A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus élményét szívünkben hordozva, Árpád-házi Szent Margit ünnepén eszünkbe juthatnak Eugenio Pacelli pápai legátus szavai, amelyeket 1938. május 25-én mondott a Hősök terén. Beszédében a későbbi pápa így állította a résztvevők elé Árpád-házi Boldog Margitot:

Itt van Boldog Margit, Magyarország törzsökének második sarja, a szent szegénység mosolygó segítőtársa és nővére, az alázatosságban önmagát megtagadó ibolya, ez a kiváltságos, kristálytiszta mélységű eucharisztikus lélek, az Oltáriszentség előtt égő örökmécses, akinek kedves lángja még ma is lobog.”

Pacelli bíboros a beszédében valószínűleg a Margit életéről írt hiteles kódexnek arra a részére utalt, amelyben azt olvashatjuk, hogy az ablaknál áll, és nézi „Krisztus szent testét nagy áhítatossággal és nagy siralmakkal” (Szent Margit élete, 10.). 

Miért lehetnek fontosak számunkra a legátusi és a szent életéről szóló kódexben található idézetek? Elsősorban talán azért, mert világunkban ma is világító mécsesekre lenne szükség, olyan lelki mécsesekre, amelyet az Oltáriszentség előtt gyújtottak meg, és amelyek lángjai messzire világítanak. Ahhoz pedig, hogy a lelki mécses kiapadhatatlan lánggal égjen, az szükséges, hogy az Oltáriszentségből kiáradó szeretet táplája. Szent Margit ebből a szeretetből merítve vált képessé arra, hogy királylányként a legalantasabb munkákat elvégezze, hogy másokat szolgáljon, és családjában a béke közvetítőjévé váljék. Ezzel a húsvéti Bárányt követő, áldozatos szeretettel magyarázható, hogy halálakor a Péter nevű domonkos rendi provinciális ezt a szózatot hallotta az esti vecsernye után: „A bárány meghalt” (Szent Margit élete, 101.).

Szent Margit az Oltáriszentség titkának mélységeiben elmerülve, Jézust, a Bárányt követve maga is áldozati báránnyá vált. 

Az Eucharisztiáról mint az értünk áldozatként önmagát felajánló és most is közöttünk élő Bárányról elmélkedni számunkra is fontos feladat lehet. Elsősorban talán azért, mert bár lelkileg nagyon sokat szenvedünk, nem tudunk mit kezdeni a szenvedéssel. Azt gondolhatjuk, hogy szabadságunkkal élve elkerülhetjük azt. Nehezen fogadjuk el, hogy a bűn által megsebzett életünk olyan valóság, amelyből csak úgy tudunk kiemelkedni, ha szembenézünk vele, és az értünk önmagát feláldozó Bárány kegyelmi erejét elfogadva önmagunkban legyőzzük a sebek okát, a gonosz kísértéseit. Így bűneiktől megszabadulva képesek leszünk arra, hogy hitelesen beszéljünk Isten kiáradó szeretetéről, és példát tudjunk adni mások számára. A mai világ nem az erkölcsi szólamokat, hanem ezt a hiteles tanúségtételt várja tőlünk. 

A történelem igazolta, hogy Szent Margit életének mécsesét az Oltáriszentségből kiáradó kegyelmi erő táplálta, ezért mécsesének lángja nem lobbant el.

Most is világít azoknak, akik reménytelenül szenvednek, és úgy érzik, hogy életük csak gyengén pislákol, így nincs is üzenetük mások számára. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit újragondolva mi is mélyüljünk el az Oltáriszentség titkában. Szent Margitot követve éljünk az Úr jelenlétében, győzzük le a bennünk is hatni akaró gonosz kísértéseit. Szálljunk szembe a körülöttünk lévő megsebzett világ egyre erősödő támadásaival. Engedjük, hogy így mindennap megszülessen bennünk Isten ajándékaként a béke, amelyet Szent Margithoz hasonlóan közvetíteni is tudunk a bűn által zaklatott világunkban. 

Szerző: Beran Ferenc

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír