XVI. Benedek korábbi tanításai során az Újszövetség, a Zsoltárok, Szent Pál levelei és a Jelenések könyvének segítségével magyarázta az egyre mélyebb és valódibb imádkozásra vezető utat.

Ezt Jézus példáját követve lehet elsajátítani, ugyanis csakis Krisztusban válik képessé az ember arra, hogy egyesüljön Istennel hasonlóan egy atya és fiú kapcsolatához. Csakis Krisztus által tudunk teljes igazsággal Istenhez fordulni és „Abbá”-nak, Atyának szólítani Őt – kezdte tanítását Benedek pápa.

Az Istennel való személyes kapcsolatunk elmélyítése érdekében a Szentlélekhez fordulhatunk, ugyanis Szent Pál szavai szerint „gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek, mert nem tudjuk hogyan imádkozzunk helyesen” (Rm 8,26). Tegyük fel magunknak a kérdést: „Hogyan tudom hagyni, hogy a Szentlélek alakítson engem és ezáltal képessé váljak arra, hogy imádkozzak Istenhez? Melyik az az iskola, amely megtanít engem imádkozni és segítségemre van abban, hogy Istenhez tudjak fordulni?” Az első ilyen iskola Isten Szava, a Szentírás, amely folyamatos párbeszédet jelent Isten és ember között, és lehetővé teszi Isten egyre mélyebb megismerését.

A másik ilyen iskola, a liturgia, amely egy kivételes hely az Istennel való párbeszédre. Itt Isten szól hozzánk és várja válaszunkat. De mi is valójában a liturgia? – tette fel a kérdést a Szentatya. Eredeti értelmében a „liturgia” szó „nyilvános művet, a nép részéről ill. a nép javára végzett szolgálatot jelentett” (KEK 1069). A keresztény hagyományban a liturgia „ azt akarja jelenteni, hogy Isten népe részt vesz Isten művében” (KEK 1069). A II. vatikáni zsinat is emlékeztetett erre a szent liturgiáról szóló dokumentum vázlatának megvitatásakor, amelyet aztán 1963. december 4-én fogadtak el a zsinat első dokumentumaként.

Ez nem véletlenszerű – állapította meg Benedek pápa. A liturgiában Istenhez fordulunk, hogy részt vállalhassunk művében. De mi is vajon Isten műve? „Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének e művét az Úr Krisztus teljesítette be főként áldott szenvedésének, a halálból való föltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériumával…” (5. pont), majd pedig a zsinati dokumentum a liturgiát Krisztus művének” definiálja (7. pont).

Krisztus az, aki üdvözíti a világot és az embert, az Ő halálának és feltámadásának misztériuma pedig az egyház által Krisztus művében, a liturgiában, egész pontosan az Eucharisztia-áldozatban válik aktuálissá. Ezáltal jelenvaló válik Isten Fiának, a mi megváltónknak áldozata. Krisztus halálának és feltámadásának húsvéti misztériuma a zsinat liturgikus teológiájának középpontja – állapította meg Benedek pápa.

Hogyan válik mindez valóra? „A szentségi ünneplés Isten gyermekeinek Atyjukkal való találkozása Krisztusban és a Szentlélekben; és ez a találkozás, mint párbeszéd fejeződik ki a cselekményeken és a szavakon keresztül” (KEK 1153). Ezért a valódi liturgia egyik alapfeltétele, hogy az az Istennel való ima és párbeszéd legyen. A liturgiában az Istennel folytatott beszélgetés egy alapvető eleme annak megegyezése, amit mondunk és amit a szívünkben hordozunk – magyarázta a Szentatya.

A liturgiában a „Sursum corda – Emeljük fel szívünket” meghívással készülhetünk fel erre. Szívünknek az Úrra kell tekintenie, aki közöttünk van! A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír erről: „Krisztusnak és a Szentléleknek a küldése, ami az Egyház szentségi liturgiájában meghirdeti, jelenvalóvá teszi és közli az üdvösség misztériumát, folytatódik az imádkozó szívben. A lelkiélet mesterei néha a szívet az oltárhoz hasonlítják”. (KEK 2655). Csakis akkor tudjuk átélni a liturgiát, ha imádkozunk, ha szívünket Isten felé fordítjuk.

Isten megtanít bennünket a fohászra, ő maga adott nekünk szavakat az imához – magyarázta a Szentatya. Imádkozzunk tehát az Úrhoz azért, hogy napról-napra jobban megértsük: a liturgia Isten és az ember cselekménye, ima, amely a Szentlélekből és magunkból fakad teljes mértékben az Atyának felajánlva azt egységben Isten Fiával, aki emberré lett – zárta tanítását XVI. Benedek pápa a szerdai kihallgatáson.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír