Erdő Péter szentbeszédében felidézte: ezen a napon Egyházunk azt ünnepli, hogy Jézust bemutatta Szűz Mária a templomban. Rámutatott: „A gyertyák fénye, amelyeket ilyenkor megszentelünk, emlékeztet minket a hálaadásra, a kötelességre és a reményre”. „A fény Isten jelenlétét, életét is jelenti”, a „kimeríthetetlen szeretetáradatot, amelybe az üdvözült ember teljes lényével belekapcsolódik”.

Erdő Péter bíboros, prímás homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban kedves Testvérek!

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján az Egyház azt ünnepli, hogy Jézust Szűz Mária bemutatta a templomban.

A gyertyák fénye, amelyeket ilyenkor megszentelünk, emlékeztet minket a hálaadásra, a kötelességre és a reményre.

Hálát adunk Istennek azért, mert elküldte Fiát a világba. A Megváltó eljöveteléről már Izajás próféta így jövendöl: „Kelj fel, tündökölj mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert íme, sötétség borítja a földet és homály a népeket, de fölötted felragyog az Úr, és dicsőssége megjelenik fölötted” (Iz 60, 1–2). A mai evangéliumban pedig azt olvastuk, hogy az agg Simeon kezébe veszi a kis Jézust és róla mondja, hogy „világosságul jött a nemzetek megvilágosítására és dicsőségére Izrael népének” (Lk 2,32).

Krisztus tehát nemcsak a választott népnek, hanem minden nép számára világosság.

A János-evangélium előbeszédében azt olvassuk: „A világosság a világba jött”. Ő az, akit a sötétség nem fogadott be, de akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten fiai legyenek. Minden népből érkeztünk az Egyházba. Minden kor minden embere meghívást kap, hogy Krisztus tanítványa és Isten gyermeke legyen. Ezért vagyunk hálásak, ezt köszönjük meg különösen a mai napon.

Krisztusban tehát újjászülettünk a keresztségben, a mi szívünkben is felgyulladt a hit és a kegyelem fénye. Ezt jelképezi az égő gyertya, amit kereszteléskor a szülőknek vagy a keresztszülőknek átadunk. Mindez kötelességet jelent: a szülőknek, a nevelőknek a kötelessége, hogy a rájuk bízott gyerekek szívében ne aludjon ki ez a gyertyaláng. Nekünk felnőtteknek pedig kötelességünk, hogy megőrizzük a megszentelő kegyelem állapotát, amit szintén a fénylő láng jelképez. A keresztséget régen megvilágosításnak is nevezték. Amikor pedig az apostol arra figyelmeztet, hogy óvjuk lelkünkben a kegyelem állapotát, ezt úgy is kifejezi, hogy azt mondja: „A lelket ki ne oltsátok!” (1Tessz 5,19). Természetesen magát a Szentlelket senki emberfia nem képes megszüntetni vagy kioltani, hiszen Ő halhatatlan, örök Isten. De saját magunkban kiolthatjuk a Szentlélek életét a halálos bűnnel. Erre Szent Pál másutt azt a kifejezést használja, hogy „meg ne szomorítsátok Isten Szentlelkét” (Ef 4,30).

Keresztényi felelősségünk tehát, hogy a világosság fiaként járjuk az élet útját,

ha pedig súlyos bűnbe estünk, a tökéletes bánat és a szentgyónás útján mielőbb térjünk vissza a kegyelem állapotába. Ha így élünk, ez nem csak passzív állapotot jelent, őrizkedést a rossztól, hanem tanúságtételt is. Krisztus világosságát, a hit és a szeretet fényét tovább kell adnunk a környező világnak. „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,14) – mondja Krisztus tanítványainak. Minél nagyobb a sötétség, annál inkább szükség van a bennünk élő, talán messzire nem is látszó, krisztusi lángra.

A mai ünnepen a szentelt gyertya fénye a reményt is jelenti számunkra. A teljes, a fogyhatatlan, az örök világosság Isten arcán ragyog. „Ki mutatja meg nekünk a boldogságot? Ragyogtasd fel fölöttünk arcod fényességét, Uram!” – mondja a zsoltár (Zsolt 4,7). A mennyei Jeruzsálemről olvassuk a Jelenések könyvében, hogy nem lesz szüksége sem napvilágra, sem holdvilágra, mert „Isten dicsősége világítja meg, és világossága maga a Bárány” (Jel 21,23).

A fény tehát Isten jelenlétét, életét is jelenti. Azt a kimeríthetetlen szeretetáradatot, amelybe az üdvözült ember teljes lényével belekapcsolódik.

Érezzük, hogy milyen gyenge az emberi beszéd, milyen szűkösek a fogalmaink, hogy ezt kifejezzük.

Adjunk hálát Istennek Krisztusért, aki eljött a világba! Adjunk hálát neki a keresztség kegyelméért és a küldetésért, amit kaptunk tőle! Adjunk hálát neki a reményért, amely értelmet, célt és erőt ad életünknek! Adjunk hálát papjainkért és szerzeteseinkért, akik az életüket tették rá, hogy ennek a nagyszerű válóságnak a jelei legyenek a világban. Kérjük számukra Isten különleges segítségét! Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyhézmegye

Fotó: Depaula Mario

Magyar Kurír