Foto: fr. Szilveszter archívum

Nagyboldogasszony napján ünnepeljük hitünknek ama igazságát, hogy a Szent Szűz teste, amely az Üdvözítőt a világnak adta, visszatért Istenhez a mennybe. A szenthagyomány szerint, Szűz Mária elszenderülése után rövid ideig a lelke elvált testétől, de Isten csodás intézkedése folytán ismét egyesült és dicsőségesen felvétetett a mennybe. Ezt a tényt, mint hitigazságot, dogmát XII. Piusz pápa 1950-ben hirdette ki, de már a negyedik században ünnepelték Mária mennybevételét.
Egyébként magyar vonatkozásban ez a legősibb Mária-ünnep. 1038-ban Szent István királyunk, Imre herceg halála után, ezen a napon ajánlotta az országot, s a népet a Szent Szűz oltalmába. Ez volt a világtörténelem legelső ország felajánlása a Szent Szűznek. Egyébként nemcsak e templom közösség, nemcsak népünk és a nyugati egyház számra a legnagyobb Mária ünnep a mai, hanem a keleti, az ortodox egyházak számára is. Goethe, a híres német költő, mondotta egyszer: „Minden embernek naponta meg kellene néznie egy művészi szobrot vagy képet, és el kellene olvasnia egy szép költeményt, hogy ízlése tisztuljon, vágyai és gondolatai nemesebbek legyenek”.
A költőnek ezt a kívánságát a katolikus egyház teljesíti, amikor az évnek szinte minden hónapjában oda állít elénk egy gyönyörű képet, amely nemessé, magasztossá teszi szívünket, lelkünket, s ez a kép nem más, mint a Boldogságos Szűz Anya képe, amely ma a Nap aranysugaraiba öltözött Asszonyt ábrázolja, ma ő rá tekintünk, mert alkonyati kort élünk.
Alkonyati kort élünk, amikor a keresztény erények és értékek homályba vesznek, sokszor még a katolikus emberek körében is. Éppen ezért tekintetünket a Napba-öltözött Asszonyra emeljük, az Atyaisten „legkedvesebb leányára”, hogy a belőle sugárzó erények ne szoruljanak ki sem a mi életünkből, sem a közéletből. Mária példaadó életéből mindenekelőtt az ő hitét emelhetjük ki. Rokona – Erzsébet – is a hitét dicséri a mai evangéliumban: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). Lukács evangélista másutt is kiemeli Mária hitét. Egy alkalommal a tömegből egy asszony odakiáltott Jézusnak: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” Mire Jézus így felelt: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát és hűségesek is maradnak hozzá!” (Lk 11,27-28). Az evangélista két alkalommal is kiemeli Mária hitét. Mária boldog, sőt boldognak mondja őt minden nemzedék, de boldogsága nem kizárólag Isten anyaságából fakad, hanem abból, hogy teljesíti Isten akaratát. A hit tehát boldogság forrása is lehet a mi számunkra, ha Máriához hasonlóan komolyan vesszük.
Napjainkban, amikor sokaknál a hit alkonyát tapasztaljuk, bizony nem árt tudatosítani a szentírási üzenetet: a hit boldogság forrása lehet! Mária boldogsága mindenki számára elérhető, hiszen ehhez csak meg kell hallani Isten szavát, és hűségesnek kell maradni hozzá. Ahogy Mária tette! „Először a szívében foganta meg Jézust, aztán a méhében” – mondja Szent Ágoston. Mindenki felemelkedhet Máriához, akinek a szívében megfogan Isten tanítása. „Minden lélekben, aki hisz, megfogan és megszületik Isten Igéje” (Szent Ambrus). Ha pedig felemelkedünk Mária hitéhez, akkor már itt a földön részesülhetünk Mária boldogságában, földi életünk után pedig fölemeltetünk a mennyei boldogságba, amelyről Szent Pál apostol azt vallja, hogy: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9). Azonban nem elég Mária hitét elsajátítanunk és általa boldogulnunk, hanem azt úgy kell megélnünk, hogy vonzó legyen mások számára: természetesen elsősorban gyermekeink, szeretteink, közvetlen környezetünk számára.
Az ember úgy van megalkotva, hogy teste és halhatatlan lelke van. Éppen ezért nincs igaza a híres „Cigány-báró” című operett egyik áriájának, amely ezt énekli: „Az élet célja semmi más, mint egy jó evés és jó ivás”. Nem ez, nem lehet ez az élet célja.
Természetesen szükség van ételre, italra, ruhára, egészséges lakásra, lelket üdítő szórakozásra. De ez nem minden. „Nemcsak kenyérrel él az ember…”- mondja az Úr Jézus. Más is kell neki, az anyagvilág kincseinél, tiszavirág életű örömeinél sokkal többre áhítozik az emberi szív. Szt. Ágoston, a nagy püspök szerint, az emberi szív a Végtelenre, vagyis Istenre van beállítva. Egy hosszú, bűnökkel telített élet után mondja: „Magadnak teremtettél Uram minket és nyugtalan a mi szívünk, míg Te benned meg nem nyugszik Istenünk”.
Az ember tudva vagy nem tudva, erre a végtelenre, az Istenre éhezik és szomjazik. Addig nem találja meg lelke nyugalmát, élete igazi célját, amíg Istenre nem talál. Ma, amikor figyelmünket a napba öltözött Asszonyra irányítjuk, akit Isten testestül, lelkestül fölvett a mennyei boldogságba, ne feledjük, hogy az ő életének útja is megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel volt telítve: szívét a fájdalmak tőre járta át. Ezért fájdalmas anyának is nevezzük, de a szenvedésekkel telített, golgotás út végén a mennyei dicsőség várt rá. Így lett a fájdalmas anyából, dicsőséges anya. Ez a mi utunk is, szenvedésekkel, keresztekkel van szegélyezve, de az örök dicsőségbe vezet. Szentül hisszük, hogy a halál után nem a megsemmisülés, nem a beolvadás, a Nirvána vár reánk, hanem a mennyei Atya, hozzá, haza megyünk. Tulajdonképpen ez a hit teszi értelmessé, értékessé az emberi életet. Vigyázzunk nagyon, hogy ezt a szent hitet, a hitnek a fáklyáját sértetlenül őrizzük meg, és sértetlenül adjuk is tovább gyermekeinknek, szeretteinknek, s minden jóakaratú embernek. Természetesen a hit tovább adásában elsősorban nem az üres szavakon van a hangsúly, hanem a példaadó, a tanúságtevő életen. A mai szentmiseáldozatban, ennek megértéséhez és a szürke hétköznapokban való megvalósításához kérjük a mennybe fölvett Nagyboldogasszony, a Csíksomlyói napba öltözött Segítő Szűz és az esztelneki Madonna égi támogatást, közbenjárását.