Mint ahogy számos fórumon is olvasható (Új Ember, 2006. július 23., Magyar Kurír, 2006. július 27., lásd továbbá a Magyar Katolikus Családegyesület honlapját, www.katcsal.hu), az idén július 1-9. között a spanyolországi Valenciában tartották a Családok V. Világtalálkozóját. Egyházmegyénk nagylelkű támogatásának köszönhetően e sorok írója és felesége is részt vehetett ezen az élményekben leírhatatlanul gazdag zarándoklaton. A másfél-kétmilliós embertömegnek, amely a szeretet és a katolikus keresztény családok iránti elkötelezettség ereje hozott el ebbe a Földközi-tenger partján fekvő csodálatos városba, egy kicsiny, de igen lelkes csöppje volt a mintegy 40 fős magyar küldöttség, amelynek tagjai a különböző egyházmegyék ill. plébániák családreferensei, a családmozgalomban aktívan tevékenykedők közül kerültek ki. Július 5-én, szerdán hajnalban indultunk Budapestről a Makrovilág utazási iroda szervezésében, és, mint az a későbbiekben kiderült, lenyűgöző nyelvtudású és tájékozottságú idegenvezetőnk, Tóth Katalin gondoskodó szárnyai alatt. Az oda vezető, másfél napig tartó autóbusz-úton alkalmunk volt összeismerkedni és megbarátkozni a többi házaspárral és azokkal az atyákkal, akik elkísértek minket és gondoskodtak arról, hogy minden nap részt vehettünk szentmise-áldozaton, olyan helyszíneken, amelyekről álmunkban sem gondoltuk, hogy valaha megláthatjuk. Engem személy szerint legjobban a Cannes-nal szemben lévő St. Honorat kies és a természet érintetlen szépségében féltő gonddal megőrzött szigetén lévő ciszterci kolostor középkori kápolnájában tartott szentmise fogott meg. Hasonló élményt nyújtott, már a visszafelé vezető úton, a spanyolországi Montserrat hegyén épült ősi bencés kolostornak, templomának és a franciaországi Avignonban a pápák XIV. századi palotájának és székesegyházának meglátogatása. Feleségemet különösen az impozáns barcelonai Megszentelt Család székesegyház bűvölte el, és ő különösen élvezte a Földközi-tenger lágyan simogató hullámait. Sajnos fürdésre a meglehetősen feszített program miatt csak kevés időnk maradt.

A turisztikai látnivalókon kívül azonban a találkozó lelki hozadéka volt és marad meghatározó erejű. Nincs különösebben mit ismételgetni azon, hogy korunk a maga individualizmusával, elanyagiasodásával, az egyén jogainak túlhajtásával - és ez nem a magától értetődő szabadságjogokat, hanem sokkal inkább, kissé suta kifejezéssel élve, a szabadosságjogokat, a felelőtlenséghez, a másokon átgázoláshoz való „jogot” jelenti - hogyan bomlaszt minden emberi közösséget. Legfájdalmasabban ez a bomlási folyamat az Isten által számunkra elrendelt és megszentelt elemi közösséget, a családot sújtja. Mindennapjainkban, szűkebb és tágabb ismeretségi körünkben tapasztalhatjuk, mennyi a vakvágányra futott házasságok miatt szétesett vagy megcsonkult család, a házasság szentsége helyett inkább a minden felelősségvállalástól mentes együttélést választó pár, nem is szólva az Istentől kapott természetünket arcul köpő, sok országban már törvényesített homoszexuális és leszbikus „házasságról”. Természetes tehát, hogy az egyház kötelességszerűen, a teremtéskor kapott isteni és a Krisztus által megerősített parancs szellemében felemeli szavát ezekkel az egyre erősebben elharapózó tendenciákkal szemben. A pápalátogatást megelőző családkongresszuson, amelyen csaknem kilencezren hallgatták az előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket, szóba kerültek mindazok a legfontosabb kérdések, amelyekről egyházunknak fontos, és meggyőződésünk szerint az egész világ számára érvényes üzenete van: elsősorban a család, mint a hit továbbadásának legfőbb színtere, a pasztorizáció, a bioetika, a demográfiai problémák, a gazdaság, a különböző lelkiségi mozgalmak, az egyház szociális tanítása. Mint Radnai Jenő, a MAKACS alelnöke, aki a kongresszuson is részt vett a Bíró László püspök atya vezette delegáció tagjaként, elmondta: egyértelműen leszögezték, hogy a család alapja a házasság, amely egy egész életre szóló, felbonthatatlan életközösséget jelent. A család a maga létével, más intézménnyel nem helyettesíthetően hirdeti az evangéliumot. A házasságban tükröződik Krisztus szeretete jegyese, az egyház iránt. Még II. János Pál pápa fogalmazta meg azt az örökérvényű gondolatot, hogy egészséges család nélkül egészséges társadalom sem létezhet. Azért beteg ma a világ, mert a társadalom sok felelősséget hárít a családra, amely hit nélkül, a krisztusi szeretet megélése nélkül ebbe beleroppan. Az egyház feladata, hogy a családok családja legyen. Ami pedig a családot alapítók, a szülők kötelességeit illeti: nekik kell legmélyebb odaadással képviselniük azokat az igazságokat, hogy egészséges élet és igazi szabadság csak a hitre, a szentségi házasságra, az élet továbbadására és a gyermekek ilyen szellemű nevelésére épülhet. Szinte átfoghatatlan az a sokrétű megközelítés, ahogy az előadók rávilágítottak a legégetőbb gondokra. Ezek közül szeretnék kiemelni egyet, ami különösen megdöbbentett. A sajtó tele van a világ túlnépesedéséről szóló és riasztónak szánt beszámolókkal. Ezek rendszerint hangsúlyozzák, mennyire fontos lenne a mesterséges eszközökkel történő születésszabályozás elterjesztése, milyen „alapvető emberi jog” az abortusz és a sterilizáció, különösen az ún. „harmadik világ” országaiban. Ebben a vonatkozásban gyakran említik éles kritikával a római katolikus egyházat, amely, úgymond, „konzervatív és merev” álláspontjával gátját állja mindezeknek. Nos, a kongresszuson adatokkal alátámasztva mutatták ki, hogy ez egyáltalán nincs így, a „harmadik világ” népessége is fogy. Például Afrikában a szexuális szabadosság következtében tomboló AIDS tizedeli a lakosságot, emberek milliói pusztulnak el életük virágjában. Nyilvánvaló, hogy korunk legszörnyűbb járványa ellen a legegyszerűbb, legolcsóbb és legtermészetesebb védekezés a családon belül megélt egyesülés férfi és nő között, amelynek örömével Isten teremtő erejéből részesülhetünk és adhatjuk tovább az életet.

Az eseménysorozat fénypontja természetesen a Szentatyának, XVI. Benedek pápának látogatása volt. Nem lehet meghatottság nélkül beszélni arról a szeretetről, ahogy a város lakossága és a zarándokmilliók fogadták Krisztus földi helytartóját, ahogy azt az egyik köszöntő megfogalmazta, „mindannyiunk nagypapáját”. Zengett a ritmikus tapssal kísért „Benedico, Benedico” kiáltás, amikor július 8-án, szombaton este a tiszteletére rendezett gálára érkezett. Érződött, éppen úgy szeretik, mint elődjét, II. János Pált, akire minden valenciai nyilvános szereplésén többször is a legmélyebb tisztelet hangján hivatkozott. Gyakran volt olyan érzésünk, hogy a jó Isten és Fia valóban féltő gonddal vigyázhatja egyházát, ha egymás után két ilyen férfiúra bízta. Egyik zarándoktársunk elmondta, úgy tűnt fel neki, mintha az előző pápa és a mostani arca egyszer csak megkülönböztethetetlenül átjátszott volna egymásba. A világ minden tájáról érkező házaspárok gyermekeikkel együtt üdvözölték őt. Máig él emlékezetemben egy kongói család, akiknek tiszta tekintetéből - szülőkéből és három gyermekükéből egyaránt - sugárzott a szeretet egymás, a Szentatya és minden embertestvérük iránt. A többi tanúságtevő is - mint ahogy azt az Új Ember beszámolójában olvashatjuk - hitet tett arról, hogyan ajándékozza meg őket az Úr a családon keresztül boldogsággal és élettel. A magas színvonalú műsor, amelynek fénypontja Montserrat Caballet, a világhírű énekesnő fellépése volt, egyformán magával ragadta az ünnepeltet és az ünneplőket.

A Szentatya szombat esti beszédében és másnap, a milliós tömeg előtt tartott szentmise homiliájában is megerősítette az Egyház tanítását a családról és a legmagasabb szinten foglalta össze a kongresszuson elhangzó gondolatokat. A szentírási szövegekhez kapcsolódva buzdította a családokat, a házastársakat, hogy fogadják el a Szentlélek kegyelmét hitük, hűségük, szeretetük megtartásában és továbbörökítésében. „A házasságon alapuló család érték, ajándék, pótolhatatlan kincs” - mondta. Különösen kettőnk, de a csoportban mások szívéhez is szólt, amikor kitért a nagyszülők igen fontos szerepére a családban, a hit továbbadásában. A családot azért kell védelmezni, mert „a család védelme és támogatása a méltóság, az egyenlőség és a szabadság legfőbb garanciája.” Homiliájában többször hivatkozott II. János Pál pápának még 1981-ben kiadott Familiaris Consortio c. enciklikájára. Ebben is jelentős hangsúlyt kap, hogy azoknak, akiknek tönkrement a házasságuk, különösen, ha ez önhibájukon kívül történt, az egyházi közösségek nyújtsanak tapintatos, de állandó segítséget elsősorban hitük megtartásában, de az új és nehéz helyzetükből adódó gyakorlati problémák megoldásában is. Erősítsék bennük a keresztény hit lényegéből fakadó megbocsátás erényét, mert ez még arra is reményt ad, hogy a házasság helyreállítható.

Az emlékek összetorlódnak, nem könnyű kiválasztani, melyik az, amelyet feltétlenül meg kell osztanunk másokkal, de fájó szívvel hagy ki az ember bármilyen momentumot, mert úgy érezzük, a zarándoklat minden percével gazdagodtunk. Mindenképpen szólni kell azonban arról, hogy a Valenciában összegyűlt másfél-kétmillió ember milyen hihetetlen fegyelemmel viselte a forróságot - egyetlenegy rosszullétet sem láttunk magunk körül - az érthetően szigorú biztonsági intézkedésekből adódó némi kényelmetlenséget, de főként arról, mekkora szeretettel viseltetett minden ember a másik iránt. Valóban a Szentlélek ereje járta át ezt a hatalmas tömeget, és ez volt a legfőbb tanúságtétel amellett, hogy az Egyház Istentől való, élő közösség, mindannyiunk nagy családja. Úgy él tovább, ahogy mi adjuk át utódainknak, elsősorban a magunk családjában, a pasztorizáció elsődleges színterén, és egyházi közösségeinkben.

Lieli Pál