A Szent Anna-tó keletkezéséről több székely népmonda szól. Az alábbi legenda Gabányi János gyűjtéséből való:

Réges-régen élt ezen a vidéken két gazdag ember. Testvérek voltak, de folyton civakodtak egymással. Az egyiknek Büdöskőn volt a vára, a másiknak pedig azon a helyen, ahol ma a Szent Anna-tó látható.
Egyszer egy idegen úr utazott át a vidéken gyönyörű négylovas hintaján, és megszállt pihenni Büdös vár uránál. Annak módfelett megtetszett az idegen hintaja, főként a lovai, s el is határozta, hogy bármi áron megszerzi a lovas hintót. Mivel a titokzatos idegen nem is akart hallani a vásárról, a gonosz várúr elhatározta, hogy elcsalja tőle a hintót. Kockázni kezdtek, s a várúr addig alattomoskodott, csalt, hogy elnyerte az idegen fogatát. Amint tervét megvalósította, máris áthajtott bátyjához kérkedni, hadd egye a másikat az irigység.
Meg is jegyezte, foghegyről: nem hiszi, hogy a bátyja valaha is ilyen szép fogatra szert tudna tenni. Ez több volt, mint amit a fivér büszkesége elbírt! 
Azon nyomban fogadást ajánlott: egy napon belül szebb fogattal áll elő! A tét hatalmas volt: a vár és a hozzá tartozó birtokok. Öccse magabiztosan állta a fogadást, és gőgösen elhajtott. 
Elvakult bátyja ördögi ötletet agyalt ki: összeszedte a vár jobbágyai közül a nyolc legszebb hajadont, s azokat fogatta be hintajába. Felpattant a bakra, s mivel a törékeny vállú leányok nem bírták mozdítani a nehéz hintót, mérgesen közéjük csapott. Éppen a legszebbet találta el. Anna feljajdult, és átkot szórt a vár kegyetlen urára. Iszonyú dörgés, földindulás közepette a vár azon nyomban elsüllyedt urával együtt, helyén pedig egy szép tó keletkezett.
A szüzek nefelejcsekké változtak, a gonosz várúr pedig rút vízsárkánnyá. Anna pedig a tó védőszentjévé lett, és imája elpusztította a vizet háborgató hatalmas szörnyet.

Egy másik legendatöredék szerint Anna a holdfényes éjszakákon ismét megjelenik a tó felett, majd újra eltűnik a habokban.

Sándor Judit

Szent Anna – tó

Azt akarod, hogy mosolygó legyek,
bátor, kipihent és vigasztaló!- 
Tudod, lelkemben sötétlő hegyek 
között hűsen ring a Szent Anna-tó.

Tudod, lelkemben sötét fenyvesek 
között zsolozsmát zengenek a fák.
Kórusban felel rá a végtelen: 
- Nem sokat ért meg ebből a világ. –

Ilyen vagyok hát. – Sziklák rejtekén 
pihen a kincsem. – Büszke és szabad.- 
Töretlen fénye szent védelemképpen 
- testőrként – ősi fenyők állanak.

- De vannak percek, amikor őrségük 
- Miattad – elpihenni rendelem,
és felhozzák a vágyódó örvények 
a szívemből azt, ami kristálytiszta 
Élet, Boldogság, Szépség, Szerelem!

„… Erdély legköltőibb helyét láttam. Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava… Háromezer lábnyi magasban a tengerszint felett, körös–körül ezerkétszáz lábnyi magasban a bércek által képzett medencében, vad erdők árnyékában terül el egy gömbölyű, nagyszerű tengerszem, melynek körülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fodorul rajta. A körülfekvő bércek ideforduló oldalát cser és bükk fedi, míg a tó partján körül roppant fenyők emelkednek, mint egy sötét rámába fogva az ércvilágú vizlápot.”

Jókai Mór