„Soha nem féltünk a kereszttől – emlékezik vissza Enrico. – Benne éltünk az Istennel való kapcsolatban, ezért tudtuk, hogy mindaz, amit kér tőlünk, jó nekünk, mert már sokszor így volt. Minden nehézség arra szolgált, hogy újra találkozhassunk vele.”

A legnehezebb napokról is beszél, amikor Chiara elment az Úrral találkozni: „Abban az időszakban Jézussal táplálkoztunk: naponta vettünk részt szentmisén, imádkoztuk a reggeli zsolozsmát, a vesperást, a kompletóriumot… Én soha nem imádkoztam ilyen sokat, nagyon szép volt, mert tényleg így van…, tudod, nem hiba Istenhez imádkozni, amikor valami gondod van, szent és sérthetetlen dolog ez, amikor szükséged van rá.”

Enrico hangsúlyozza, hogy Chiara lelki végrendelete egy levél, amelyet a kis Francescónak, a fiuknak írt első születésnapjára: „El szeretném mondani neked, hogy a Szeretet az életünk középpontja, mert a szeretet gesztusából születünk, azért élünk, hogy szeressünk és szeretve legyünk, és azért halunk meg, hogy megismerjük Isten igaz szeretetét. Életünk célja szeretni, és mindig készen állni arra, hogy megtanuljuk úgy szeretni a többieket, ahogyan csak Isten tudja megtanítani nekünk.

Bármit teszel, csak akkor lesz értelme, ha az örök élet szempontjából tekintesz rá. Ha valóban szeretsz, észreveszed, hogy valójában semmi nem a tiéd, mert minden ajándék.

Különleges vagy, és nagy küldetésed van. Isten öröktől fogva akart téged, és ha megnyitod számára a szívedet, megmutatja az utat, amelyen járnod kell. Bízz benne, érdemes!”

Enrico úgy érzi, az élete a sok emberi tragédia ellenére egy nagyon szép történet: „Mert nem a betegségé és a halálé volt az utolsó szó. Nem volt hatalmuk arra, hogy elhitessék velünk: szerencsétlenség az, ami történik velünk... Megláttuk az Urat az élet és halál sémákon túli logikájában és a szeretet igazságtalanságában.

Ne csodálkozzatok: a szeretet igazságtalanság. Megtapasztaltam, hogy úgy teremthetsz helyet a kegyelemnek, ha elfogadod a szeretetnek ezt az igazságtalan logikáját.”

A férj így vall mostani érzéseiről: „Ma is szeretem Chiarát, de másképpen, mert fizikailag nincs itt. Tudom, hogy amikor a paradicsomban leszek – remélem, hogy oda megyek –, felismerjük majd egymást. Sok embernek viszont túlságosan romantikus képe van az özvegységről… Amikor a feleségem meghalt, sokan mondták: »Nyugodj meg, Enrico, közel érzed majd magadhoz, nem fog hiányozni.« Soha nem éreztem közel, és mindig hiányzott. Aki megvigasztal, az az Úr. Imádkozom hozzá, és mindig Chiarára gondolok. A fiunk, Francesco nagyon hasonlít rá. De nem melankolikusan vagy nosztalgiával gondolok rá, a fájdalom idővel megváltozik. És ha szeretsz valakit, akkor hagyod, hogy elmenjen, én igyekszem engedni, hogy Chiara elmenjen. Örülök, ha egyre inkább másokévá válik és kevésbé marad az enyém.”

Vallja: „Mi is halhatunk meg boldogan! Ha helyet teremtünk az Úr kegyelme számára. Talán az egyik legszebb üzenet, amelyet a történelem Ura nekünk akart ajándékozni Chiara életén keresztül.”

Forrás: Aleteia; Famigliacristiana

Fotó: Famiglia Cristiana

Magyar Kurír
(tzs)