Boldog Scheffler János – Szatmár vértanú püspöke A kétrészes dokumentumfilm a 2011. július 3-án Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa által boldoggá avatott Scheffler János (1887-1952) életét és korát mutatja be a vértanúhalált halt püspök írásai, egykori növendékei, munkatársai visszaemlékezései, korabeli dokumentumok alapján.

Scheffler János egy tízgyermekes zsellércsaládban született. Rajta kívül két testvére lépett egyházi szolgálatra: Mária irgalmasrendi nővér lett, Ferenc pedig katolikus pap. A gyermek és ifjú Scheffler János kitűnő tanuló volt, minden iskoláját a legmagasabb dicsérettel végezte. Korán felébredt benne a vágy a papi hivatás iránt, soha, egyetlen pillanatra sem ingott meg, hogy egész életét Krisztus és az emberek szolgálatában élje le. Teológiai és lelki érettsége, hitének és jellemének sziklaszilárdsága már egészen korán megmutatkozott, erről tanúskodik többek között 1904-ben írt elmélkedése: „Többre akarom becsülni lelkemet, egyetlen halhatatlan lelkemet minden földi és anyagi dolognál. Azért ha két dolog közül választani kell, azt választom, ami lelkem üdvösségére hasznosabb. Bárhol vagyok is, csak olyasmit teszek, amit pirulás és megrovás nélkül, nyíltan társaim és elöljáróim előtt, meg merek tenni. Mit használ az embernek, ha az egész világot is megnyeri, de lelkének kárát vallja?”

A dokumentumfilm alkotói kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy bemutassák a XX. század első felének főbb történelmi eseményeit, amelyek közös jellemzője volt, hogy a Romániában fennálló és egymást váltó hatalmak folyamatosan támadták az egyházakat – elsősorban a római és görög katolikus egyházakat –, melyeknek nem csupán a működésük, de a létük is veszélybe került. A tudós képzettségű, több könyvet is publikáló Scheffler Jánost egész életútján végigkísérte szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme. A II. világháború idején a magyar kormány az ő közbenjárására szüntette meg Alexandru Rusu nagybányai román görög katolikus püspök kényszerlakhelyre való internálását. A vészkorszak idején minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett az üldözött zsidók segítségére lenni. A hatóságok ezért megfenyegették, ha védelmüket nem hagyja abba, őt is deportálják. Kimentette az SS által erőszakkal elhurcolt papjait, 1945 januárjában személyesen járt közben a román megyei főispánnál és a szovjet parancsnoknál, hogy megakadályozza német-sváb származású híveinek deportálását, de próbálkozása a hatalmasok gőgje miatt nem járhatott eredménnyel.

Scheffler Jánost 1942 tavaszán nevezte ki XII. Piusz a szatmári egyházmegye püspökévé. Annak az évnek pünkösdjén adta ki első pásztorlevelét, amelyben későbbi sorsát is előrevetíti: „Hogy mindnyájan egyek legyetek. Amint a mi nagy főpapunk, az Úr Jézus így imádkozott mennyei Atyjához, úgy akarok én is mindenkor azért imádkozni, és egész életemet maradék nélkül arra áldozni, hogy mindnyájan valóban egyek legyünk… Ezzel a szent krisztusi szándékkal akarom a Szentatyától vállamra helyezett súlyos terhet és felelősséget vállalni. E feladat minél tökéletesebb megvalósításáért egész életemet oda akarom adni, és Szent Pállal mondani: én pedig szívesen feláldozok mindent, sőt magam is áldozat leszek a ti lelketekért.”

Scheffler János főpásztorként nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy az egyházat, a kereszténységet legfőbb ellenségének tekintő kommunista államhatalommal nem kerülheti el a konfliktust. A román kormány 1948 júliusában felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, az új állami kultusztörvény pedig megszüntette a szatmár-nagyváradi egyházmegyét. Scheffler Jánost nyugdíjazták, eltiltották a püspöki funkció gyakorlásától. Ezért titokban megszervezte a kispapok földalatti teológiai oktatását az egyházmegye különböző plébániáin. Megpróbáltatásait fokozta, hogy 1949-ben letartóztatták titkárát és püspöki tanácsosát, a titokban püspökké szentelt Bogdánffy Szilárdot (Őt 2010. október 30-án avatta boldoggá Angelo Amato bíboros, ezzel ő lett Erdély első boldoggá emelt püspöke – a szerk.) A román kommunista hatalom megpróbált egyezkedni Scheffler Jánossal, őt szemelték ki a Rómától függetleníteni akart, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron gyulafehérvári püspök helyére. Ám Scheffler János nemet mondott, ezért letartóztatták, és 1952. márciusa és szeptembere között a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva, innen szállították át Jilava kegyetlenségeiről hírhedt földalatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással vádolták, s azzal, hogy kapcsolatban áll Mindszenty József bíboros, hercegprímással. Közben magas rangú kommunista vezetők azonnali felmentést ígértek neki, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Ő azonban mindvégig hű maradt Krisztushoz, annak szellemében, amit Péter apostol mondott a Zsidó Főtanács előtt: „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek” (Csel 5,29).

Scheffler János életáldozata tudatos volt. Egyik kihallgatását követően elmesélte tanítványának, Galambos Ferenc papnövendéknek, hogy amikor a Securitate emberei egy kicsit magára hagyták, ő a rózsafüzért imádkozta, „és eljutottam addig, hogy aki érettünk a keresztet hordozta. És akkor azt mondtam magamban, Uram, ha akarod, vállalom… Hazamégy, mondd el… a Bánya környéki papoknak, hogy a szatmári püspök egy darab kenyérért – életéért – nem fogja odaadni a hitét.” Scheffler János koncepciós perének tárgyalására azonban már nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei tönkretették az egészségét, és 1952. december 6-án a jilavai börtönben visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Scheffler János megvalósította azt, amit egyik írásában megfogalmazott, hogy komoly és nagy élet csak szilárd, időtálló alapokra épülhet. Ezt jelentette számára Krisztusba vetett, feltétel nélküli, az életáldozatot is vállaló hite. A filmben elhangzanak Scheffler Ferenc kanonok könyvben leírt gondolatai vértanúhalált halt fivéréről: „Scheffler János vértanú nem halt meg. Él ebben a könyvben, mely az ő lelkéből lelkedzett. Mi gyarló emberek, csak olyan hangokra figyelünk, melyek a sírból beszélnek. Az emberiség nagyon is ingatag emlékezetében csak a vérrel megírt igazságok maradnak meg.”

Boldog Scheffler János – Szatmár vértanú püspöke I-II.
(Színes magyar dokumentumfilm, 2011., 110 perc)
Rendező: Balla Tünde, Kirsch Norbert, Lakatos Attila, Villányi Zoltán
Forgatókönyvíró és szerkesztő: Balla Tünde

Bodnár Dániel/Magyar Kurír