Erdő Péter megáldotta Washingtonban a Magyarok Nagyasszonya-kápolnát Augusztus 29-én, szombaton a washingtoni Szeplőtelen Fogantatásról nevezett nemzeti kegyhely bazilikájában az ünnepi szentmisét követően Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, Donald Wuerl bíborossal, washingtoni érsekkel megáldotta a Magyarok Nagyasszonya-kápolnát.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A washingtoni Szeplőtelen Fogantatásról nevezett nemzeti kegyhely bazilikájában bemutatott ünnepi szentmise főcelebránsa Donald Wuerl bíboros, washingtoni érsek volt, a homíliát Erdő Péter bíboros mondta.

A szentmisén Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet, és mintegy hétszáz egyesült államokbeli, illetve kanadai magyar volt jelen.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Nagy örömmel szenteljük fel a mai szentmise után a Magyarok Nagyasszonya kápolnát itt, a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett bazilikában, az Amerikai Egyesült Államok nemzeti szentélyében. Amikor hivatalba lépésem után, 2004-ben végiglátogattam az Egyesült Államokban és Kanadában élő magyar katolikus közösségek jelentős részét, itt Washingtonban azt láttam, hogy ebben a szép bazilikában számos nemzeti kápolna képviseli azokat a népeket és közösségeket, akiknek a hite és tanúságtétele hozzájárult az amerikai katolicizmus építéséhez. Kerestem a magyar kápolnát is, de nem találtam. Pedig sok közösség története és részben még mai élete is azt mutatja, hogy az ideérkező magyar katolikusok hitükkel, tanúságtételükkel fontos részét alkották és alkotják ma is az itteni katolikus közösségnek. Ezért köszönöm Wuerl bíboros úrnak, mint helyi főpásztornak és Mons. Rossinak, a szentély igazgatójának a jóindulatú hozzájárulását a kápolna kialakításához. Hálás köszönet és elismerés illeti azokat az itt élő magyarokat, akik anyagilag is hozzájárultak ennek a kezdeményezésnek a sikeréhez. Ugyanígy köszönet illeti a magyar nagykövetséget és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát jelentős hozzájárulásáért és azért, hogy ezt az ügyet magáénak érezte. Mert egy a hitünk nekünk, katolikusoknak az egész világon, de sokféle a nyelvünk, a hagyományunk, a közösségi életünk. Az Egyház mindenkihez úgy akar szólni, ahogyan az legközelebb áll a szívéhez. Tehát nem csupán arról van szó, hogy érti-e az ember a szentmise vagy a prédikáció nyelvét, hanem arról is, hogy Isten előtt a közösségben megbecsüljük a saját értékeinket, hogy megnyíljon a szívünk mások felé is.

Ma Nyugat-Európa és Amerika fontosabb városaiban új típusú magyar jelenlét figyelhető meg. Dolgozni, tanulni jönnek nem kevesen. Gyakran azzal a szándékkal, hogy néhány év múlva hazatérnek Magyarországra. És sokszor nagyon vágynak a magyar szóra, a magyar közösségre. Ez a régen itt élő magyarok számára kihívást és felfrissülést jelenthet, az újonnan érkezőknek pedig vallásosságuk és közösségi életük megerősödését.

2. A mai szentmisében azt az evangéliumot hallottuk, amit Szent István király ünnepén szoktunk olvasni. A szentmise újszövetségi olvasmánya különösen megvilágítja István király művét és azt, ami belőle a mi számunkra most is nagyon aktuális (Ef 4,17–24). Arról olvastunk ugyanis az Efezusi levélben, hogy ne legyünk már többé olyanok, mint a pogányok.

Ez volt a nagy probléma Szent István korában is. Nem elég formálisan felvenni a kereszténységet, nem elég politikai hasznosságból szövetségre lépni a nyugattal, hanem emberileg meg kell változni, gondolkodásmódunkban is kereszténnyé kell lenni. És minden más, amiért országunk évről évre tiszteli Szent István király művét az mind tiszteletreméltó. Nagyszerű dolog az államalapítás, az országszervezés, a közigazgatás és a jog megalapozása. De számunkra itt a legfontosabb mégis csak az az üzenet, hogy hogyan kell a gondolkodásunknak, hogyan kell a szívünknek megváltozni, hogy végre ne pogány módra gondolkodjunk és éljünk. Erre kapunk választ az Efezusi levélből. Ott ugyanis felsorolja Szent Pál, hogy mi jellemzi a pogányok magatartását és világnézetét, és mi szerint kell igazodnia a keresztény embernek. Azt mondja összefoglalva, hogy „ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon járatják az eszüket”.

Másutt pedig azt olvassuk az Újszövetségben: „ne éljetek úgy, mint a pogányok, akiknek nincsen reménységük” (vö. 1Tessz 4,13). Ez az a két alapvető adottság, amiben az ember akkor él, ha nem jutott el Krisztushoz. Nincs reménysége, mert emberi dolgokban bizakodik, a puszta emberi igyekezet alapján próbálja megítélni, mi lehet a jó, mi lehet a hasznos az életünkben. És újra meg újra találkozik a korlátaival, találkozik azzal, hogy nem tudja megvalósítani – egyén és közösség – azt, amit fontosnak és jónak tartana. Aztán találkozik azokkal a nehézségekkel, amik a sikertelenségből, a kudarcból adódnak, és akkor nem tudja, hogyan tovább. És könnyen megjelenik az elkeseredés, a kétségbeesés, az hogy nincs értelme egyén, család vagy egy egész ország életének. Miért? Mert azok a kilátások, amelyeket olyan fontosnak tartott, mintha nem lennének nyitva. Mondjuk a földi jólét, vagy az a fajta haladás, amelyről valaki éppen azt hiszi, hogy a legnagyobb érték.

A másik nagyon jellemző tulajdonság, hogy a pogányok hiábavalóságokon járatják az eszüket. Ha nem találkoztunk Krisztussal, akkor mi az, ami rendet teremt bennünk, ami értékrendbe helyezi a dolgokat? Mert lehet az ember minden vallás és hit nélküli, vagy hihet egy-egy rejtelmes jelenségben, tisztelheti akár az értelmünkkel átfoghatatlannak és megismerhetetlennek tartott mindenséget is, ha a személyes, minket szerető Istenhez nem jut el, másként látja a dolgok értékét, mert ő a hétköznapi, evilági élet helyzeteihez méri a dolgok jelentőségét. De ennek az életnek vége van, és a földi élet lezárása annak a számára, akinek nincs hite, egyben végső határkő. Tehát az élet apróságaihoz méri a többi dolgokat. Ahhoz méri a másik ember iránti szeretetet. Ahhoz méri a saját életének a kilátásait. Hányszor halljuk például: lehet, hogy ez és ez a munka valamikor még értékes lenne, de hát mi hasznom lesz már akkor nekem abból? Vagy: még az unokáink sem fogják meglátni az eredményét. És így tovább. Hiábavalóságokon járatja tehát az ember az eszét, mert az tűnik akkor a legfontosabbnak, ami itt az én életemben, az én számomra még elérhető. Kényelemben, anyagi előnyökben, az élet szebbé tételében. De hát ezek a dolgok kicsi súlyúak, ha Jézushoz és ahhoz a távlathoz hasonlítjuk őket, ami a hívő ember számára megnyílik. Mert a kereszténység nem puszta természetvallás. Nem csupán emberi értelmünkkel figyeljük magunk körül a világot, és ebből vonunk le nemzedékről nemzedékre új meg új következtetéseket, hanem a Názáreti Jézus Krisztus tanítványai vagyunk. Az ő tanítása, az ő élete, halála és feltámadása a hitünk tartalma. Ő pedig történelmi személy, akinek volt szülőföldje, népe, anyanyelve, kultúrája, akinek a tanítását és az örömhírét tanítványai közössége őrzi mind a mai napig.

3. Templomot, vagy akár kápolnát építeni nem földhözragadt vállalkozás. Egy közösség, sőt talán egy egész társadalom hitét fejezi ki. Jel a templom, amely az égbe mutat. Jele annak, hogy a közösség áldozatot is tud hozni Isten tiszteletére és a saját lelke javára. Mert minden templom arra figyelmeztet, hogy nem hiába élünk, hogy földi munkánk és minden jó törekvésünk beleilleszkedik az isteni szeretet tervébe. Ezért Istenben, az ő szeretetében lehet örök érték az is, amit az ember alkotva cselekszik.

Szent István rendelkezése a templomok építéséről a keresztény hit elfogadásának szükségszerű következménye volt. Tehát megújulni gondolkodásunkban, felhagyni végre a pogánysággal, ezt jelenti: elfogadni Jézus Krisztust valóban Megváltónknak és ettől kezdve remélni benne. Ez az a remény, amibe egyén és közösség kapaszkodhat, ez az, amiben végül is nem csalódik. Mert ez a remény nemcsak ennek a földi életnek a keretei között érvényes, hanem azon túl is, a világmindenségre és az örökkévalóságra szól. De ha ilyen szokatlan dologban hiszünk, akkor nagyon különleges kell, hogy legyen a gondolkodásmódunk és az életünk is. Akkor a dolgoknak az értéke megváltozik, akkor olyan cselekedetek, olyan helyzetek kell, hogy kísérjenek bennünket, amire az emberek felfigyelnek. És azt mondják: hogyan lehetséges ez? Hogy valaki ad és segít, pedig nincs belőle haszna, hogy valaki holnapután éppen olyan kedves, mintha meg sem sértettük volna. Mintha nem lenne semmi leszámolni vagy elszámolni valója. Nincs is, mert a keresztény ember megtanulta Krisztustól a bocsánatot, megtanulta, hogy hol az életének a súlypontja, megtanulta, hogy a többi embert úgy kell szeretnie, mint saját magát.

A Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanya bazilikájában, a Magyarok Nagyasszonya kápolnájában gondoljunk arra, hogy a Szűzanya minden nép édesanyja, de nekünk különösen is Nagyasszonyunk és Patrónánk. A Szűzanya és a magyar szentek közbenjárását kérjük az Amerikában és az egész világban élő magyarságra és az egész amerikai népre. Adja Isten, hogy ez a kápolna erősítse közöttünk a hit és a szeretet közösségét. Ámen.

* * * 

Erdő Péter bíboros és Donald Wuerl bíboros, washingtoni érsek felszentelték a kápolna új oltárát, Erdő Péter elhelyezte Szent István ereklyéjét.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szent István zászlót ajándékozott a bazilikának – tájékoztatott az MTI. Ünnepi beszédében azt mondta: „Mi – amerikaiak és európaiak, egyháziak és világiak, politikusok és választópolgárok – azért vagyunk ma együtt, mert hiszünk abban, hogy a hit és az erkölcs változatlanul az emberi jövő örök zálogai; töretlenül hiszünk abban, hogy a hit és az erkölcs a 21. században is olyan szabadságteremtő és rendteremtő erők, amelyek nélkül az euroatlanti civilizációnk nem fenntartható.” 

Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet rámutatott, hogy a magyar kormány támogatja a magyar identitás megerősítését. Mint mondta, a szentély azt is tükrözi, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok az értékek közösségén alapulnak. Az avatás alkalmából gratuláló és köszönő levelet intézett Szemerkényi Rékához John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke. „A Magyarországhoz fűződő viszonyunk és amerikai magyar állampolgáraink megérdemlik ezt különleges elismerést a magyar kultúra megőrzéséért itt, az Egyesült Államokban” – hangsúlyozta a házelnök. Reményét fejezte ki, hogy a kápolna összehozza az amerikai magyarokat és mindenkit szerte a világról, aki részesedni akar a magyar kultúrából.