Megbeszélték, hogy másnap ellátogatnak az áruházba, hogy a kislány találkozhasson a Mikulással.
Másnap hamar végeztek a vásárlással, és az apa úgy intézte, hogy arra fele menjenek, ahol a télapónak elmondhatták a gyerekek kívánságaikat. A kisfiúk és a kislányok énekeltek, verset mondtak a Mikulásnak, de volt, aki csak hallgatott, a többiek pedig, akik még nem kerültek még sorra, szájtátva figyelték a produkciókat. A kislány is nézegette őket, de míg a többiek szemében vidámság csillogott, az övében valami mély, szelíd fájdalom. Eszébe jutott, hogy tavaly talán ugyanitt állt és az Édesanyja kezeit szorongatva várta, hogy ő is sorra kerülhessen a Mikulásnál.

Az emlékezés könnyeket csalt bánatos szemeibe. Az apja észrevette, és vigasztalóan megszorította a puha kis kezecskét. Magához ölelte a kislányt és olyan elveszettnek látszottak a vidám nevetéstől, és izgatott beszélgetéstől hangos tömegben.
Aztán a Mikulás, mintha csak véletlenül nézett volna feléjük, a kislányra nézett. Kissé összeráncolta a homlokát és úgy tett, mint aki erősen gondolkodik. - Niki? Ugye Te vagy Niki? Gyere csak, van itt Neked egy vers. Az a címe, hogy Angyali Üzenet. A kislány bólintott, de nem mozdult. Továbbra is az apukája kezét szorította.

A Mikulás pedig elkezdte szavalni az üzenetet: Az Angyalok a mennyben laknak, De szívünkben is helyet kapnak. Vigyázzák az álmainkat, Felügyelik napjainkat. Nem kérnek semmit, mindig csak adnak, Ha bánat ér minket, megsimogatnak. Ott vannak minden szelíd ölelésben, Minden szívből születő mosoly melegében. Úgy szeretnek, mint az Édesanyák, Letörlik arcunkról a könnyeink nyomát. Én ott jártam az Angyaloknál, Tőlük hoztam üzenetet, Az van írva e levélben, Édesanyád itt van veled. Ha nem is látod őt, a szíveddel majd érzed, Hogy amíg csak élsz, ő vigyázza lépted. - Ne szomorkodj - ezt üzeni, Én mindig veled maradok. Bármikor, ha szükség lesz rám, A szívedbe nézz, ott vagyok. Őrizd meg jól e a levelet, Hogy emlékeztessen rám, S ha majd egyszer nagy leszel, akkor is gondolj rám. És amikor már neked is lesz egy gyermeked, Neki is olvasd fel ezt az üzenetet. Mindig érezni fogod soha el nem múló szeretetem, Ha fázna a lelked, én napfénnyel hevítem. A csillagokkal együtt őrzöm majd az álmod, Megkérem a szelet, hogy fújja el bánatod. Ott leszek, a holdfényben, mely szelíden simogat, Az angyalokkal együtt kísérjük utadat. A Mennyországból is vigyázok rád, Mert ott is én maradok a te Édesanyád.

A kislány tágra nyílt szemmel hallgatta a verset, és mintha a szemében a szomorúság fogyatkozott volna. Amikor a Mikulás átadta neki az "égi postán” érkezett üzenetet, halkan megkérdezte: - Találkoztál a mennyországban az Édesanyámmal? - Igen, ő volt a legkedvesebb Angyal, akit valaha láttam. Ő írta neked ezt az üzenetet. Niki a szívéhez szorította a levelet, majd egy puszit nyomott rá és odafordult az apjához: - Este majd elolvasod még nekem? - Igen, még sokszor elolvassuk közösen - mondta apja, és láthatóan alig tudta visszafojtani a meghatottságát.

Pár nap múlva Niki újra eljött az apjával együtt. Mikor rákerült a sor megkérdezte: - Szavalhatok neked? - Ó, igen, alig várom - mondta a Mikulás és megsimogatta az arcát. És a kislány hibátlanul, gyerektől szokatlan átéléssel elmondta az égi postán jött angyali üdvözletet. - Azért tanultam meg, hogy mindig bennem, mindig a szívemben legyen, hogyha a levéllel bármi is történne - mondta a kislány. A Mikulás nem szólt semmit, mert a torkát fojtogatta a meghatódottság, csak a szemei kezdtek furcsán csillogni, és belül a szívében érezte, hogy az a mások számára értéktelen papírdarabka, amelyre az Angyali Üzenet volt írva, a kislánynak minden földi kincsnél értékesebb. Mert az Anya érintése egy igazi Angyali érintés.