Bogdánffy Szilárd

Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (Crna Bara, ma Szerbia területén). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett.

Még 1929 nyarán sikeresen jelentkezett a nagyváradi Teológiai Akadémiára, és már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. Az “in omnium laudabilis”-ként jellemzett és tanári pályára szánt fiatal növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldék, ahol olyan kiváló tanároktól tanulhatott, mint Mihályfi Ákos,  a modern lelkipásztorkodástan teoretikusa, Pataky Arnold egyháztörténész, Tóth Tihamér, a kor valláserkölcsi nevelésének megalapozója, vagy Schütz Antal, a 20. század legjelesebbnek tartott teológusa. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak “buzgalmáról és szerénységéről”, hanem “komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő fiatal teológusra.

Tanulmányai befejezését és a kisebb rendek felvételét követően 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz plebániatemplomban. Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. Felszentelésének évében püspöke a szatmári papneveldébe helyezte helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is felvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.

A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Itt kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatója és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940 szeptemberében visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói megbízásából a szeminárium lelki vezetője és az erkölcstan tanára lett. Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.

A Második Világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.

1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett.

János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék valamint a bukaresti apostoli nunciatura összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciaturai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később 1949. április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor, amelynek során 12 év kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba.