Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Lukács 10,27

A gyerekek számára a hittanórákon sokat számon kért főparancs bukkan fel a mai vasárnap evangéliumában. Isten és a felebarát szeretetéről szól ez a parancs. Az utána következő példabeszéd az irgalmas szamaritánusról a felebaráti szeretetre helyezi a hangsúlyt. Nem véletlen az számotokra, akik eljöttetek a vasárnapot megszentelni, mert talán az istenszeretet magától értetődő. A felebaráti szeretettel azonban már vannak problémák, csakúgy, mint Jézus idejében a zsidóság körében, ahogy ezt a kérdezősködő törvénytudó tudja. Mert azt hiszem kereszténységünk általában a felebaráti szeretet megélésében vagy meg nem élésében áll vagy bukik.

Ami Jézussal történik azt egy szóval úgy jellemzi az evangélista: a törvénytudó próbára teszi Jézust. Ugyanazt a szót használja, amelyet akkor használ, amikor a Sátán teszi próbára Jézust pusztai megkísértése során. Jézus visszakérdez a farizeusnak, aki idézi a főparancsot. Magát a főparancsot - annak két lényeges részét, a az isten- és felebaráti szeretetet - nem is találjuk meg az ószövetségben így egymás után: Az Ószövetség két különböző könyvében találjuk. Eme két mondat összekapcsolása a az ószövetségi Szentírásból Jézus idejében igen ritka: ezzel is eggyel több újdonságot mond Jézus. A törvénytudó kérdését, válaszát Jézus egy felszólítása zárja: "Tedd ezt és élni fogsz!"

A történet itt nem fejeződik be. Ami eddig elhangzott az csak Ószövetség. Ha ennyiben maradna a dolog, akkor mi újat hozott Jézus ebben a nem mellékes kérdésben, az isten- és emberszeretetben?

Jézus azért jött, hogy beteljesítse az Ószövetséget. De hozzáteszi: "ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába." Vagyis az Ószövetség parancsát újszövetségi módon kell alkalmazni.

A törvénytudó kérdése viszi tovább az értelmezést: "ki az én felebarátom?" Vagyis kikre vonatkozik és kikre nem vonatkozik a felebaráti szeretet?

Jézus idejében a zsidók csak azokat tekintették felebarátiaknak, akik szintén zsidók voltak, vagy legalább a mózesi Törvényt teljes egészében megtartják. Sőt létezett egy szűkebb értelmezés is, miszerint csak azok a felebarátok, akik azonos farizeusi, szadduceusi, esszénusi pártba, szektába tartoztak. Ebből a magatartásból következett az, hogy akik nem esnek ezen kategóriák egyikébe, azok gyűlölete természetes.

Jézus válasza korának felfogására és minden idők keresztényének szól: az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéddel. A példabeszédben a zsidók számára eléggé sértő módon a zsidó pap és levita elnéz a vérében fetrengő szerencsétlen fölött, s csak egy - a zsidók által a pogányoknál is jobban megvetett szamaritánus segít rajta.

A példabeszéd végén Jézus kérdése világít rá a helyes nézőpontra. Nem azt kérdezi, hogy na, akkor ki a te felebarátod? Hanem azt, hogy "e három közül ki volt az igaz felebarátja annak, aki a rablók kezére került?" Tehát itt nem az a lényeg, hogy ki az én felebarátom, hanem az, hogy kinek válhatok én felebarátjává. Mert ha úgy közelítek a dologhoz, hogy ki az én felebarátom?, ha önmagamból indulok ki, akkor kézenfekvően az fog következni ebből, hogy az, aki olyan mint én. Aki keresztény, aki templombajáró, aki farizeus és még folytathatnám a sort. A szenvedő emberből kell kiindulni. A szenvedő emberből kiindulva az ő helyzete kerül a középpontba, s nem az én elvárásom. Ez a szenvedő pedig bárki lehet: nemcsak rokon, ismerős, keresztény, hanem egy árokparton részegen fetrengő ismeretlen is.

Kedves Testvérek! Fontos ennek az ószövetségi parancsnak krisztusi értelmezését elsajátítanunk; ma talán jobban mint korábban.

A Katolikus Egyház tagjai közel kétezer éves viharos történelmet maguk mögött tudva el vannak telve magukkal. Még mindig a letűnt dicsőséges Egyház képével hitegetik magukat. Ebben a büszkeségünkben egy csöppet sem különbözünk a Jézus által oly hevesen támadott farizeusoktól. El vagyunk telve azzal hogy Magyarország Mária országa, hogy ti jászok és matyó vagyok, én templomba járok és sokat imádkozok. Nem azt akarom mondani, hogy erre ne legyetek büszkék, hogy ez nem jó. De ezek önmagukban nem fognak üdvözíteni sem benneteket, sem engem, ha nem fakadnak belőle az irgalmas, szenvedő ember igényeit figyelembe vevő szeretet tettei. Ha nem tudjátok az irgalmas szeretet tetteit felmutatni, nem lesztek hitelesek a kívülállók szemében, s azok inkább mennek a szektákba, ahol talán jobban megtapasztalják a felebaráti szeretetet. Ha nem segítetek a legkisebb rászoruló embertársaitokon, melyik oldalon találjátok majd magatokat az Ítélet Napján, amikor Jézus aszerint bírál el mindenkit, hogy kinek adott enni, inni, kit ruházott föl, kit látogatott meg; s nem pedig aszerint, hogy ki volt az elsőáldozó, bérmálkozó.

Kedves Testvérek! Végezetül csak egyszerűen Krisztus Urunk szavaival szólok hozzátok, aki az irgalmas szamaritánust szemetek elé állítva mondja: "Menj és te is hasonlóképpen cselekedj!" 

Ámen.