Assisi Szent Ferenc nem csak az embereknek hintette áldásait, hanem az oktalan állatok pártfogója is volt, az Állatok Világnapja (október 4.) is halálának emléknapjára esik. 

Ferenc gyakran hosszú gyalogutakat tett Assisi környékén, ekként jutott egy napon, 1219. július második napján, a kedves kis Gubbio városkába, mely Assisitõl nem messze, a hegyekbe zártan állt. Sok más umbriai településhez hasonlóan Gubbiót is zegzúgos sikátorok tagolták, házain a bejárat mellett befalazott ajtók álltak - a halottak titokzatos kapuja -, és Ferenc korában mindössze egyetlen kútja volt a városnak. Oda jártak vízért az asszonynépek, fiatal lányok, mert a vízhordás az õ dolguk volt.

Egyszer azonban, kevéssel Ferenc Gubbioba érkezése elõtt, egy vad és nagyon éhes farkas lebódorgott a hegyekbõl, megjelent a városban, és letelepedett a kútnál. Ott feküdt szótlan egykedvûséggel és csak napszállta után indult útnak, hogy ennivaló zsákmányt szerezzen Gubbio éléskamráiból. 

Jóllakván visszafeküdt a kúthoz: mondani sem érdemes, hogy az asszonyok és lányok nem mertek többé a kúthoz menni; a hosszú és bizonytalan utat választották inkább, vagyis hogy San Niccoló kútjáról hordták a vizet. Úttalan erdei utakon, három fertály órát kellett megtenniük, aztán vissza ugyanúgy, de most még a víz terhe alatt görnyedezve. 

Nincs mit csodálkozni hát, hogy amikor Ferenc a városkába érkezett, Gubbio hangos volt az átkoktól, szidalmaktól, melyeket a farkas fejére szórtak. 

Ferenc útbaigazíttatta magát a kút és az ott tanyázó farkas ügyében, aztán ment egyenest oda. 

A bestia rávicsorított, ám amikor ez a különös ember egyenest pofája elé a földre telepedett, a farkas figyelni kezdett: figyelt, de közben résen volt, résen ám, hogy bármelyik pillanatban rávesse magát a néki halkan duruzsoló furcsa kis emberre! Ó, csak egy rossz mozdulat holmi fejsze vagy szekerce után, és a vadállat szétmarcangolja Ferencet. 

Ám nem történt ilyen mozdulat.A szürkésbarna gúnyában földön ülõ ember továbbra is halkan, lágyan prédikált a bestiának: elismerte, hogy tán csak a szörnyû éhség vezette rosszra, de azt is elmagyarázta, hogy ehhez nem kell ijesztgetnie a városka lakóit, nem kell az éj leple alatt lopnia az élelmiszert. 

"Légy szelíd testvérkém, légy olyan, mint házõrzõ testvéreid; lám az emberek azoknak önként adnak. Önként adnának néked is testvérkém, csak légy szelíd, jó és engedelmes!" 

Kicsit még duruzsolt az állatnak, aztán ment Gubbio fõterére, elújságolni a hírt: a gubbiói farkas megjavult, már bátran mehetnek vízért, csak vigyenek holmi élelmet is annak a szegény jószágnak. 

Caterina - Biondo uram Caterina lánya - volt az elsõ, aki odamerészkedett, és ím! Visszafelé már úgy jött, hogy a farkas oldalára voltak kötözve korsói, és a szörnyû bestia engedelmesen bandukolt a lány mellett, vitte neki a vizet. 

És így volt aztán mind egészen ama farkas haláláig; amikor pedig elérkezett halála napja, sírt ástak az állatnak, abba temették a városlakók, aztán sírja fölé még kis kápolnát is szenteltek. 

A gubbiói farkas nyughelyét rejtõ parányi kápolna, a sír, melyben az állat nyugszik aztán valóságos zarándokhely lett, és az mindmáig: a megszelídített vadállat még haló poraiban is Szent Ferenc áldott emlékét õrzi. 

Pulai Éva írása