Valahogyan mindenkinek más sorsot szán az Élet, a Teremtő, a Gondviselés, a Szerencse.... nem tudhatjuk, milyen családba születünk bele... egyszerűen nincs befolyásunk, nincs választásunk... Csak megszületünk... ami önmagában egy csodálatos dolog... egy új kis jövevény... egy pici kis csoda... Boldog kisbaba? Na ez az, ami nem rajtad múlik ekkor még!

Megfogant a kisbaba... megfogant úgy, hogy nem volt sem szerelem, sem vágy, sem tisztelet, sem gyerekakarás..... Erőszak volt inkább. Vagy hogy nevezhetném azt, amikor a férj ittas állapotban nekiront a feleségének és kényszeríti, hogy teljesítse „házastársi kötelességét”?... Bele se tudok gondoni, micsoda érzés lehet ez egy nőnek... megaláztatás... fájdalom... undor... kiszolgáltatottság.

Megfogant a kisbaba... nem várta senki...nem akarta senki... a nőnek fájdalom volt...nem akart gyereket attól a férfitól.... A férfinak meg nem számított, ő „elvégezte a dolgát”... a továbbiakban semmi köze hozzá.

Hirdetés

Megfogant a kisbaba .... egy 19 éves lány szíve alatt..... megfogant és ott volt... benne volt... Mit tegyen hát? Saját szülei elhagyták egész kisbaba korában...semmilyen szociális támasza nincs... Kihez menekülhet? Ki segíthet? Mit tegyen? Mit tegyen? Mit tegyen?

Megfogant a kisbaba... álmatlan éjszakákat, gyötrelmes napokat okozva az anyának... Aztán lassan elmúlt a gyötrődés.... a kezdeti trauma...a megrázkodtatás...a bizonytalanság... Dönteni kellett... egyedül kellett dönteni... alternatívák, tanácsok, támasz hiányában, a nő maradt...ottmarad a férfi mellett... aki végtére is befogadta őt... akihez hozzáment... szereti őt...ragaszkodik hozzá... mit tehetne, ha néha durva és erőszakos? Hát ilyen ember ő... elviseli... Ő az egyetlen férfi az életében... és az egyetlen férfimodell...férfifigura.... A férfiak mind ilyenek....gondolta, és őszintén megpróbált bízni abban, hogy a dolgok jóra fordulnak.

Növekedett a kislány, kerekedett a pocak.... és ahogy kerekedett, úgy lett az anya egyre bizonytalanabb.... Anyaság? Milyen lehet az? Miért nem érez semmit a magzat iránt? Miért nem várja? Miért nem szereti? Miért nem akarja?

Növekedett a kislány, kerekedett a pocak... a kezdeti naiv gondolat, hogy minden jóra fordul, és férje is megváltozik, köddé foszlott abban a pillanatban, amikor először verte meg így, állapotosan... aztán egyre gyakrabban.... egyre durvábban.

Növekedett a kislány, kerekedett a pocak.... és egyre nagyobb lett a félelem is.... lassan a férje iránti gyűlöletét, megvetését átterjesztette magzatára is... a magzatot okolta minden keserűségéért.

Növekedett a kisláy, kerekedett a pocak.... a 7. hónapban volt, amikor egy este a férje ittas állapotban bántalmazni kezdte... beindult a szülés.

Megszületett a kislány... hosszas és gyötrelmes volt a vajúdás... erőtlen volt a nő... vérszegény... beteg... lelkibeteg...főként.

Megszületet a kislány... 7 hónapra született.... egy alig másfél kilós kis egészségtelen újszülött....magán hordozott mindent...a részeg apától való megfoganást... a szeretet hiányát... a sok erőszakot... sőt még a gyűlöletet is.

Megszületett a kislány... úgy született meg, hogy nem várta senki...nem örült neki senki....nem szerette senki... ugyanúgy, mint magzatkorában, most sem simogatta meg senki....nem mosolygott rá senki... nem szólt hozzá senki.

Megszületett a kislány... Vegyetek már ölbe! Tápláljatok! Gondoskodjatok rólam! Szeressetek!... nincs, aki ezt megtehetné... az anya kiszökött a kórházból... elmenekült úgy, hogy meg se nézte a gyermeket, akit világra hozott... ennyi fájdalmat már nem tudott elfogadni... elmenekült hát... otthagyta férjét is... otthagyott mindent... Így jött hát világra a kislány....így kezdődött.... az apa lemondott a gyermekről...sőt le is tagadta... magára hagyták a kicsit.

Szülők nélkül...így kezdte az életet...tehetett ő bármiről is? Áldozat volt csupán. Az apja felelőtlen, durva alkoholizmusának, és anyja gyávaságának áldozata.... de itt van mégis, életet kapott...egy bizonytalansággal kezdődő életet.

Szülők nélkül.... anyai táplálás, közelség, melegség, támasz, szeretet nélkül.... Így volt néhány hónapig... aztán nevelőszülőkhöz került...lehetőséget kapott...lehetőséget, hogy kötődhessen...szeretetet kaphasson.

Szülők nélkül, nevelőszülőkkel.... Hivatásos nevelőszülő gondoskodására bízták...akinek feladata elsősorban a gyerek szükségeleteinek kielégítése, a róla való gondoskodás és annak elősegítése, hogy lehetőség szerint a gyerek vagy visszakerüljön vér szerinti családjához, vagy örökbeadható legyen... 4 évig nevelkedett ennél a családnál... Elég idő ez ahhoz, hogy közel kerüljön egymáshoz nevelőszülő és nevelt gyermeke.

Szülők nélkül, nevelszülőkkel... kialakult hát egy biztonság a kislány életében...koraszülöttsége, vérszegénysége, kisebb betegségek, a csecsemőkori hátrányai ellenére, szépen fejlődött és szellemi szempontból is elérte a korának megfelelő szintet.... Mostohatestvérei, nevelőszülei, az egész családja harmóniát, szeretetet, melegséget árasztott felé.... Jó volt ott élni, biztonságban lenni.

Egy napon aztán, a legváratlanabb pillanatban, bekövetkezett az újabb lelki törés. A nevelőanyja súlyosan megbetegedett, ezért kénytelen volt lemodani a kislány további neveléséről... Így folytatódott, nevelőszülők nélkül... A kislány örökbeadható volt már, de nem jelentkezett olyan pár, aki örökbe vette volna... A vér szerinti szülőkről semmi hír.... így került 4 évesen gyerekotthonba.

Nevelőszülők nélkül, gyerekotthonban... a személyes kötődés, a családi légkör után igazi trauma volt ez... Ahogy a lány most visszaemlékszik arra az időszakra: nem evett, naphosszat csak sírt, a nevelők türelmetlenül ráncigálták... Az a biztonságérzet, amit a nevelőszülők nyújtottak számára szétfoszlott... és maradt a ridegség...az utasítások.... A szükségleteit kielégítették, de nem kapott szeretetet, odafigyelést.

Nevelőszülők nélkül gyerekotthonban... sok idegen gyerekkel... idegen felnőttekkel.... itt nevelkedett hát... Óvodába járt... megtanult közösségben élni... kis gyermekszíve tele volt rémálmokkal, félelmekkel... A legjobb napjai azok voltak, amikor a „szerzetes bácsi” meglátogatta őket... tőle kapta a legtöbb melegséget... az ölébe ülhetett, mosolyt, simogatást, puszit, dícséretet, szeretetet kapott… és a bácsi olyan szép meséket mondott... annyira megnyugtató volt a közelében lenni... Hát mégis van valaki, aki szereti?

Nevelőszülők nélkül, gyerekotthonban... a változások mindig olyan hirtelen történnek, amikor nem is számítunk rá... a legváratlanabb pillanatban más lesz minden.... 7 éves volt, amikor egy néni elé vezették, és azt mondták, itt az anyukád… Sírva fakadt és elszaladt... Hogyhogy az anyukám?... Nem tudta, mi történik, de rettenetesen félt... félt az ismeretlentől, és megérezte, hogy itt most valami megváltozik.

Ez a néni az anyukám... hol volt eddig?... új életet kezdett... dolgozik... albérletben lakik...újra férjhez ment... és szeretné visszakapni elhagyott kislányát.

Ez a néni az anyukám... és a néni egyre gyakrabban jött... először csak félve közeledett a kislányához... bizonytalan volt ő is... mindannyiszor elsírta magát... mély fájdalomról árulkodott minden mozuladata, minden egyes szava.

Ez a néni az anyukám... Az anyukám?.. Ajándékokat hoz nekem, játszik velem.... kedves hozzám.

Ez a néni az anyukám... Az anyukám... fél év rendszeres találkozás után, ki tudta mondani: az anyukám.

Elmagyarázni, megértettni egy 7 éves kislánnyal, hogy csecsemőként miért hagyták el, és most miért akarják újra... Küzdeni azért, hogy a mély sebek begyógyuljanak... kialakítani egy anya-gyerek kapcsolatot, így... elérni, hogy bízzon... nem könnyű feladat... sok idő, sok törődés... Egy anya, akinek magának is gyötrelmes volt a gyerekkora... szülők nélkül nőtt fel... aztán amikor ő lett szülővé, elmenekült... Rengeteg mély sebet hordozva, nem érezte magát képesnek, hogy vállalja gyermekét... de fel tudott állni, újra tudta kezdeni... visszatért gyerekéhez és küzdött érte...

A lány ma 23 éves, egyetemista... A sok lelki vívódáson, az anyja hibáztatásán, a folyamatos biznytalanságon túl, ma többnyire kiegyensúlyozott és boldog.

Életútja egyedi... Fájdalmas, de minden jel arra mutat, hogy kielégítő életet tud élni...Örülni tud az életének... az anyjának... a mostohaapjának.... a mostohatestvéreinek.

Hadd idézzem most az ő szavait! „Nevelőszüleimet sokáig gyászoltam, borzalmas emlék az számomra, amikor elszakítottak tőlük. A gyerekotthont nem szerettem, minden éjszaka féltem, rémálmaim voltak. Viszont a szerzetes bácsi odaadását nem felejtem el soha. Akkor ő volt az egyetlen kapaszkodó az életemben. Végigkísérte az utamat és segít máig is. Miután már szinte felnőttként megértettem, anyám mennyit szenvedett, átértékeltem mindent és most már hálás vagyok neki, amiért a világra hozott, majd értem jött és megküzdött értem. Szeretem őt, és ennél több nem is kell.”

Elmosolyodik. Egész eddigi életét látom csillogó szemében... lepereg előttem, akár egy film... Egy lány eddigi életéről... fájdalmáról, kiszolgáltatottságáról, küzdelmeiről, biznytalanságairól... de ugyanakkor a csodáról, az akaratról, a segítségnyújtás megtapasztalásáról, reményről, szeretetről.

Valahogyan mindenkinek más sorsot szán az Élet, a Teremtő, a Gondviselés, a Szerencse... Nem tudhatjuk, milyen családba születünk bele... egyszerűen nincs befolyásunk, nincs választásunk... csak megszületünk... fenövünk... és akkor már rajtunk múlik!