Karácsony ünnepén, december 25-én Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét az esztergomi bazilikában, melyen Cserháti Ferenc a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök koncelebrált.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Karácsony ünnepének második szentmiséjén az Evangélium, már nem csupán Jézus születésének örömhírét beszéli el, hanem megmutatja ennek a születésnek az első hatásait is. A felolvasott evangéliumi szakasz előtt az angyalok szózatát halljuk, végső szavuk pedig, hogy dicsőséget hirdetnek Istennek és békességet az embereknek. Az angyali üzenet hatására a pásztorok útra kelnek, hogy maguk győződjenek meg a történtekről. Megtalálják Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Gyermeket. De mit üzen nekünk ez a mozgalmas betlehemi éjszaka?

Azt üzeni, hogy kövessük ennek az eseménynek a szereplőit. Utánozzuk az angyalokat a dicséretben, Szűz Máriát a szeretetben, a pásztorokat a keresésben.

Az angyalok példáját követve dicsőítenünk kell Istent, mégpedig szavainkkal és tetteinkkel egyaránt. A Szentírás sokszor felszólít minket Isten dicséretére. A három ifjú, aki Dániel próféta könyve szerint hűséges volt Isten törvényéhez, és ezért a király tüzes kemencébe vetette őket, megmenekült a lángok közül. Nem csak utólag dicsérték az Istent, mert megszabadította őket, hanem akkor is, amikor még a lángoló kemencében voltak (Dán 3,24-45). Ha Istennek hálát adunk életünkért, ha tudunk hálát adni örömért és szenvedésért egyaránt, akkor már itt a földi életben sérthetetlenek vagyunk, mert Isten színe előtt, Isten szeretetében élünk. Ez pedig maga az örök boldogság kezdete. De Isten dicséretére hív fel bennünket sokszor a Zsoltárok könyve is. Költői szavakkal köszöni meg Istennek a teremtett világot (vö. Zsolt 148,1-10; 150,1stb). Külön mond köszönetet és dicséretet azért, hogy az Úr megmenti és magához emeli a választottakat (vö. Zsolt 148,13-14). Nekünk is követni kell az angyalokat, akik Krisztus születésének nagy eseménye miatt dicsérik az Istent. De nem csak Karácsonykor kell köszönetet mondani és dicsőíteni Őt, hanem életünk minden napján. Nemcsak az imádság szavaival, bár ez is szükséges, hanem minden jó szándékunkkal és cselekedetünkkel is. Ha erőt veszünk magunkon és figyelünk arra, hogy mindenkihez kedvesek legyünk, ezzel is Istennek mondunk köszönetet, aki úgy szeretett minket, hogy nemcsak figyelt ránk, hanem eljött közénk és emberré lett értünk.

Nem elég Istent dicsérnünk, de Szűz Mária példáját követve egész szívünkkel szeretnünk is kell őt. Már a főparancs kimondja: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből. Ezt a parancsot pedig Szűz Mária egész lényével teljesítette. Amikor emberi gondolkodása nem értette az angyal üzenetét, hogy a Megváltó édesanyja lesz, pedig férfit nem ismer, Isten iránti teljes szeretetből mégis igent mondott. Így lett édesanyja Jézus Krisztusnak, így lett valóságos Istenszülő. Maga Jézus pedig, aki keveredés és fogyatkozás nélkül volt valóságos Isten és valóságos ember, megadta Istennek a tökéletes viszontszeretetet, amikor a kereszten feláldozta életét.

Mi is találkozunk Isten titokzatos tervével. A mi életünkben is adódnak helyzetek, amikor nem értjük, miért kell ennek így történnie. De ha felismerjük ebben Isten akaratát, ha meglátjuk Krisztust a rászoruló emberekben, akkor tudjuk viszontszeretni Istent, akkor is ha tervét nem értjük, akkor is ha ez a szeretet áldozatot kíván.

Ha megtanultuk az angyaloktól az Isten dicsőítését, Szűz Máriától az odaadó szeretetet, akkor kövessük a pásztorokat is, akik azonnal Jézus keresésére indultak. Meghallották az angyalok énekét. Megérezték, hogy fontos az üzenetük, és nem tétováztak. Azt olvassuk, hogy „gyorsan útra keltek” (Lk 2,16). Ahogy régi karácsonyi énekünk is mondja: „Mennyből az angyal lejött hozzátok pásztorok, hogy Betlehembe sietve menvén lássátok”. Ez a sietség talán a legfontosabb üzenet a mai ember számára. Hiszen keresők, életbölcsességre szomjazók vannak köztünk nem is kevesen. De divat lett ráérősen keresni. Elodázni, halogatni az élet nagy döntéseit. Még olyan kérdésekben is, mint a túlvilági élet, Isten létezése, vagy az emberi élet értelme, hajlamosak vagyunk arra, hogy áltassuk magunkat. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy a nagy igazságok megtalálásához hosszú idő kell, hogy mindent át kell élni, át kell érezni, ki kell próbálni. Még világnézet dolgában is megelégszünk a próbálkozással. Pedig a keresésnek szenvedélyesnek kell lennie. Ha pedig az igazságra rátaláltunk, akkor nem kell tovább sodródnunk és keresnünk. Maga Jézus ígérte meg: „aki keres, talál, s a zörgetőnek ajtó nyílik” (Mt 7,8; Lk 11,10). Az igazságot, a szeretetet, az emberek közötti békét nem lehet ráérősen, félszívvel keresni, hanem csak is teljes erőnkből, szívünk egész lendületével.

A pásztorok megtalálták Jézust a jászolban. Nem ütköztek meg azon, hogy az égi szózatban meghirdetett Messiás, az állatok etetőjében fekszik. El tudták fogadni az ajándékot, úgy ahogy az Isten adta, és örömmel hirdették másoknak is (Lk 2,18). Fogadjuk el mi is a karácsonyi örömet, dicsőítsük Istent és egész szívünkből szeressük őt. Hitünkhöz és Jézus Krisztushoz, akinek ma születését ünnepeljük, ragaszkodjunk hűséges szeretettel, és osszuk meg örömünket a világgal, mert a világnak ma is – talán jobban, mint bármikor – Krisztusra van szüksége. Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Walczer Patrik

Magyar Kurír