Krisztusban Kedves Testvérek!

Zebedeus fiainak kérése Jézustól érdekes dolognak a jele. Jele annak, hogy Jézus legközelebbi tanítványai is, pontosan Jézus szavai és tettei alapján meg vannak arról győződve, hogy Jézus országot akar szervezni. Messiásnak tarják, hát messiási országot, földi diadalmas országot várnak tőle. És Jézus meg is tesz mindent, ami alapot ad erre a várakozásra. Hiszen a tanítványok közül néhányat külön választ, elkülöníti, magához hívja, képezi, oktatja őket, beszél nekik az országról, különleges megbízatást ad nekik, hát persze, hogy úgy érzik, eljön az idő és itt a földön egy új ország tisztségein osztozkodhatnak. Ezért kérik Jézustól a protekciót. Tehát fontos pozíciókat akarnak majd abban a dicsőséges földi országban.

És Jézus nem utasítja el őket teljesen. Nem azt mondja, hogy ilyen ország pedig nem lesz. Hanem azt mondja, hogy ez valami egészen más. Hogy „nem tudjátok, mit kértek”. És aztán elmondja, hogy az ő dicsőséges országába való bemenetelnek föltételei vannak. Ezek a föltételek – képesen beszél – a kehely kiürítése és a keresztség, amit ő majd emleget az Olajfák hegyén, amikor a szenvedés vár rá. „Atyám, vedd el tőlem ezt a kelyhet! Mégis legyen meg a te akaratod!” Hát ezt a kelyhet, a szenvedés kelyhét és ezt a keresztséget, a vértanúság keresztségét kell majd megosztaniuk Zebedeus fiainak is Jézussal. És bemennek a dicsőségbe. De másmilyen dicsőséges ország lesz az, mint amilyet ők elképzeltek.

A főhelyek dolgában pedig egészen szigorúan beszél Jézus. Azt mondja, hogy nem rajta múlik, hogy kik kapják. Fogalmuk sincs a tanítványoknak, hogy miről beszélnek, amikor ezeket a helyeket kérik. Hogy a mennyek országában kit milyen hely illet, honnan tudhatná azt földi halandó? És persze, hogy nem arról a földi szervezetről van szó, amiről a tanítványok álmodnak.

De Jézus nem utasítja el azt sem, hogy itt a földön valamilyen szervezetet alapít. És az Egyházat valóban nemcsak láthatatlannak és lelkinek, de e világon élő közösségnek is akarja és szervezi. Tehát itt is hatalom van akkor? Olyan, mint a földi országokban? Erre is válaszol nekünk a mai evangélium, mert Jézus helyreigazítja ebben is a tanítványok gondolkozását.

Nem azt mondja, hogy senki se legyen közületek első. Hanem azt mondja, hogy aki első akar lenni, az legyen a többinek a szolgája. Nem azt mondja, hogy nincsen vezetés, nincsen felsőbbség az ő közösségében, az ő országában, hanem a saját személyének a példáján mutatja meg, hogy mit ért ő ezen a felsőbbségen. Megmutatja, hogy életét adta válságul sokakért. Ez volt az alapja annak, hogy milyennek kell lenni a vezetőnek és a vezetésnek az Egyház közösségében.

De hát váltságról beszél. Kitől váltotta ki, kitől vagy mitől váltotta meg Jézus az embereket? A megváltás, a kiváltás a régi időben bizony elsősorban a rabszolgaságra vonatkozott. Tehát kinek a rabszolgája volt az ember, mielőtt Jézus megváltotta? Mondhatnánk erre túlzással, de nem mondjuk, mert sántít a hasonlat, hogy talán a sátáné, hisz őt nevezi sokszor az Újszövetség is evilág fejedelmének. De Jézus nem adott semmit a sátánnak és nem alkudozott vele, hanem erősebbnek bizonyult nála. Ő tehát nem a sátánnal kötött üzletet, hanem a bűn rabságából váltotta ki az embert. Abból a rabságból, melyből a saját erejéből nem képes az ember kiemelkedni. Odaadta a saját életét is, gyöngévé tette magát, hogy az ember a bűn rabságából kiszabadulhasson. És ebben mutatta meg, hogy milyennek kell lennie annak, aki vezetőként szolgál az Egyház közösségében: áldozatkésznek kell lenni, saját magát is föl kell áldozni azért, hogy az emberek, a többi ember is Istenhez találjon. Ez a most felolvasott evangélium tanítása.

Tehát nem valamiféle vezetésnélküli, vagy látható szervezet nélküli mozgalom elindítója Jézus, hanem igenis látható népet és országot szervez az Egyházból. De ebben egészen más törvényszerűségek élnek, mint a földi világ hatalmasainak a törvényei.

Ezt az önfeláldozást, ezt tanuljuk meg tőle mindannyian, hisz egymást kell szeretetben szolgálni, ahogyan a Szentírás mindnyájunknak tanítja. Ámen.