világ  2012.10.13. | 08:21 A mindennapi kenyér

Ősz van. A betakarítás, majd pedig a számvetés napjai következnek.

A hosszú, forró, száraz nyár után gyakran hallunk olyan megállapítást, hogy a terméseredmények jóval gyengébbek a tervezettnél, és számítanunk kell az élelmiszerárak emelkedésére. Ez a hullám viszont kiterjed számos más közszükségleti cikkre is. Nos, mindezek ellenére megállapíthatjuk, hogy a becsületesen dolgozó, szorgalmas embernek az asztaláról nem hiányzik a mindennapi kenyér, és a létéhez szükséges alapvető dolgok is rendelkezésére állnak. Ezek után felmerül a létfontosságú kérdés: megtelik-e szívem hálával a gondviselő Isten iránt? Hiszen Jézus Krisztus a minden áldásnak kútforrására irányítja figyelmünket kijelentésével: „…jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van”. (Máté ev. 6, 32)

Sajnos, manapság egyre kevesebb olyan emberrel találkozhatunk, akinek életvitele őszinte hálás szív jelenlétéről árulkodik. Profitorientált világban élünk, amely sokszor kizárja a dolgok humánus megközelítését, és mindent az anyagi előnyök megszerzésének rendel alá. Jószívű, segítőkész magatartás helyett olyan szlogen hangzik el, hogy „az idő pénz”, vagy, „köszönömmel már tele van a padlás” stb.

Hirdetés

Amíg az ember a birtoklás vágyának kielégíthetetlen bűvkörében él, addig pénzszomjúsága emészti fel életenergiáját, békességét, egészséges lelkivilágát. Pedig az „elég több mint a sok”! Csak a megelégedett ember tudja kifejezésre juttatni háláját a gondviselő Istennek megtartó kegyelméért, a mindennapi áldásért. A hálás életvitel azonban több a puszta szavaknál, mert hálát „adni” több mint hálát „mondani”! Isten igéje nagyon világosan utal erre: „Hálával áldozzál az Istennek és teljesítsd a Felségesnek fogadásaidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem. (Zsoltár 50, 14–15) Nos, az ember, sokszor csak alkalmi kisegítőként szeretné „használni” Istent, de tenni is, ha kell áldozatot hozni érte nem igazán akar. Holott a legnagyobb ajándékozóval állunk szemben, aki az egyszülött Fiút adta értünk. Jogosan teszi fel az ige a kérdést: mid van, amit nem Istentől kaptál? Hiszen semmit sem hoztunk e világba, és anyagiak szempontjából üresen távozunk. Az Isten szerinti hálás élet egyértelműen, cselekvően adakozó élet. Istent nem lehet becsapni, mert az egyházam, gyülekezetem, szükségben levő embertársaimmal szembeni szűkmarkúságommal csak magamat fosztom meg az Istentől jövő áldásoktól.

„Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.” (Malakiás 3, 10) Kemény, megdönthetetlen igazság: amit visszatartunk abból, ami Istennek jár azt menthetetlenül elveszi tőlünk. Történhet ez tűzkár, vízkár, baleset, betegség, gazdasági csőd… stb. formájában, mert az isteni igazságosság mindig érvényesül. Gyakran hallunk olyan beszámolót, hogy jótékonysági akciók keretében inkább a kis jövedelmű emberek hajlandók a pénztárcájukat megnyitni. Jól menő vállalkozók az egyházi perselybe a nyugdíjasnak megfelelő legkisebb pénzösszeget teszik, pedig „…a jókedvű adakozót szereti az Isten”! (2 Kor. 9, 7) A hálás, adakozó élet Isten nevére hozz dicsőséget, mert, a megajándékozott ember elsősorban Istennek köszöni meg, mint olyan áldást, amely a gondviselő Istentől jött.

Kedves nemzettársaim, ha Isten áldotta, nyugodt, békességes életre vágyunk, tanuljuk meg elkérni Istentől, ahogyan azt Megváltónk tanította a Miatyánkban: „a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”, mert Jézus értelmezése szerint ebbe belefoglaltatik minden, amire szükségünk van: élelem, ruházat, meleg otthon, hűséges hitves, szerető család… stb. Mindezek mellett azonban csillapíthatatlan vággyal fogadjuk magunkba az Élet Kenyerét, Jézus Krisztust, mert akié a Fiú, azé az élet, az örök élet!

„Hálaének hangja zendül szívem mélyén szüntelen, amióta Jézust megtaláltam én. Lelki békességet és nyugalmat Ő adott nekem, szabad lettem és az üdvösség enyém!”