A pápa engedélyezte Sándor István vértanúságáról szóló dekrétum kihirdetését

A magyarországi jelenlétük századik évfordulóját ünneplő Don Bosco Szaléziak első boldogjukat tisztelhetik a sztálinista egyházüldözés áldozatául esett Sándor Istvánban, hiszen ő az első magyar szalézi szerzetes, akit az egyház a boldogok sorába emel.

Sándor István (1914-1953)

Sándor István Szolnokon született 1914-ben, édesapja MÁV segédmunkás volt. 1931-ben a fémipari szakiskola elvégzése után vasesztergályosként helyezkedett el.

1936-ban belépett a szalézi rendbe, mint laikus testvér. 1940-49-ig nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Közben 1941-45 között kisebb megszakításokkal híradós katonaként a hadseregben szolgált. 1946-tól munkásfiatalokat vezetett a rákospalotai KIOE-ben (Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete).

Sándor István lakhelye, s működésének fő színhelye a Clarisseum (nevét az alapító gróf Károlyi Sándorné szül. Korniss Kláráról kapta). Az Ybl Miklós által tervezett épület az Újpestet Rákospalotával összekötő közúti felüljáró mellett áll. Itt volt 1950 tavaszáig a szalézi rendház és a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet, amelyhez annak idején egy nagy park, egy cserkészotthonnak szolgáló ház, egy nyomda és több más épület tartozott.

A nyomda és az oratórium mellett 1949-ben Sándor István ellátta a sekrestyési feladatokat is. Szoros kapcsolatot tartott fenn a kék ávósokhoz katonai szolgálatra behívott munkásfiatalokkal. Ajtaja minden fiatalnak a késő éjszakai órákig nyitva állt. Csoportjával levél útján a katonaidő alatt is élénk kapcsolatot tartott.

1950 tavaszán betiltották a rendek működését, de Sándor István továbbra is találkozott a fiatalokkal, kirándulásokat, összejöveteleket szervezett és hittant tanított.

1951 február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része. Hamis papírokkal külföldre menekülhetett volna, de ő maradt. Hogy letartóztatását elkerülje, Kiss István álnéven a Persil gyár dolgozója lett, s bejelentés nélkül lakott rendtársa, Dániel Tibor szerzetes lakásában.

1952 júliusában letartóztatták Sándor István szalézi testvért és társait, és az utolsó koncepciós perek egyikében ítélték el koholt vádak alapján. Az eljárás a Pártőrség pere néven híresült el.

A Budapesti Hadbíróság 1952. október 28-án tárgyalta az ügyet. Sándor Istvánt kötél általi halálra ítélték.A halálos ítéletet 1953. június 8-án 21 óra 10 perckor hajtották végre.

Legnagyobb valószínűséggel a Rákoskeresztúri Köztemető 301-es parcellájában hantolták el.

Szalézi Médiaközpont/Magyar Kurír