A 20. század elején sok német költözött Szibériába, mert ott olcsó földterületeket lehetett kapni, és sok német épített ott fel pompás tanyákat. Egy nap Szibériának az egyik ilyen új településéről látogatóba érkezet a Keller család ismerőse. Ők akkoriban Ösel szigetén laktak. Az ismerős szibériai földbirtokosnak nagyon megtetszett a Keller család egyik gyönyörű német házőrző kutyája, és rábeszélte Samuel Keller édesapját, hogy adja át neki ezt a ritka kutyát. Előadta, hogy Szibériában nagyon magányosnak érzi magát az ember, és minden földbirtokosnak jó házőrzőre van szüksége a birtokán. Így ő is egy jó házőrzőt szeretne. Az apa csak nehezen tudott megválni szeretett kutyájától.


Múltak az évek. Egyik nap az apa elutazott Szibériába, hogy felkeresse ott a régi német barátokat. Elsőként azt a földbirtokost látogatta meg, akinek átengedte nagyszerű kutyáját. Viszont akarta látni hűséges állatát. A kutya azonban már nem volt ott. Barátja zavarba jött, és bevallotta, hogy a kutyát el kellett pusztítania. Az apa megdöbbent, és a miért után kérdezősködött.


Akkor a birtokos azt mondta, hogy a kutya egy nap nem jelzett többé. Keller édesapja egyre jobban hitetlenkedve hallgatta, és nem tudta felfogni, hogy a legjobb kutya, amely valaha is birtokában volt, nem jelzett, amikor éveken keresztül a legjobb házőrző volt. Hosszú kérdezősködés és firtatás után Keller édesapja megtudta, hogy a kutyát minden alkalommal megverték, amikor ugatott. Minél tovább verték szegény állatot, az idővel annál csöndesebb lett, míg már egyáltalán nem ugatott, hiszen azért minden alkalommal verést kapott.


Az apa lesújtva tért haza, és elmesélte a családjának a szomorú esetet. Kisfia, Samuel is ott ült, és figyelmesen hallgatta, mert ő is kedvelte a szép kutyát. Amikor felnőtt, és lelkészként a dél-orosz sztyeppén nap mint nap emberekkel foglalkozott, gyakran visszaemlékezett a gyermekkorára és apja gyönyörű kutyájára.


Ugyanezt figyelte meg az embereknél, akik lelkigondozói és lelkészi szolgálatban rá voltak bízva. Ők is ugyanezt tették, mint egykor a földbirtokos az apja kutyájával: az emberek nem figyeltek a lelkiismeretükre, amikor az jelzett nekik. Megverték a lelkiismeretüket, amikor az figyelmeztetni akarta őket. Elnyomták a lelkiismeret hangját, amikor emlékeztetni akarta őket. Minden alkalommal, amikor a lelkiismeretük jelzett, megverték azt, mint egykor az a földbirtokos a hűséges kutyát, és aztán a lelkiismeret hallgatott, az emberek lelkiismerete megváltozott és beszennyeződött. Az emberek romlott és torz lelkiismerettel éltek, csak az evangélium tiszta és megalkuvás nélküli hirdetésével tudta az evangélista Samuel Keller ismét felébreszteni az emberek lelkiismeretét, azt Isten világosságába állítani, és őket elvezetni a megtisztuláshoz és bűnbocsánathoz.


Jézus Krisztus vére megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istent szolgáljuk. Jézus Krisztus vére megtisztítja a lelkiismeretünket a bűn minden szennyétől, és a Szentlélek által betölti és vezeti a lelkiismeretünket. Csak az élő Isten újjászületett és vérén megváltott gyermekeinek tisztul meg, gyógyul meg és szentelődik meg a lelkiismerete, és ők azok, akiket ezután a lelkiismeret helyesen tud vezetni.