Az ember a végső döntés helyzetében és az üres pokol reménye

„Annak a kereszténységnek nincsen jövője, aminek nem a feltámadás és az örök élet van a központjában. Nemcsak túlvilág van, nemcsak halhatatlan lelkünk van, hanem van feltámadás is. És ez a mi jövőnk.” Ezzel a gondolattal kezdte dr. Németh Norbert atya „A végső dolgokról keresztény módon” című nyilvános előadás-sorozatának harmadik találkozóját a Savaria Egyetemi Központban 2012. március 26-án. Az estét két XX. századi teológus, Boros László és Hans Urs von Balthasar eszkatológiai munkájának szentelte.

A magyar származású teológusnak a végső döntésről megfogalmazott hipotézisét ismertette először az előadó. Boros úgy gondolkodik, hogy a halál belenyúlik a földi életünkbe, jelen van az akarat, a megismerés, az észlelés és a szeretés tetteiben, vagyis halálhoz viszonyuló létünk van.

Boros hipotézise azt állítja, hogy a halálban beteljesül az ember élete. Ekkor az ember teljességében rendelkezik önmaga felett, és szabadon dönt Isten mellett vagy ellen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy itteni életünknek ne volna jelentősége örök életünk szempontjából, és minden csak az utolsó döntésen múlna. Sőt, halálunkban hozott utolsó döntésünket már egész életünk során begyakoroljuk és előkészítjük a sok tettben, amelyekben a jó és Isten mellett döntünk. Boros a halált úgy fogja fel, amit nem pusztán passzívan elviselünk, hanem olyan szabad tett, amiben aktualizálódik a teljes földi életünk. A magyar teológus elméletének nagy reménye, hogy Isten mindenkinek megadja azt az esélyt, legyen szó kiskorú gyermekről, fogyatékkal élőkről vagy befolyásolt személyekről, hogy egész személyét felölelő döntést hozzon. Másik értéke a hipotézisnek, hogy a halál a Krisztussal való találkozás pillanata azok számára is, akik nem ismerték meg ebben a földi életben az Istent.

Az este második felében Balthasar teóriáját ismerhettük meg, aki nem szerzett magának sok barátot a teológusok körében annak köszönhetően, hogy elkötelezetten síkra szállt mindenki megmentésének átfogó reménye, az üres pokol reménye („A pokol létezik, de reméljük, hogy üres.”) mellett.
Balthasar mindig is reális lehetőségnek tartotta a poklot, Isten végérvényes elvesztését, egyidejűleg azonban arra is emlékeztetett, hogy a Katolikus Egyház Tanítóhivatala még egyetlen embert sem nyilvánított elkárhozottnak.

Balthasart komoly reményre kötelezi Jézus kijelentése, hogy a kereszten mindenkit magához fog vonzani (Jn 12,32), vagy Szent Pál, aki levelében leírja, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4), s ezért az Egyháznak meghagyja, hogy mindenkiért imádkozzon. „Ezek alapján kötelességünk kiterjeszteni a reményt (hogy mindenki üdvösségre jut) minden emberre” – jegyezte meg az egyetemi lelkész.

Nem kiáltanak-e bosszúért a múlt le nem vezekelt bűnei? És mi lesz a gonoszok büntetésével? Balthasar lenne az utolsó, aki egy könnyed mozdulattal lesöpörné ezt a kérdést a színről – mondta Norbert atya. Krisztussal, a bíróval szembesülve senki sem mentesül „az önismeret pokolra szállásától”. A megmentő Krisztussal szembesülve azonban egyben az üdvösség ajánlatában is részesül az ember.

Balthasar állítja, hogy a Szentírás a fenyegetéseken kívül számos helyütt reményt is kilátásba helyez mindenki számára, s ha a fenyegetéseket objektív tényékké alakítjuk át, akkor a reményt kifejező szakaszokat minden értelmüktől és erejüktől megfosztjuk.

Csak reméljük, és nem tudjuk, hogy a pokol üres. Különbséget kell tenni a teológiában aközött, amit biztosan tudunk, és aközött, amire csak valószínűséggel következtethetünk. A részletkérdésekről – amik sokszor számunkra éppen a legizgalmasabbak – nem kapunk pontos felvilágosítást a kinyilatkoztatásból.

A következő előadás 2012. május 7-én, hétfőn 18 órakor lesz a SEK Könyvtárában. „Mégsem lesz világvége 2012-ben?” – Avagy a végidővel ámítók cáfolata (világvége jóslatok és végidő-filmek tévedései) a Biblia tanításának tükrében címmel. Szeretettel várnak mindenkit a szervezők!

Németh Brigitta, SEK könyvtár © Híreink „Martinus” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.