Simogató őszi napfényben, Rózsafüzér Királynője vasárnapján indultunk útnak a szombathelyi Székesegyháztól. Az égbolt bárányfelhős kéksége még a meleg nyári napokat idézte, de a városból kivezető úton már színes avarban lépdeltünk a gyérülő lombú fák és lankadó virágok között. Megérintett az elmúlás fuvallata. De most is, ahogy mariazelli zarándoklatunk során annyiszor, imádkoztuk a rózsafüzért és énekeltünk.

A gencsapáti szentkútnál már szép számmal gyűltünk össze. A helybelieken és rajtunk kívül a szomszédos Perenyéből, Séből, Körmendről, Kőszegről, Budapestről és Zala megyéből is jöttek a szentmisére. Fiatalok, idősek és nagyobb gyermekek imája, éneke, apróságok csacsogása töltötte be a kis kápolna körüli teret. A szabadtéri szentmisét Márfi Gyula veszprémi érsek mutatta be Császár István székesegyházi, Gombos Tibor Bálint gencsapáti plébánossal, valamint dr. Németh Norbert egyetemi lelkésszel és Óra Krisztián zalaegerszegi káplánnal. A megszívlelendő, mély gondolatiság mellett a humor is megcsillant a prédikációban.

Megkapó volt az a kedves közvetlenség, egyszerűség, ahogy Miszori Zoltán atyával való kapcsolatáról beszélt az érsek atya. A zarándokút nem titkolt célja: Miszori Zoltán székesegyházi plébánosra való emlékezés volt, aki 12 évet felölelő gencsi-perenyei szolgálata alatt sokat imádkozott és misézett itt.

Az ötlet Csire Imrétől származott, a szervezés is nagyrészt az ő érdeme volt. Köszönet illeti – a Zoltán atya által életre hívott és erre az alkalomra kibővített – ének- és zenekar tagjait, akik mély átéléssel szólaltatták meg a Zoltán atya által kedvelt énekeket.

A szentmise után Óra Krisztián zalaegerszegi káplán azt a keresztutat imádkozta, amit mariazelli gyalogos zarándoklatunk péntekjein Zoltán atyától hallottunk, és az ő tolmácsolásában próbáltuk átérezni, lélekből megérteni a szenvedés és szeretet egymásba simuló kettősségét. Ezt követően Zoltán atya életét felelevenítő pillanatképek, fotók vetítése következett volna, amit azonban megakadályozott egy hirtelen támadt vihar.