Feri otthona egy nagy farm. A parasztudvart övező területen és a végtelennek tűnő földeken nagyszerűen lehet játszani. Itt aztán nincs hiány kalandokban.

Feri odáig van az állatokért. Tudják ezt a szülei is. A születésnapjára egy kiscsibével lepik meg. Egy igazi, élő csibével.

Ők ketten az első naptól kezdve elválaszthatatlanok. Feri teljesen egyedül gondoskodik a csibéről. Reggelente és esténként rendszeresen enni ad neki. A csibéből lassacskán tyúk lesz. A sárga pihék fehér tollakká válnak, ezért Feri "Fehér anyó"-nak kezdi nevezni.

Ferinek sok öröme van Fehér anyóban. Amikor a takarmányát hozva hívogatja, fürgén tipegve jön elő Fehér anyó. Mulatságosan néznek ki, amikor Fehér anyó mindenüvé követi Ferit.

Fehér anyó egyre nagyobb és hasznosabb. Mi egy tyúk "hivatása"? Természetesen az, hogy tojást tojjon. Minden nap egyet.

Feri kihozza az öreg kosarat a fészerből, szalmát rak bele, és a pajtában kialakít egy különlegesen csinos fészket.

Minden alkalommal, amikor egy tojást hagyott hátra benne, Fehér anyó hangos kotkodácsolással hirdeti ki a nagy eseményt.

Közben pedig nyár lett! A gabonamezők magasra nőttek. Jó termést ígérnek. De Fehér anyóval mintha valami nem lenne rendben...

"Anyu, mi a csuda lehet Fehér anyóval? Egyáltalán nem tojik már tojást, és sokszor eltűnik a gabonaföldön."

Anyukája mosolyogva feleli: "Várd csak ki a végét, Feri!"

Így hát Feri vár, és továbbra is hűségesen eteti a tyúkját.

Eltelik egy, két, három hét. Feri -- kezében a tyúkeleséggel - fut át az udvaron.

"Anyu, anyu, nézd csak!"

Fehér anyó jön a gabonaföldről. De nem egyedül. Mögötte egész sereg kiscsibe vonul. Ez tehát a rejtély megoldása! Kinn a gabonaföldön nyugodtan megtojhatta Fehér anyó a tojásait, és zavartalanul kikelthette őket. Büszkén mutatja most be a csemetéit. Feri kimondhatatlanul örül a csibecsaládnak. Mostantól persze sokkal több takarmányra van szüksége, hogy jóllakassa a csipogó népséget.

A sziréna felbőg. Az apa kiadja a tűzriadót. Ő vette észre először a farm felé közeledő füstoszlopot. Valamiképpen tüzet foghatott a gabonaföld. Tulajdonképpen nem csoda ilyen szárazságban!

Mindenki megtesz minden tőle telhetőt, hogy meg tudják fékezni a lángokat. A termés odalett. Nagy a kár. De még rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok. Szerencsére a vizesárok megakadályozta, hogy a lángok átterjedjenek a parasztudvarra.

Csak késő este jut Feri eszébe Fehér anyó s a kicsinyei. Aggodalommal teli gondol rá, hogy remélhetőleg nem érte baj őket... de alig meri végiggondolni az eshetőségeket.

Kimegy és végigkutatja a kopár földet. Fehér anyó után kiáltozik, csalogatja, nem kap azonban semmi életjelet.

De mi ez? A lábánál egy nagy fekete csomó. Feriben szörnyű gyanú ébred. Valóban Fehér anyó az, elpusztult! Ott fekszik előtte elszenesedve. Óvatosan megmozdítja lábával az élettelen testet.

Mi ez? Valami mozog! Feri alig akar hinni a szemének. A halott tyúk alatt félősen egymáshoz bújva ott az összes csibe. Amikor észreveszik, hogy elmúlt a veszély, hallgatnak Feri hívogató szavára. Félénken követik őt, és csipogva szaladnak mögötte az udvar felé.

"Hogy lehetséges ez? kérdezi Feri később az édesapját. - Egyszerűen nem tudom felfogni."

"Tudod, az állatok hamar megérzik a veszélyt. Amikor jött a tűz, a csibék védelmet kerestek az anyjuknál. Fehér anyó el tudott volna repülni, de a csibéi még nem. És ő szerette a kicsinyeit. Ezért kiterjesztette föléjük a szárnyait, és saját magát tette ki a tűznek. Feláldozta magát, hogy a gyermekei életben maradjanak."

"Igen, ezt tette. Alig tudom elhinni" csodálkozik Feri a fejét rázva.

Csend van az udvarban. Csak a csibék halk csipogását hallani. Feri még mindig nem mozdul o­nnan.

Apja ragadja ki a gondolataiból. "Feri, van valaki, aki értünk áldozta fel magát. Tudod, kire gondolok?"

Feri nyel egyet. Most nem akar beszélni. Szomorúan néz az apjára. Olyan szomorú, ami Fehér anyóval történt.

Apja sejti, mi megy végbe benne, és ezt mondja: "Az Úr Jézusnak is rettenetesen kellett szenvednie annak idején, amikor feláldozta magát a kereszten. Önként tette. Érted és értem halt meg, hogy mi élhessünk. Hogy örökké élhessünk Vele. Ez a szeretet, Feri."

GROTZ, Elfriede: