JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD hírei

Erdő Péter nem rejtette véka alá a véleményét

Ne sajnáljuk az időt arra, hogy „szeretetben együtt legyünk. Mert ha arra figyelünk, hogyan szerezhetünk másnak örömet, egyszerre csak azt fogjuk észre venni, hogy mi is boldogabbak vagyunk” – fogalmazott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a fővárosi Szent István-bazilikában szenteste.

S vajon mi történik azokkal, akik az együttlétek alkalmával rendszeresen a gyűlöletet sugározzák magukból? Vajon azzal, ha csak azért figyelnek a másikra, hogy számukra bajt okozzanak, akkor egyszerre azt fogják-e észre venni, hogy maguk is boldogtalanabbak lesznek? Mit éreznek azok az emberek, akik advent idején tudatosan a rosszra készülődtek? Mit éreznek azok, akik önös érdekből, tehetetlenségük okozta dühből tervezgetni kezdték, hogy száz éve soha nem látott botrányt okoznak abban a parlamentben, amely csak a leutóbbi tíz évben is hozzásegítette a nemzetet, hogy a szakadék széléről fejlődési pályára álljon? Mit éreznek azok, akik saját testükkel zárják el az utat, hogy a levezető elnök elfoglalhassa a helyét az ülésteremben? Mit éreznek azok, akik beleülnek a miniszterelnöki székbe, s kezüket a gombokra téve megakadályozzák, hogy szavazzon? Akik közvetlen közelről belesípolnak az arcába vagy emberi auráját megsértve videófelvételt készítenek róla? Vajon mit érez az a nem is olyan régen még többszáz milliós titkos vagyonnal rendelkező társával éhségmenetet szervező piros pólós ember, aki szándékosan nekimegy a rendőröknek azért, hogy aztán – ugyancsak a látványos s ugyancsak teljes egészében hazug „munkásérdek-képviselet” jegyében – a rendfenntartókra igyekezzen rásütni az erőszakosság bélyegét? Vajon mit érez az a fiatalember, aki büszkén vallja, hogy füstbombát dobott a rendőrökre, megadva ezzel a jelet a durvább erőszakoskodások megkezdésére? Vajon mit érez az az provokatőr, aki tudván, hogy a rendőrök a türelem parancsának engedelmeskednek, ezért különös felszabadultsággal felszabadultan köpdösi arcul, vizeli le őket? Vajon mit érez az a háttérben megbúvó szervező, aki fizet azért, hogy a szélsőségesség minél több formában nyilvánuljon meg a karácsonyfával feldíszített adventi téren? Ezek az emberek tényleg csak azért figyelnek egymásra, hogy az együttlétek alkalmával bajt okozzanak? A tények azt mondatják, hogy igen. Ami ebben a szomorú helyzetben mégis ad némi reménységet a szeretet jövője számára, hogy e negatív érzések tulajdonosai kevesen vannak. Hogy gyűlölködésüket még azokra sem tudják maradéktalanul átragasztani, akik alapvetően velük szimpatizálnának. Lehetséges, hogy ettől ez a szűk kör nem lesz boldogtalanabb. Sőt! A többség azonban örömet akar okozni a másiknak és szeretetben akar élni. S nemcsak karácsonykor. Hál’ Istennek, most végre a többség szava dönt. Ez a biztos jövőnk záloga.

Horváth K. József -

Címkék: