A szentmise zárt körben tartották meg, a főpásztorral koncelebrált Márfi Gyula nyugalmazott érsek, Takáts István érseki helynök, Szabó János gazdasági helynök, Tóth András Sándor bírósági helynök, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, Nagy Károly kanonok és környékbeli plébánosok.

A szentmisébe a távolmaradottak az élő közvetítésnek köszönhetően tudtak bekapcsolódni, és a főegyházmegye papságát, híveit képviselő jelenlevőkkel együtt imádkozhattak – és a főpásztor köszöntő szavai szerint – hálával gondolhattak a nagy ajándékra, Bódi Mária Magdolna vértanúságára, az ő életáldozatára. Udvardy György érsek kiemelte:

Nagy kincs, nagy ajándék főegyházmegyénk számára is. Buzgón imádkozzunk azért, hogy az ő áldozata, az ő húsvéti áldozata az egész magyar Egyház számára is kincset jelentsen!

Jézus a vízen jár, a vízen járva közelít apostolaihoz – kezdte az evangéliumra utalva (Jn 6,16-21) szentbeszédét Udvardy György. A vízen járás azonosulás Krisztussal – mondta. A döntés Krisztus követése, és ennek a teljessége a vértanúság. Mindez a föltámadásban nyer értelmet. Jézus Krisztus föltámadása megerősít hitünkben, értelmet és erőt ad követéséhez. Szentlelke ajándéka pedig újjáteremt bennünket. Újjászületett emberek vagyunk, új törvények valósulnak meg az életünkben, fölötte állunk e világ rendjének, új törvény érvényesül tagjainkban, mindaz, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus föltámadott és él, vele együtt élni fog.

Bódi Mária Magdolnára emlékezünk, az ő életáldozatát köszönjük meg, és állítjuk évről évre magunk elé, mint az Egyháznak az ajándékát. Jézus Krisztushoz való kapcsolódásunk révén új törvények valósulnak meg a szívünkben. Képessé tesz bennünket olyan bátorságra, olyan döntésekre, amelyek fölötte állnak e világ rendjének, saját megszokottnak vélt természetünknek.

Köszönjük meg azt a tanítványi lelkületet, amit tanulhatunk tőle: a szentségi élethez való ragaszkodást, az áldozatot a vasárnapért. Nagy szükségünk van erre, különösen, amikor reménykedünk abban, hogy a pandémiás helyzet elmúlik s ismét megújult erővel akarjuk ünnepelni a vasárnapot. Nagy szükség van arra, hogy a szentségi életet értéknek tekintsük. Hálásak vagyunk az ő életpéldájáért, amikor fölfedezzük benne az imádságnak az erejét, amikor látjuk, a konkrét, közvetlen szeretetcselekedeteinek az erejét, amely képes tanúságtévő módon bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, a Feltámadottról.

A mindennapi konkrét, közvetlen szeretetcselekedetek, az apró cselekedetek erősítik bennünk is Krisztushoz való ragaszkodásunkat. Erősítik döntéseinket, hogy amikor szükséges, képesek legyünk olyan döntést hozni, ami végérvényes, ami az életünket is képes föláldozni Krisztusért, akit ismerünk, akit szeretünk. Úgy kell tekinteni a saját életünkre, mint ami óriási kincs, ajándék, ami a miénk, egyszeri, megismételhetetlen, de föláldozható.

Példa ő a bátor cselekvésben is, hiszen bátorság nélkül sem élni, sem szeretni nem tudunk. S ez a bátorság Krisztus Szent Lelkének a bátorsága. Köszönjük meg azt a példát, amit nem kell magyarázni, nem kell értelmezni, nem kell bizonygatni, hogy kinek van igaza, vagy miért érdemes élni és küzdeni. Hanem egyszerűen vonzásába kerülünk, megerősít bennünket az Ő döntése és áldozata, hogy saját húsvéti hitünket megújítva, legyen bátorságunk nagylelkűen, bátran, de az élet apró cselekedeteiben döntést hozva élni.

Mennyire szükség van, mind egyéni, mind közösségi, mind társadalmi életünkben, mind kultúránkban erre a krisztusi identitásra. Krisztushoz tartoznunk, Krisztusban értelmezzük önmagunkat, Krisztusban van értelme az életünknek, cselekedeteinknek, jövő utáni vágyakozásunknak, gyógyulás utáni vágyakozásunknak, erőfeszítéseinknek. Szükségünk van a mindennapi élet bátorságára, amely késszé tesz bennünket a küzdelemre a gonosszal szemben, késszé tesz bennünket a küzdelemre a jóért, a közösségért, a Krisztusban felismert emberi méltóság felismerésére. Amikor küzdünk az emberért, a családért, az ifjúságért, a jövőért, a reményért, az életnek a Krisztusban felismert életnek a méltóságáért. Milyen jó, hogy ilyen közeli példa van számunkra.

Egy olyan példa, aki egy nagyon zűrzavaros helyzetben Krisztushoz való ragaszkodásának egyértelműségében adott példát számunkra.

Van lehetőségünk a mindennapokban a vízen járásra, van lehetőségünk döntéseink megerősítésre, van lehetőségünk bátorságunkra, ennek megélésére küzdelmeinkben.

Befejezésül felhívta a figyelmet, hogy kérjük a Gondviselő Istenünket a boldoggá avatási folyamat eredményességéért, hogy az Egyházban, deklaráltan is Bódi Mária Magdolna áldozata értékként jelenjen meg, példát adva magyar egyházunk, ifjúságunk számára. S legyen az ő áldozatának elfogadása a mi keresztény életünk bátorítására – zárta beszédét Udvardy György érsek.

A szentmise végén közösen imádkoztak Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért, majd Magdi unokahúga, Kovács Elemérné Bódi Mária – mint minden megemlékezésen – elszavalta Markója László egykori kislődi plébános Magdiról írt versét.

A záró áldás előtt a főpásztor kérte, hogy buzgón imádkozzunk azért, hogy

a boldoggáavatási eljárás minél hamarabb célba érjen, hiszen szükség van erőforrásra, szükség van bátorításra, szükség van olyan emberekre, akiknek a szívében egyértelműen, megkérdőjelezhetetlenül ott van Krisztus törvénye, és példaként állnak előttünk.

Szükség van olyan emberekre, akik hiszik Krisztus módjára, feltámadott módjára van lehetőség vízen járni, fölülemelkedni életünk minden nehézségén, értékelve, becsülve, adott esetben fájdalommal hordozva azokat. Hisszük – mondta –, hogy ez az eljárás sokak számára megerősítő lehet, és hisszük azt is, hogy az egyházmegyében családok, fiatalok erőt meríthetnek Bódi Magdolna példájából.

A szentmise után Udvardy György érsek és Márfi Gyula emeritus érsek közösen imádkoztak a litéri temetőben Bódi Mária Magdolna sírjánál.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír