Mária gondoskodása, pártfogása segít minket ma is, hogy lélekben, bizalomban, szeretetben megújulva áldás legyünk környezetünk számára is – köszöntötte Erdő Péter bíboros az egybegyűlteket.

A Szent István-napi ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatták be. 

Részt vettek a szertartáson a testvéregyházak képviselői. Megjelent Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, közjogi méltóságok, a kormány, valamint a diplomáciai testület tagjai.

A szentbeszédében Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Szent Istvánban az államférfit, az országalapító királyt és a szentet köszöntötte, aki megértette emberi hivatását, és azt Krisztus nyomába szegődve teljesítette ki. Bosák Nándor azt a Szent Istvánt állította példaképül, akinek volt nyitottsága, tudott tanulni, képes volt önmagán túl tekinteni, befogadni mások értékeit. Így hívott hithirdetőket az országba, akik erkölcseiben formálták az embereket, a mindennapi keresztény életre vezették el őket. Szent István királysága hitelesítését a pápától kérte – emelte ki homíliájában. Ezzel Szent István azt nyilvánította ki, hogy uralkodását Isten törvényei szerint kívánta alakítani. Országát Máriának ajánlotta, kifejezve abbéli reményét, hogy népe egész jövőjét Isten kezébe helyezte. Álljon mindig szemünk előtt Mária, benne megtaláljuk életünk utat mutató tartalmait – figyelmeztetett a püspök.

Ünneplésünk ugyanakkor nem a múltról, hanem a jelenről szól – mutatott rá Bosák Nándor az egysíkú gondolkodás eluralkodásának veszélyére, melyben csak a megfoghatónak, a pillanatnyi érdeknek, lehetőségnek van értelme. A szűk látókörű érdek miatt elvész az érték. Valljuk meg azt a meggyőződésünket, hogy életünk, világunk értékét Isten adja, ezen az úton adjon nekünk példát szent királyunk – zárta szentbeszédét. 

A szentmise után megtartották a hagyományos Szent Jobb-körmenetet, amely a Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utcán haladva tér vissza a bazilika előtti térre. A Szent Jobb-körmeneten az ereklye előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonultak.

Magyar Kurír

Kedves ünneplő testvéreim!

Szent István, első királyunk előtt tisztelgünk nemzeti ünnepünkön.
Ünnepeljük az államalapító királyt, az államférfit, akire 1000 esztendő múltán is hálával és büszkén tekinthet a nemzet, hiszen nemzeti létünknek olyan alapjait rakta le, melyek a századok viharait is kiállták. Ünnepelünk itt, ezen a téren, de emlékeznek rá szerte a világon, ahol magyarok élnek, mert összetartozásunk szimbóluma Ő.
Köszöntjük a szentet, aki megértette emberi hivatását, és azt Krisztus nyomába szegődve, a keresztény tanítást követve, sikeresen beteljesítette. Így a századok folyamán a magyarságnak Isten szolgálatban is, és az emberi helytállásban is példaképe lett.

A hit évében ünnepeljük Szent István napját. XVI. Benedek pápa a jubileumi évet meghirdető apostoli levelét így kezdi: „A hit kapuja, amely bevezet minket az Istennel való életközösségbe, és lehetővé teszi a belépést az Egyházba, mindig nyitva áll előttünk.” Találó ez a kifejezés, mert a hit valóban kaput nyit, a világ és az élet teljes dimenzióit tárja fel. A hit emberi kiteljesedésünk lehetősége. Abban igazít el, hogy megértsük életünk igazi értelmét, megtaláljuk helyünket a világban és az emberi közösségben.
Szent István megismerte Krisztus Jézust, és ez a hite nyitott kaput, mutatott utat, hogy megtalálja helyét az éltben, és elvégezze küldetését.

Nemzetünk történelmét kutatva azt mondhatjuk, hogy Szent István akkor kapott történelmi feladatot és lehetőséget, amikor a magyar nemzet – a vándorló nép – stabil otthont (hazát) talált itt a Kárpát-medencében, és megtalálta helyét, feladatát az európai népek nagy közösségében. Ennek a folyamatnak sok tényezője és szereplője volt, különböző emberi szempontok érvényesültek, de azt senki sem vitathatja, hogy ennek eredményessége István művéhez kapcsolódik, és (bátran hozzátehetjük) minden azért sikerült, mert István a hit útját járta. A dolgokat, feladatokat és lehetőségeket nem egysíkúan szemlélete, hanem az istenhit dimenzióiban. A keresztény hit volt számára a fényforrás, amely az eligazodásban segítette, és az erőforrás is, mert Isten erőterében végezte feladatát.

Istvánt bölcs reálpolitikusként szoktuk emlegetni, aki egy történelmi helyzetben felmérte a lehetőségeket, hatalmi erővonalakat, és ezek ismeretében fogalmazta meg terveit, céljait… Valóban bölcs, emberi képességei szerint is rátermett vezető volt. De mit mért fel István reálisan? Azt, hogy sem a világ, sem egy ember, vagy egy nemzet élete nem önmagába zárt valóság, sem létét, sem rendeltetését nem önmagában hordozza. Isten a forrása és ura a mindenségnek és benne az embernek is. Alapvető realitása az életnek hogy Isten teremtényei vagyunk, hogy ajándékul kaptuk tőle az életet, aki "életét" osztja meg velünk, és arra hív, hogy a szeretetének munkatársa legyünk a világban. Ezért csak úgy lesznek rendben a dolgaink az élet feltételeit biztosító anyagi világgal, és a körülöttünk élő emberekkel, ha rendben vagyunk az Istennel. Az élet csak Istennel közösségben méltó az emberhez. Szent István hitének ez volt a lényege: megértette az életnek ezt az összetettségét (valóságát) és ennek erőterében végezte hivatását. Fiához írt intelmeit is ezzel kezdi: „Mivel a királyi méltóság tisztére csak hívő és a katolikus hittől áthatott embereknek szabad eljutniuk, ezért a szent hitnek adjuk rendelkezésink között az első helyet.” (Int. I/1.)  Ez a Krisztusra épülő értékítélet kísérhető nyomon Szent István uralkodói tetteiben, egész életművében.

István tette népét „európaivá”, és szervezte az országot európai keresztény királysággá, egyenértékű, a többit gazdagító tagjává az keresztény Európának. Ennek alapja nyitottsága volt, tudott tanulni, képes volt önmagán túl tekinteni, befogadni mások értékeit. Nem záródott bele a múltjába, önmagába, de éppen így őrizte meg igazi önmagát, magyarságát.
Hithirdetőket hívott, befogadta azokat, akik hozták az evangélium üzeneté, így fogadta be a hithirdető szerzeteseket, akik megalapítva a maguk kolostorait, felépítették a templomokat, terjesztették a hitet, erkölcseiben formálták az embereket. De befogadta a lovagokat, akik erősítették hatalmát, a kereskedőket, akik gazdasági vonatkozásban szolgálhatták az országot. Példamutatóak a ƒ„többnyelvű” országról vallott elvei. István tanulékony volt, befogadó volt, de nem hagyta magát politikai érdeke szolgájává tenni. Mert önmagát is, népnek érdekeit is, feladatát és hatalmát nem önmagra, hanem arra a sziklaalapra építette, amit Jézus Krisztusban ismerhetett meg a világ.
Ebben az összefüggésben értjük meg annak jelentőségét, hogy István nem a környező hatalmasságoktól, a bizánci vagy a német-római császártól kérte a koronát, hanem a római pápától. Tudjuk, a korona ajándékozása a hűbéri függés kifejezése volt. Akitől kapja, annak veti alá magát.  István világossá tette, hogy hivatásának megerősítését, elismerését nem egyik vagy másik földi hatalmaságtól – voltak ilyenek körülötte – hanem a pápán keresztül Istentől várja. Ezzel István királyságát ki akart vonni a körülötte zajló politikai, hatalmi törekvések hálójából. Ugyanakkor belehelyezte Isten történelmet formáló gondolatába, hogy ő maga se felejtse el: Istentől kapta hivatást, Istennek tartozik számadással. Ez adta meg uralkodásának erkölcsi hátterét, és a jövőbe vetett bizalmát.

Ez az értelme az ország felajánlásának is. István életének nagy tragédiája volt, hogy fiát, Imre herceget, fiatalon elveszítette. Utódjának nevelte, készítette hivatására (intelmeivel), és amikor elveszíti, úgy érzi, kicsúszik a kezéből a jövő. Nem talál méltó folytatót műve számára. Ekkor ajánlja fel országát Máriának, legyen ő a királynője ennek a népnek. Ahogy uralkodásának kezdetén Isten áldását kéri, ugyanúgy népe jövőjét is ebben az erőtérben, a Jézus Krisztusba vetett hit erőterében látja biztosítva.  Sok minden történt, sokféle utat járt be ez a nemzet, de megmaradásunkat mindig a Szent István által követett értékek alapján találtuk meg.
 
„A hit kapuja mindig nyitva áll előttünk …” hogy bevezessen minket az Istennel való életközösségbe, és lehetővé teszi, hogy egymással itt a földön békében élünk. Ha jelenünket nézzük, megértjük, mennyire szükségünk van Szent István bölcsességére, realitásérzékére feladatink megoldásában. Ma olyan környezetben élünk, ahol a világot – az emberi életet – jövőnket hajlamosak vagyunk egysíkúan szemlélni. Csak a földi dimenziók, a materiális valóságok, magunk által alkotott eszmék, önmagunkat érvényesítő szándékok érdekelnek és irányítanak. Ahol az „érdek” háttérbe szorítja, vagy egyenesen eltakarja a dolgok és életünk Istentől rendelt értékét. A teremtett világ értékét, az élet, az ember értékét, a szeretet, és igazság, a becsület értékét, stb. Ebből szármaszik minden bajunk.
Ezért a régi ének szavait ma is bizalommal ismételjük:

„Magyarok fénye, ország reménye,  …
Szép magyar néped Krisztushoz vitted,  …
Szent hitben tarts meg, Jézusnál áldj meg,
Légy áldott Szent István király!”