„Az ülésen elhangzottakból kiderült, hogy az Európában zajló szekularizációs folyamaton belül is érezhető egy egyértelmű vallási igény, és hogy vannak olyan mozgalmak, amelyek a maguk módján kielégítik ezt az igényt – állapította meg a bíboros. Nagyon különböző közösségekről, főként pünkösdi és evangéliumi keresztény csoportokról van szó. Néhány országban, például Kelet-Európában ezek a felekezetek úgy közelítik meg az embereket, hogy munkát ajánlanak nekik, segítenek az életkörülményeik rendezésében. Az emberek pedig elfogadják olyan áron is, hogy viszonzásul fizetésük egy jelentős részét mint adományt a közösségnek adják.”

Ezeknek a mozgalmaknak a sikere a bíboros véleménye szerint nem kizárólag az Isten iránti szükséglethez kötődik. „Sokkal inkább egy olyan azonnali szükséglet tükröződik ebből, mint az, hogy valaki jól akarja érezni magát, rendkívüli lelki élményt szeretne, vagy egyszerűen csak független akar lenni egy történelmi vallástól. A mi hitünk azonban Jézus Krisztus személyéhez kapcsolódik, akitől megkaptuk az isteni kinyilatkoztatás teljességét. A mi vallásunk nem filozófikus vagy érzelmi vallás, hanem történelmileg a kinyilatkoztatásból ered.

Egyrészt elmondható, hogy az emberek nehezen vállalkoznak egy elkötelezettebb vallási életre, másrészt fontos megérteni, miben áll ez az elkötelezettség. Hiszen aki kész a havi fizetésének 25 százalékát odaadni, az is valamilyen módon elkötelezi magát. Ugyanakkor az is igaz, hogy az új közösségekből sokan el is mennek. A statisztikák egyértelműen nagy fluktuációt mutatnak, ami a történelmi egyházakra nem annyira jellemző. Sokan hagyják el ezeket a közösségeket különböző okokból: észreveszik például, hogy amiről beszéltek nekik, amit ígértek, az nem valósul meg; vagy mert meghal a vezető vagy az alapító. Ezekben a mozgalmakban a vallási vezető rendkívül nagy szerepet játszik, és amikor meghal, nem marad sok minden utána, és úgy tűnik, mintha az alapított mozgalom irányt vesztene, elhalna.

Amiről most beszélünk, azok közvetlen, azonnali vallási élmények. Számos ilyen csoportban végeznek gyógyítást, prófétálást, ördögűzést. A mi Egyházunkban is jelen vannak ezek, de nem ennyire látványosan. Az említett példákból viszont látszik, hogy nagy vonzerejük van, mert az emberek az azonnali élményeket és benyomásokat keresik. Ma olyan kultúrában élünk, amelyben az a fontos, hogy jól érezzük magunkat. A többség ezt keresi, egyre inkább előtérbe kerül a ’feeling’, az érzés kultusza, amelynek spirituális és vallási vetülete is lehet. Ennek viszont nem szükségszerűen feltétele a logikus tartalom. Nekünk azonban nem kell szégyellnünk hitünk logikusságát, mert ez azt fejezi ki, hogy meggyőződésünk megalapozott.”

Ezzel összefüggésben Erdő Péter kiemelte a Katolikus Egyház új evangelizációs elkötelezettségét: „segíteni minden keresztény öntudatra ébredését, átadni a mai kor emberének az evangéliumot, a hitünkből fakadó örömteli tapasztalatokat, élményeket. Mindezt a közösségeinken vagy a zenén, a művészeten, a táncon keresztül. Új nyelvezeteket is kell találnunk, valamiképpen megragadva azt, hogy az emberek fogékonyak az audiovizuális dolgokra.

Az új mozgalmak ösztönzést is adnak a történelmi egyházaknak. Ez mondható el a Katolikus Egyházon belül létrejött mozgalmakat illetően is, amelyek olyan egyházélményt mutatnak be, amelyben több az öröm, a missziós lendület, de mindig szoros és mély közösségben maradnak az Egyház egészével. A Katolikus Egyházban a mozgalmak alapítói nagyon jól értik ennek a kötődésnek a szükségességét. Ha ez a kapocs meggyengül, eltűnik a tartalom, meginog a közösség lelkülete és szerkezete is. Elveszik a legdrágább dolog: a kegyelemhez való kapcsolódás. És ennek feljegyezhető következményei vannak szociológiai szinten is – mutatott rá. 

A varsói találkozón a keresztény egyházak képviselői hangsúlyozták, hogy missziósabbnak kell lenniük. A bíboros elmondta: még ha nincs is közöttük teljes közösség, szükségét érzik, hogy szolidárisak legyenek a misszióban. „A konkrét formáját még meg kell találnunk, de újra Jézus Krisztust kell adnunk és elmondanunk Európának, és ezt egyre inkább együtt kell tennünk.”

Magyar Kurír

(lt)