A templom egy kis szigeten állt a tengerben, mintegy két mérföldnyire a parttól. A templomnak éppen ezer harangja volt. Nagy harangok, kis harangok, melyeket a világ legjobb harangöntő mesterei készítettek. Ha fújt a szél, vagy dühöngött a vihar, a harangok egyszerre zúgtak, s olyan zenebonát csaptak,hogy aki csak hallotta, annak felujjongott a szíve. Mígnem néhány évszázad múltán a sziget elsüllyedt, s vele együtt elmerült a templom és a harangok is. Egy régi elbeszélés szerint a harangok továbbra is zúgtak, szünet nélkül, s aki figyelmesen hallgatott, az még most is hallhatta őket.

Egy fiatalember annyira fellelkesült ettől, hogy felkerekedett, megtett több ezer mérföldet, csak hogy hallhassa a harangok szavát. Napokon keresztül csak ült a parton,éppen szemben azzal a hellyel, ahol valamikor a templom állt, és csak hallgatott, hallgatott teljes szívével. Ám csak a tengerparton megtörő hullámok hangját hallotta. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy kiszűrje figyelméből a hullámok zaját, s hogy meghallja a harangokat.

De minden hiába;úgy tűnt, hogy a tenger morajlása elnyom minden más hangot. 
Hetek teltek el így. Amikor elcsüggedt, a falusi pundit bölcsek szavára figyelt, akik kenetteljesen beszéltek a a templom harangjainak történetéről, valamint azokról is, akik hallották a harangzúgást, és igazolták, hogy a hagyomány igaz. E szavak hallatára a szíve ismét lángra gyúlt..... de csak azért, hogy néhány hetes sikertelen próbálkozás után ismét elbátortalanodjék. 

Végül úgy döntött, hogy felhagy a további próbálkozásokkal. Talán a sors nem akarja, hogy ő is azon szerencsések közé tartozzon, akik meghallhatták a harangokat. Talán még a történet sem igaz. 
Elhatározta, hogy hazatér, és beismeri, hogy nem járt szerencsével. Az utolsó nap még egyszer kiment kedvenc helyére, hogy elbúcsúzzon a tengertől, az égtől, a széltől, és a kókuszpálmáktól. Feküdt a homokban, bámulta az eget, és hallgatta a tenger zúgását. Most már nem akarta elűzni ezt a zajt.

Teljesen átadta magát neki, és a tenger morajlását kellemesnek, simogatónak találta. Hamarosan annyira elmerült ebben a monoton zajban, hogy teljesen megfeledkezett önmagáról. Oly mély volt a csend, hogy még szíve dobbanása sem hallatszott. 

S akkor a csend mélyén meghallotta egy kis harang csendülését, amit egy újabb követett.Aztán egy másik, és megint egy másik.... és hamarosan mind az ezer harang dicsőségesen egyszerre zúgott, a szíve pedig megtelt csodálattal és örömmel.
Ha meg akarod hallani a templom harangjait, hallgasd a tenger mormolását. 

Ha meg akarod pillantani Istent, nézz figyelmesen a teremtésre.