„Cantantibus organis
Cecilia Domino decantabat, dicens:
Fiat cor meum immaculatum, ut non confundar” „Zengő hangszerek kíséretében
Cecília énekelt az Úrnak, mondván:
legyen az én szívem szeplőtelen,
hogy ne rendüljek meg”
(Szent Cecília ünnepének egyik antifónájából)

Cecília (más néven: Cicelle, Célia) előkelő nemesi családjából származott. Az erényes lány szüzességi fogadalmat tett, eljegyezte magát Jézussal. Ám szülei hozzáadták a pogány Valerianushoz.

A lány csak a nászéjszakán mondhatta el ifjú hitvesének titkos fogadalmát. Valerianus jólelkű volt, s kíváncsi a titokzatos Jegyesre; sőt a keresztséget is vállalta: megkereste a keresztényüldözés miatt rejtőzködő Orbán pápát, aki megkeresztelte. Hazatérvén meglátta fiatal felesége őrzőangyalát, aki liliomból és vérvörös rózsából – a szüzesség és a vértanúság jeleiből – font koszorút koszorúval koronázta meg őket.

Cecília Valerianus testvérét, Tiburtiust és másokat is megnyert a krisztusi hitnek. A fivérek eltemették azokat a keresztényeket, akiket Turcius Amalchius prefektus idejében üldöztek és megöltek. Erről értesülvén Róma prefektusa egy tisztjével elfogatta őket. A tiszt, Maximus azonban – a két fiatalember hite láttán – magára vállalta a felelősséget, késleltette a kivégzést, és házába vitte őket; megtért, és családjával együtt megkeresztelkedett.  Maximus, Valérián és Tiburtius együtt haltak vértanúhalált. Cecilia a Praetextatus katakombában temettette el őket.

A prefektus Cecíliát is elfogatta. A fiatal lányt perbe fogták, aki a per folyamán nagy bátorságot tanúsított, és oly meggyőződéssel védte a hitét, hogy őt hallván sokan megtértek. A sok csodát megelégelő prefektus ki akarta végeztetni Cecíliát. Sok gyötrelemnek vetették alá: legendája szerint három napig tartó sikertelen próbálkozás után – először egy fürdő forró gőzével akarták kivégezni, de a tűz kialudt; majd forró olajba kényszerítették – végül kard általi halálra ítélték. A hóhér háromszor sújtott le nyakára, de nem tudta lefejezni. Cecília – így beszélik – még három napig élt, és I. Orbán pápa megerősítette a szentségekkel halála előtt. Halála előtt mindenét szétosztotta a szegények között, házából templomot alapított, Még utolsó perceiben is Krisztusról tett tanúságot. Alexander Severus császár idejében, 230 körül halt meg barátai körében, a hagyomány szerint november 22-én. A Kallixtus katakombában lévő családi sírboltban temették el.

A IV. században templomot építettek a tiszteletére, ahol egykor Valerianus és Cecília trasteverei háza állt. I. Pascal pápa 321-ben ide vitette át az épen maradt holttestet. A szűz vértanú testét 1599-ben épen találták meg olyan helyzetben, mintha csak éppen akkor hunyta volna le a szemét. Kéztartásával – bal kezén egy, jobb kezén három ujját kitárva – a háromszemélyű egy Istenről üzen a világnak.

Ekkor készítette el szobrát Stefano Maderna. Az élethű alkotás ma is Szent Cecília-templomában látható, üveg szarkofágban. A legenda szerint Pascal pápa ebben a helyzetben találta meg Cecíliát, miután a szűz látomásban maga mutatta meg a pápának, hol van a sírja. Holttestét arannyal átszőtt szövetbe göngyölték, s a vérrel átitatott kendőket a lábához helyezték. Anélkül, hogy a helyzetét megváltoztatták volna, egy márványlapra fektették, és úgy helyezték el a szarkofágban, amelyben átvitték a trasteverei bazilikába.

Cecília a középkor végén került a tizennégy segítő szent közé. A középkor vége óta a szakrális zene védőszentjeként is tisztelik.

Képzőművészeti alkotásokon leggyakrabban orgona, lant és rózsák kíséretében jelenítik meg a szent vértanút; muzsikáló angyalokkal szokták ábrázolni. Olyan zeneszerzők adóznak emlékének, mint Händel (Szent Cecília napi óda), Purcell (Óda Szent Cecília napjára), Gounod (Szent Cecília-mise), továbbá Dryden, Scarlatti, Britten. Liszt Ferenc oratóriumot szerzett a tiszteletére (Szent Cecília legendája).

Magyar Kurír