Advent – előkészületi idő. Új útra hív bennünket Jézusunk. Új útra, amely folytatása az eddiginek. Mégis új, mert új lehetőségeket ad. Újra találkozhatunk vele. Újra átélhetjük születésének öröm ünnepét. Készüljünk hát boldog örömmel.

„.… emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”

Íme, újra itt van a készülődés ideje, a várakozásé. Ebben nem vagyunk világbajnokok, mi, „modern” emberek. Inkább a türelmetlenség jellemző ránk. Más is megnehezíti a derűs, szemlélődő várakozást, tudniillik félelmeink és szorongásaink. Amióta kiderült, hogy ez jó üzlet, sokan házalnak a szorongással: az egész katasztrófairodalom és annak hátborzongató filmváltozatai, a horoszkópok, és a mindenféle álpróféciák, lánclevelek és jövőkutató-intézetek. Így a napokban egy a dalai lámának tulajdonított lánclevélben ígértek nagy szerencsétlenséget, ha nem továbbítom… Jézus adventi üzenete, hogy ha valóban eljön az ideje, nincs okunk megdermedni a rémülettől, hanem emelt fővel nézzünk a dolgok elébe: nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Ami a katasztrófaváróknak fenyegetés, nekünk örömünk forrása, hisz tudni fogjuk, hogy vége a robotszerű életnek, eljöttek a vigasság napjai. Persze, van, aki felemelt fővel is csak áruhegyeket lát, vennivalót és ennivalót. Róluk beszél Jézus, amikor a szív tobzódásától, a fogyasztói mámortól óv minket. Szorongásaink elől ugyanis „részegeskedésbe” menekülünk: ki alkoholba, ki „enyhe”, ki „kemény” drogokba. Még a munka is lehet ilyen kábítószer, hát még a hírnév, a címek és rangok!

„Imádkozzatok szüntelenül,” ez nem tűnik valódi alternatívának. Kinek van „erre” ideje?

Nemde, a határidőnaplódban nincs már szabad hely? Ha ember, egészen ember akarsz lenni, próbáld egyszer elképzelni a világot nélküled. Fájdalmas felismerés, de nélkülünk is megy. Bonnban, amikor még főváros volt, volt egy kávézó, a tulajdonos a falakat egyetlen nap újságainak címlapjaival borította be. Ott volt az egész világsajtó. Az a nap, melyen valamennyi dekorációkét szolgáló nap megjelent, Sztálin halálának a napja volt. El tudjuk ma képzelni, hogy a legnagyobb nyugati lapok is megrendülten siratták? Hogy el se tudták képzelni a világot nélküle? Ilyenkor édesapám mondása jut eszembe: A temetők tele vannak nélkülözhetetlen emberekkel. Tedd hát magad nélkülözhetőve, és magadra találsz. És Istenre. Vonulj félre, legyen az advent a te lelkigyakorlatod. Ha csak napi negyed órát rászánsz, az karácsonyig egy munkanapnyi idő. Ennyi kell, hogy ember legyél. Ezt jelenti, hogy „megállhatsz az Emberfia előtt.” Mert ha te nem vállalod magadat, ő ugyan miért vállaljon téged?

A végidőről szóló jövendölések apokaliptikus nyelvezetet használnak, amelyet az olvasók gyakorta félreértenek. Nem valóságos ábrázolásokról van szó, hanem a képzelet szülte hiperbolikus látomásokról. Elegendő csak azt megemlítenünk, hogy Joel könyve a Pünkösdről úgy jövendöl, mint "vértől, tűztől és füstfellegektől" terhes napról, az ApCsel 2,19 viszont ebből semmit sem valósít meg, annak ellenére, hogy a pünkösd nagy változást hoz az apostolok hitéletében.
Az apokaliptika előbb a csapásokat sorolta fel, majd ezt követte a vigasztaló prófécia. Az apokaliptikus szerző úgy gondolta, ez az üdvöt hozó esemény biztosan a távoli jövőben fog megvalósulni, és sem a pontos időpontját, sem a bekövetkezésének pontos folyamatát nem leírta le. Mindössze egy természeti képpel szemlélteti az eljövetelt, ahogy a füge érés idejét mindenki megismeri, úgy lehet ezt a korszakot is felismerni (21,29-30).
Gutierez a latin -amerikai felszabadítási teológia atyja, ezt az eseményt a Jel 21,2-ből vett szimbolikus képpel szemlélteti amennyiben a "szent város az új Jeruzsálem leereszkedik a földre", azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot és az evangéliumot ennek az új országnak megteremtik a létfeltételeit. Gutierez úgy gondolta, hogy ennek sorrendje előbb a kis utópia bekövetkezésével kezdődik, ami azt jelenti, hogy mindenki legalább naponta egyszer ehet és jóllakhat, ezt követi a nagy utópia, ami azt jelenti megszűnik a kizsákmányolás, majd ez torkollik az abszolút utópiába, amikor az Istennel való közösség az ember és a föld teljes megváltott jellegét mutatja.
Nekünk keserű szájízünk van az effajta társadalmi utópiákkal szemben ugyanis, mi nem Morus Tamás hasonló című emelkedett művén keresztül ismerkedtünk meg a politikai utópiával, hanem a szocializmus megvalósításán keresztül, amely jó időre gyanakvóvá tett bennünket minden effajta elképzelés iránt. Mégis úgy tűnik, hogy a keresztények és a jóakaratú emberek a történelem fejlődésében kulcs szerepet játszanak, még akkor is, ha nincsenek politikai kulcspozícióban.
Isten megmutatta, hogy van fejlettebb közösségi állapot, és ezt az ember képes megvalósítani. Jézus követőinek csak az a feladata, hogy ezt a közösségi formát, amelyet nem zavar meg a bűn hatása, megtalálják, vagy igyekezzenek megtalálni. A történelemtudományból ezt a formát nem lehet kikövetkeztetni, a természettudományos fejlődés pedig, automatikusan nem hozta meg ezt a beteljesedést. Pillanatnyilag jelentős zavar van az emberek fejében, hogy ezt a tökéletességet kitől, vagy mitől várják. A vallással szemben gyanakvóak, a természettudománnyal szemben szkeptikusak, de a remény feladása sem jelent megoldást.
Őrizzük, tehát a világvégről kapott apokaliptikus képeket és folyamatosan megkíséreljük értelmezni is azokat, egyénileg és közösségileg is. A keresztények társadalmi tevékenysége következtében azonban ezek a képek most is hatnak, amikor Isten előtti felelőségünk tudatában állunk ki az igazság mellett, vagy segítünk a rászorulókon. Ezek a tettek mindig egy téglát jelentenek Isten városa felépítéséhez.

Abban az időben kisarjasztom
Dávid igaz sarjadékát


Törődj a szíveddel!

A szíveddel többet gondolkodol, mint az eszeddel. Az
embereket és a dolgokat a szíveddel érzékeled. Mindent a
szíveddel látsz. A környezetedhez fűződő viszonyod a
szíveden múlik. Amit a szíved szeret, amellett eszeddel
és minden erőddel kiállsz. Eszmék, világnézet, politika -
a szíved választja meg, miért harcolsz. A szív
világosítja meg, vagy homályosítja el az értelmedet. A
szív igazi mértéke: a szeretet.
Ha a szív bizalmatlansággal és önzéssel van tele, akkor
az ész soha nem talál rá a békéhez vezető útra. Egyébként
ez az egyetlen válasz minden kérdésre, mely a kerek- és
zöldasztaloknál folytatott vég nélküli békekonferenciák
eredményeit mérlegeli. Az emberek nem szeretik egymást,
tehát nem egyeznek meg. Mindaz, amit elérnek, csupán a
kölcsönös bizalmatlanságból eredő hatalmi érdekek kényes
egyensúlya. Nem kellene békének nevezni, ha semmi mást
nem jelent, mint hogy a népek kényszerűen együtt ülnek
egy forrongó vulkán tetején, vagy a rossz lakók módjára,
ingerülten élnek egy fedél alatt.
Béke, öröm, boldogság a világban - ezek nem az ész
kötötte üzletek, ezek szívügyek. Akár pogány, akár
keresztény az ember - ingatag lesz életének alapja, ha
nem ép a szíve. Mindenkinek tehát elsőrendű feladatként
ajánlom: Törődj a szíveddel! (Phil Bosmans)

Jer 33,14-16; Zs 24; 1Tessz 3,12-4,2; Lk 21,25-28.34-36