Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Nehéz megszólalni az Úr szenvedéstörténete után. Nem véletlen, hogy az Egyház Virágvasárnap nem ejt ki a száján egyetlen fölösleges, prózai szót sem. Ezt egyedül a mostani homiliában engedi meg, és ezúttal nekem is visszafogottnak kell lennem. A Passió önmagáért beszél.

Azt hallottuk, hogy Jeruzsálem lakói közül sokan kivonultak Jézus elé és virágokkal, barkákkal, pálmaágakkal köszöntötték bevonulását a szent városba. Ez a „sokan”, botrányosan kevés a város lakosainak számához képest. Mégis ez a kevés ember menti meg a várost, engeszteli ki Istent a többiek bűnéért is.

Hasonlóképpen hozzánk. A mai virágvasárnapi liturgián sokan vagyunk jelen, mégis sajnálatosan kevesen.

De ti, akik itt vagytok, jelenlétetekkel engesztelő áldozatot mutattok be a többiekért. És ez így van jól.

Senkit sem lehet kényszeríteni a szeretetre.

Akik ma itt vannak, szabadon, örömmel és szeretettel vannak itt, nem kötelességből. Remélhetőleg.

Jézus Betániából elindult néhány nappal ezelőtt Jeruzsálem felé.

Tudta, hogy mi vár rá, hiszen már Lázár feltámasztásánál, és tegnapi, a farizeusokkal való beszélgetése után is nyilvánvalóvá vált, hogy meg akarják kövezni. Kajafás kiadta az elfogató parancsot ellene, mindenki őt keresi, és ő nem bújik el Galileában, hanem egyenesen végzete felé tart.

Ebből is nyilván való, hogy téves az a közkeletű nézet, mely szerint Jézust a bűnös zsidók feszítették keresztre, vagy Pilátus számító gyávasága. Nem.

Jézus tudta mi vár rá, és nem ennek ellenére, hanem pontosan ezért vonult be a városba.

Nem akart ő meghalni, hiszen Ő az élet ura, aki azért jött, hogy életünk legyen. Mégis vállalta sorsát, mert azt akarta, hogy üdvözüljön minden benne hívő ember. Ha pedig ennek a kereszthalál az ára, akkor jöjjön, aminek jönnie kell.

Bármilyen furcsa, de nem kell tragédiának felfognunk a történteket.

A logikai okságokon nevelkedett marxista - materialista agy nem tud mit kezdeni a szenvedéssel és a Megváltással.

Emlékszem, a nyolcvanas években, amikor mentős voltam, egy pici Mindszenty – keresztet hordtam zakóm hajtókáján. Ez szabályellenes cselekedet volt, de engem ez már akkor sem érdekelt. A mentők egyik vezetője, aki rettegett pártfunkcionárus is volt, megjegyezte: nem kellene hordanom keresztet, mert a betegek azt hiszik, temetkezési dolgozó vagyok. Ez nem vicc! Komolyan gondolta. És nagyon sokan tekintenek ma is így Jézus megváltói művére.

A kereszt testvérek nem a temetés, a halál, hanem az örök élet jele.

A kereszten Jézus nem meghalt Nagypénteken, hanem akkor született meg igazán. Ezért ünnep a mai nap és nem kell gyászos lélekkel szoronganunk.

Jézus Krisztus szenvedésével, kereszthalálával és dicsőséges feltámadásával, ajtót nyitott nekünk embereknek a Mennyei Atyához.

Az ajtó eddig zárva volt. Az eredeti bűn miatt. A szeretet pedig kinyitotta ezt nekünk. Már nem kell félnünk a kárhozattól, ha megismerjük és megtartjuk Isten Igéjét.

Van egy szép mondás, ami nekem sokat adott.

„Kopogott az ajtómon a félelem. Reszketve mentem oda, és amikor kinyitottam, nem volt ott senki.”

A félelem mindig bennünk van, Jézus halála és feltámadása óta nincs okunk félelemre, nem véletlenül mondja oly sokszor tanítványainak is, hogy ne féljetek. Feltámadása után, amikor az asszonyok remegve néznek az angyalra, ugyanezt hallják: Ne féljetek!

Könnyű ezt mondani. Tudom. Magam is átéltem sokakkal, szeretett hozzátartozóm elvesztése kapcsán. Szívemmel tudom, hogy a halál egy új élet kapuja, de eszemmel nem vagyok képes felfogni. A régi embereknek ez mintegy természetes lehetett, de a materialista gondolkodás beteggé tette az agyunkat.

Ugyanakkor: örüljetek!

Mert nem az agyunkkal fogunk üdvözülni, hanem a szívünkkel.

A bennünk lakó szeretet hatalmából.

A mai nap ünnepélyes bevonulás, amely önmagában is jelzi a húsvéti misztérium lényegét.

Hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus ebből a világból emberi testével – lelkével bevonult az Atya dicsőségébe.

Ő maga mondta az utolsó vacsorán: „Most elmegyek ahhoz, Aki engem küldött.” És: „Aki bennem hisz, az átment a halálból az életre, illetve: annak örök élete van”.

Ennek a fényében kell bűnbánatot tartanunk.

Hányszor léptük át a templom áldott küszöbét unalommal, üres és hideg szívvel? Hányszor beszéltünk az Egyházról hálátlanul és szeretetlenül? Hányszor foglalkoztunk a pénzzel, az egyházi adóval, a persellyel, helyetted Jézusom!

Aki megmondtad, hogy nem lehet két úrnak szolgálni.

Miért van, hogy mi is sokszor pontosan úgy élünk, mint a "világ fiai", ugyanolyan világszemlélettel, ugyanazokkal a bűnökkel, csak mi vallásosan, imádkozva. Szenteltvizet hintünk középszerű, silány, Krisztustalan életünkre.

Irgalmazz nekünk megváltó Királyunk, Jézus!

Virágvasárnap nem csak a Nagypéntek és a Húsvét titkát előlegezi, hanem a Pünkösdét is. A pünkösdi Lélek van jelen a mai nap túláradó örömében, abban a tiszta és komoly örömben, amely a kereszt által jött el az egész világra.

Itt az idő, hogy végre komolyan vegyük Istent és komolyan vegyük önmagunk életét is.

Ámen!