Keresztelő Szent János születése megidézi az ószövetségi nagyokat. A filiszteus elnyomatás idején Mánoah meddőnek tartott felesége fogant és megszülte fiát, Sámsont, aki nazír lett (Bír 13). A királyság születését megelőzően pedig Elkána szintén terméketlennek gondolt felesége, Hanna került csodálatos módon áldott állapotba. Fiát, Sámuelt Isten szolgálatára ajánlotta fel (1Sám 1). A nagy történelmi sorsfordítóknál mindannyiszor megmutatkozik az emberi tehetetlenség és lehetetlenség, amire az Úr a maga túláradó kegyelmével válaszol. A meddőségben mégis megfoganó anya, az új korszakot jelentő csecsemő születése és a felcseperedő gyermek Istennek szentelése ilyen értelemben egyetlen egységet alkot, és megrendítő erővel hirdeti meg az irgalmasság üzenetét. Hiszen az irgalmat jelölő héber szó az anyaméh (rehem) főnév többes száma: az isteni cselekvés lényege szerint mindig életadás. Minél nagyobb a veszedelem, minél gyötrőbb a szükség, a Mindenható annál túláradóbban ajándékozza meg övéit az új élet, az új áldás kegyelmével.

Amikor tehát Zakariás és Erzsébet fia napvilágot lát, és megkapja a János nevet – ami annyit jelent: az Úr megkegyelmezett –, a rokonok, a szomszédok, a barátok szinte önkéntelenül idézik fel a jól ismert bibliai történeteket, s kérdezgetik egymástól: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” (Lk 1,66). Tudat alatt is tudja mindegyikük, hogy egy ilyen foganás és születés nem pusztán valamiféle biológiai életadás csodáját jelenti, hanem még inkább az isteni irgalom konkrét valóságba, az itt és most szövetébe való belépését nyilvánítja ki. Lehet, hogy egy újszülött nem tud még beszélni, mégis evangéliumot hirdet: „az Úr keze volt vele” (uo.). Ez ebben a pillanatban kétszeresen is igaz: egyfelől az örömhír hirdetésének héber igéjét az Ószövetség nemegyszer a fiú születésének hírül adására alkalmazza (Jer 20,15), másfelől a világra jövetel ez alkalommal szó szerint „bejelenti” a nagy szabadulást – hiszen előremutat egy második születésre. A próféta János már az első pillanattól kezdve, a puszta létével ígéret, jövendölés és hirdető.

Amikor tehát hat hónappal Jézus születése előtt megüljük Keresztelő Jánosét, az ünnep családias légkörében, örömében, meghittségében fel kell fedeznünk a hatalmas erejű Isten jelét. Közelít az ember felé, hogy megkegyelmezzen (János) és megszabadítson (Jézus), s mindezt a meddőségből életet fakasztó irgalom erejével valósítja meg. Ő valóban „Az üdvösség erejét támasztotta nekünk” (Lk 1,69).

Török Csaba