KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentírási olvasmányok felidézték az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. A nagycsütörtöki evangéliumban felolvasásra került, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. A lábmosás szertartásában Jézus példájára emlékezik az Egyház. A lábmosás a szolga feladata volt és Jézus szolgává tette magát.

A bíboros homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Nemrégiben New Yorkban egy fontos közéleti személyiség (Dani Dayan izraeli főkonzul 2018. február 1-jén a Park East Synagoge-ban tartott megemlékezésen) azt mondta: „A választott népet nem a törvény előírásai őrizték meg élő közösségként, hanem a közös emlékezet”. Igaz ez, testvérek, az Újszövetség választott népére, az egyházra is. Jézus halála és feltámadása után az Utolsó Vacsora emlékének nemcsak felidézésére, de jelenvalóvá tételére, külön közösségként gyűltek egybe Jézus tanítványai. Már az Apostolok Cselekedeteiben arról olvasunk, hogy a hívők még együtt imádkoznak a néppel a Jeruzsálemi Templomban, de a kenyértörést már házanként végzik (vö. Ap Csel 2, 46), az csak az ő ünnepük. Azóta minden eucharisztikus ünneplés, minden szentmise annak az egyszeri titokzatos, Jézussal elköltött Utolsó Vacsorának a megújítása. Több mint egy közös emlék felidézése, mert az esemény mélysége, tartalma, átlényegítő ereje válik jelenvalóvá.

2. De különösen is emlékezés, esztendőnként visszatérő nagy emlékezés az Utolsó Vacsorára nagycsütörtök esti szentmiséje. Már XII. Piusz pápa 1955-ben úgy rendelkezett, hogy a korábbi időpont helyett ezt a szentmisét mindig este végezzék. A II. Vatikáni Zsinat után pedig ez az esti szentmise lett a húsvéti szent háromnap kezdete. A liturgikus évről és naptárról szóló szentszéki határozat kijelentette: „Az Úr szenvedésének és feltámadásának húsvéti szent háromnapja az ’Úr vacsorájának’ szentmiséjétől kezdődik, középpontja a húsvéti vigília szertartása, vége pedig a feltámadás vasárnapjának esti dicsérete” (Vö. S.C.Rituum, II. Normae universales, Christi opus, 1969. III. 21: Enchiridion Vaticanum III, Bologna 1977, 523, nr 909.). Erre utal II. János Pál pápa 1995-ben kiadott nagycsütörtöki levelében, amelyben kijelenti: „Az Utolsó Vacsorával, amelyen Krisztus az Újszövetség áldozatának és papságának szentségeit alapította, kezdetét veszi a húsvéti szent háromnap” (nr.3).

3. Három fő titkot ünneplünk tehát a mai szentmisében: az Oltáriszentség alapítását, az egyházi rend szentségének alapítását és a testvéri szeretet parancsát. Ez a szentmise ezért az egyetlen húsvéti titok szentségi pillanata. Fontos, hogy ilyenkor a helyi közösség hívők és papok részvételével együtt ünnepeljen. Adjunk hálát együtt a szentmise, az Oltáriszentség és a papság ajándékáért.

Gondoljuk meg, hogy már maga az Utolsó Vacsora is emlékezet volt. A jövő megjelenítő emlékezete. Mert Jézus kenyeret vett a kezébe és azt mondta: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, mely értetek adatik”. A borról pedig azt mondta: „Ez az én vérem, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára”. Amikor ezek a szavak elhangzottak, Jézust még nem feszítették keresztre. De már feláldozott testét és vérét adta a tanítványoknak. Az isteni örökkévalóság szférájából hangzottak szavai, ahol a terv, az esemény és a hatás egyetlen isteni mindentudásban számunkra elképzelhetetlen módon egységet alkot. Ott múlt, jelen és jövő egyesül. Az Utolsó Vacsora tehát túllép az egész anyagvilág keretein, megvilágítja, értelmezi, és egy étkezés közösségében számunkra is érzékelhetővé teszi Krisztus megváltó halálának titkát. Az emberi tudat zavartan áll a paradoxon előtt. De ugyanígy gyönge a képzeletünk arra is, hogy a szentmise és az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus valóságát leírjuk.

4. Mert egyetlen Krisztus áldozata, teljes értékű és minden bűnre megváltást szerez. És nem sokszorozódik meg a történelem során az egyes szentmisékben. Nem mutatnak be a papok Krisztus személyében másik áldozatot. De mégsem csupán a régi esemény emlékét idézik fel, hanem jelenvalóvá teszik azt teljes kegyelmi erejével. Az Oltáriszentségben pedig Krisztus teste és vére van jelen, nem pusztán kegyelmi hatásával, hanem egészen egyedi és titokzatos módon. Olyan módon, amire az egyház az átlényegülés kifejezést alkalmazza. Boldog VI. Pál pápa tanítása szerint „Ámbár az Oltáriszentség jelképisége jól megérteti velünk ennek a szentségnek sajátos hatását, Krisztus titokzatos testének egységét, mégsem… meríti ki ennek a szentségnek a természetét... Ugyanis a Katolikus Egyházban… a keresztény nép hitérzéke, a Trentói Zsinat által kimondott dogma és magának Krisztusnak az Oltáriszentség megalapításakor mondott szavai egyaránt annak megvallását kívánják tőlünk, hogy az Oltáriszentség Megváltónknak, Jézus Krisztusnak a teste, mely a mi bűneinkért szenvedett, és amelyet a Mennyei Atya jóságosan feltámasztott” (VI. Pál, Enc., Mysterium fidei, 1965.09.03; magyarul: Bűnbocsánat és Oltáriszentség, kézirat gyanánt közre adja a Magyar Katolikus Püspöki Kar, Budapest 1976, 345.). A létezésnek olyan értelmében van jelen az Oltáriszentségben, melyet szavainkkal aligha tudunk kifejezni. Ezt az átváltozást az egyház az átlényegülés szóval illeti (Conc.Trid., Sess. 13, Decr. de Euch, c.4: DH 1642.).

5. Most van itt az idő a hálaadásra. Most imádhatjuk a legnagyobb örömmel az Oltáriszentséget. Most virraszthatunk a szenvedésére készülő Krisztus mellett az Olajfák Hegyén, hogy megköszönjük neki értünk adott és nekünk kiosztott életét. Ő ajándékozzon bizalmat és egymás iránt készséges, áldozatos szeretetet mindnyájunknak! Amen

A homíliát követően Erdő Péter elvégezte a lábmosás szertartását. Az idei évben a főpásztor a szertartás keretében tízenkét hívő – kispapok, esztergomi hívők és a Boldog Ceferino roma misszió tagjainak – lábát mosta meg.

Fotó: Hídlap

Magyar Kurír