létezett, de Ő ma is itt él, és egyformán szeret minden embert.

Társadalmi életem ma már nem abból áll, hogy elmegyek egy kávéházba vagy éjszakai mulatóba. Inkább imatalálkozókon és szentmisén veszek részt. Talán ez unalmasnak tűnik, de ennek ellenére életemben még soha sem voltam boldogabb, mint ma. Isten kegyelmével ezután is ezt az életmódot szeretném folytatni. Azt hiszem, ez a remény üzenete azon emberek számára, akik azt gondolják, az egyház halott. Ezt akarja ugyanis elhitetni velünk a társadalom nagy része, különösen pedig a médiák.

Sohasem feledd, az Úr mindig irányít, és sohasem hagy árván. Ez tanusítja örökké a szívembe és emlékezetembe vésett lelkigyakorlat emléke.

Felejtsd el a Kanári-szigeteket! Az a szabadság csak néhány napig tart.

forrás :internet