Apor Vilmos püspök beszédei

Apor Vilmos történelmi áttekintésében tényként állapítja meg, hogy az Egyház sok harcában, „melyet a különféle korszakok korszellemével, illetve annak kinövéseivel meg kellett vívnia, mindig megtalálta a módját annak, hogy elveinek fenntartása mellett átvegye a korszerűből azt, ami előnyös a további fejlődésre, és kiküszöbölte, legyőzte azt, ami a krisztusi szellemmel össze nem egyeztethető.”

Az emberek tízmillióinak életét kioltó világégés kellős közepén Apor Vilmos figyelmeztet, hogy bár Jézus Krisztus a szeretet Istene, az elvetemült és tudatosan elkövetett gonoszságok nem maradhatnak isteni büntetés nélkül. „Amikor mi a földön olyan borzalmas gonosztetteket látunk, sorozatos kegyetlenségeket embertársakkal szemben, nemcsak a hirtelen haragban elkövetett valamely sértést, hanem azt a tudatos kínzását az embereknek, amely hónapokon, éveken keresztül tart, azt a következetes és kegyetlen harcot Isten ellen, az őáltala kihirdetett igazságokkal szemben, amikor látjuk azt a megátalkodott gonoszságot az egyes emberekben, akkor valóban azt kell mondanunk, hogy ilyen gonoszságokra kell valami rettenetes borzalmas példát adó büntetés!... Az ilyenre az Istennek büntetése rettenetes, mert borzalmas az Istennek, és élő Istennek kezei közé kerülni!”  A bűn mindnyájunk borzasztó kárára van, „gyűlölnünk kell a bűnt, mert oly szöges ellentétben áll Istennel, mint tűz és víz. A végtelenül szent Isten gyűlöli és kárhoztatja a bűnt, s nem volna Isten, ha nem követelne minden bűnért elégtételadást, s nem büntetné a bűnt.”

A vértanúhalált halt Apor Vilmos arra is rámutat, hogy ahogy annak idején összefogott az akkori uralkodó elit, hogy keresztre feszítse Jézus Krisztust, csaknem kétezer évvel később ugyanúgy nyújt kezet egymásnak a sokféle világnézet, s abban teljes összhangra jut „liberalizmus, szocializmus és a mai kor sokféle kollektív rendszere, hogy Krisztust letaszítsák a trónról.”  Ám a világban uralkodó zűrzavarban csak az isteni hatalom teremthet rendet, az élet alapvető kérdéseiben csak Isten igazíthat el minket, „ki mindenki és minden felett van, akinek alá vannak rendelve fejedelmek, törvényhozók, vezérek és imperátorok. Mert lehetetlen, hogy egy Lenin, vagy Sztálin, vagy Caesar, vagy egy Napóleon a lelkiismeretet, mint végső fórum igazgassa. Ellenkezőleg, a föld urai és vezérei éppúgy alá vannak vetve az isteni igazságoknak, az isteni törvényeknek, az Isten által megállapított erkölcsi rendnek, mint a legutolsó bantu néger az afrikai sivatagban. Ez Krisztus Királysága.”

A nyolc boldogságot elemezve Apor püspök hangsúlyozza, hogy az Üdvözítő nem kívánja tőlünk azt, hogy elvonuljunk a világtól, hanem éppen ellenkezőleg, vegyünk részt tevékenyen a társadalom életében, mindenki a maga területén, álljunk két lábon a földön, de úgy, hogy a nyolc boldogságban megfogalmazott „átszellemült gondolkozás” legyen mérvadó. A szociális érzés pedig jellemző volt Jézus egész földi működésére. „Mert ő a szegényeket szerette, és elsőrendű hivatásának tekintette azt, hogy a szegényeket istápolja, lelkileg vigasztalja, akik szenvednek és elmaradottak, valamiben gyöngék, kicsinyek, azért van az, hogy az igazi lelkipásztor főképpen ezekkel a néposztályokkal foglalkozik, nem mintha a többieket nem szeretné, de azért, mert úgy érzi, hogy azok igénylik leginkább itt a földön azokat a lelki vigaszokat, amelyeket az Anyaszentegyház adni tud.”

Apor püspök szembeállítja egymással az ószövetségi és a pogány, illetve a krisztusi szellemet. „Ószövetségi és pogány szellem a kevélység, a gyűlölet, az elfogultság, az önzés, a külsőségek, a látszatok álnok fitogtatása. Ez a szellem feszítette keresztre az ártatlan Jézust. És feltámadása a világnak megszerezte a szeretet, igazságosság, tisztaság és alázat lelkületét, és annak győzelmes erejét. Sokszor történt már, hogy ideig-óráig felülkerekedett azóta is a pogány és ószövetségi szellem, irtózatos pusztítást, vérengzést és bajt zúdítva az emberiségre, de épp ezek a megpróbáltatások igazolták Krisztusnak, a Béke Fejedelmének győzelmes szellemét.”

A magyarországi zsidóüldözések egyik tetőzésekor, 1944 májusában Apor Vilmos válaszolt a kérdésre, hogy a sárga csillaggal megjelölt katolikus hívek járhatnak-e ezzel a megjelöléssel templomba, és részesülhetnek-e így a szentségekben? Válasza egyértelmű: „A felelet csak egy lehet: Krisztus egyházában a szent keresztség által jut be az ember, és – amíg saját hibájából a hittől el nem pártol – teljes jogú tagja marad az egyháznak, bármilyen legyen származása és faja,. Épp ezért katolikus híveink továbbra is testvéreknek tekintik őket, s ugyanazzal a tisztelettel és szeretettel viseltetnek irántuk, mint eddig, ahogy azt erényes életük alapján megérdemlik.” (A kötetben nem szerepel, de amikor 1944 pünkösdjén, miután felállították Győrben a gettót, a zsúfolásig megtelt katedrálisban Apor püspök előre elkészített beszéde helyett a következő szavakkal bélyegezte meg az intézkedést: „Aki a kereszténység első és legnagyobb parancsát megtagadja és azt állítja, hogy vannak emberek, csoportok és fajok, amelyeknek a gyűlölete meg van engedve; aki azt hirdeti, hogy szabad embereket kínozni, ha azok négerek, avagy zsidók, azt – bármennyire is dicsekszik kereszténységével – pogánynak kell tekintenünk… Mindenki, aki emberkínzást helyesel, vagy abban részt vesz, súlyos bűnt követ el, és mindaddig nem kaphat feloldozást, amíg ezt a nagy vétket jóvá nem teszi…” – B.D. ).

Az erény fogalmáról a győri püspök hangsúlyozza, hogy az elsősorban azt jelenti, „vannak elveim, és hogy az elveket el nem hallgatom, és az elvek mellett kitartok.” Ezek az elvek pedig a krisztusi tanokra és erkölcsökre épülnek. Az ezeket követő erős ember nem pazarolja el apró viaskodásokban az erejét. „Erős ember az, aki tartalékolja a kemény akaratot, az acélos erőt arra a küzdelemre, amely a lényegért megy… Az erélyes, nagy jellem tudja, hogy mikor és milyen alkalommal kell neki színt vallania, és mikor kell fontos és nagy dolgokért síkra szállania akkor is, ha az egész világ megharagszik rá. Van abban a jellemben valami a sziklából, amely ott áll a tenger közepén, a hullámok állandóan körülnyaldossák. Kitart az elvek mellett, síkraszáll az elvekért, nem hallgatja el az elveket, megvallja azokat nyíltan, és őszintén, és kitart mellettük, ha kell, a vértanúságig. Ez a krisztusi jellem…”

Apor Vilmos 1942 márciusában mondta ezt, s három év múlva a valóságban is bizonyította hite és jelleme sziklaszilárdságát, amikor megvédelmezve a gondjaira bízott asszonyokat az erőszakos orosz katonáktól, vállalta a vértanúságot is. Megvalósította azt, amit Jézus mondott tanítványainak az utolsó vacsorán: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13.o.).

A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványa egy olyan katolikus főpap arcképét rajzolja elénk, aki a világégés borzalmai közepette, a különböző ideológiák zűrzavarában is utat mutatott, Jó Pásztorként viselte gondját a rábízott nyájnak, s rendíthetetlen hittel hirdette a világ sokféle bajából egyetlen valódi kiutat mutató Jézus Krisztus örökérvényű tanítását (Győri Egyházmegyei Levéltár 2012.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír