Az Üdvözlégy, amit a keresztények évszázadok óta imádkoznak, két fő részből áll. Az ima első része a Szentírásból származik. Egyrészt az angyali üdvözletből; Gábriel főangyal ezekkel a szavakkal köszöntötte Máriát: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28); másrészt Mária Erzsébetnél tett látogatásának leírásából, miszerint Erzsébet a következő szavakkal köszöntötte a Szűzanyát: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” (Lk 1,42)

Az imát kezdetben A Boldogságos Szűz köszöntése néven ismerték, és csak a fenti két sorból állt. A Peer-kódexben is ebben a rövidebb formában maradt fenn magyar szövege a 16. század elejéről: Idvezlégy Mária, malasztval teljes, Úr vagyon teveled, te vagy áldott asszonyállatoknak közötte, és áldott te méhednek gyimölcse, Jézus Krisztus. Ámen.

A fekete halál idején azonban az imát kiegészítették. Sokan úgy vélik, hogy a második részt (Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért most és halálunk óráján) azért adták hozzá az imádsághoz a 14. században, hogy a pusztító pestisjárvány alatt a Szűzanya oltalmát kérjék a halálos betegség ellen.

Tiszteletreméltó Fulton J. Sheen amerikai érsek a The World’s First Love című könyvében így ír erről: „Mivel megragadja az élet két meghatározó pillanatát: a »mostot« és a »halálunk óráját«, az emberek spontán felkiáltására emlékeztet egy nagy csapás idején. Az egész Európát sújtó és lakosság egyharmadát elpusztító fekete halál arra késztette a hívőket, hogy Urunk Anyjához kiáltsanak, hogy védelmezze őket akkor, amikor a jelen pillanat és a halál majdnem egy volt.”

A Mária-tisztelet szakértője, Donald H. Calloway a Champions of the Rosary című könyvében megerősíti ezt az elméletet, és hozzáteszi: „A fekete halál után az Üdvözlégy imádság második fele feltűnik a szerzetesi breviáriumokban, különösen a mercedáriusoknál, a kamalduliaknál és a ferenceseknél… A 14. századi embereknek nagy szükségük volt az Üdvözlégy második felének »reménnyel teli« dimenziójára.”

Az imádságot sokféleképpen mondták Európában azokban a nehéz időkben. Hivatalosan a tridenti zsinat (1545–1563) ismerte el és rögzítette a szövegét, és a teljes imát beillesztették az 1568-as római breviáriumba.

A nagy szenvedés idején a keresztények mindig Istenhez és a hozzá legközelebb álló szentekhez fordulnak, abban a reményben, hogy az Úr enyhülést ad az embereknek.

Fordította: Szalontai Anikó

Forrás: Aleteia.org; Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000–1530); http://sermones.elte.hu

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír