Jézus megkeresztelkedésével kapcsolatban Lukács evangélista megjegyzi, hogy az Úr „miközben imádkozott, megnyílt az ég” (Lk 3,21). Vagyis azt az eget, amelyet Ádám és Éva bűne bezárt az emberek előtt, Jézus Krisztus újra megnyitotta. A vízbe való alámerülése, illetve a vízből való feljövetele már előképe a halálának és feltámadásának, amellyel megváltott és megszabadított mindenkit a bűn és a halál hatalmából. Jézus ezzel az örök élet távlatát nyitotta meg előttünk. Az evangélista továbbá azt is hangsúlyozza, hogy leszállt Jézusra a Szentlélek (vö. Lk 3,22a). Az Úr Jézust eltölti tehát a Szentlélek, akinek az erejében tevékenykedik (vö. Lk 4,1.14.18; 10,21). Végül pedig Lukács elbeszéli, hogy az égből szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22b). Az Atya tanúságot tesz arról, hogy Jézus Krisztus az ő Fia, és szereti őt. Elmondhatjuk tehát, hogy Jézus megkeresztelkedése alkalmából Isten kinyilatkoztatja a Szentháromság misztériumát: az Atya szereti a Fiút, aki az emberek iránti együttérzése miatt keresztelkedik meg a Jordán vizében, s eközben betölti őt a Szentlélek.

Az Úr megkeresztelkedésének epizódja felhívja a figyelmünket arra, hogy nagy ajándék keresztény mivoltunk. Amikor megkereszteltek minket, bizonyos értelemben előttünk is megnyílt az ég, vagyis Isten mindenkit, így bennünket is hazavár a mennybe. Földi életünk zarándokútja az örök élet távlatába nyílik. Jó reményünk az, hogy nem a semmi felé, hanem a mennyei Atya háza felé tartunk. Ez bátorító vigasz különösen a megpróbáltatások idején, és felhívás, hogy éljük felelősen földi életünk éveit. Amikor megkeresztelkedtünk, a Szentlélek minket is eltöltött, amit a keresztelőn az illatos krizmával való megkenés is jelképez. Megkaptuk a Lelket, aki bennünket is támogat, és megerősít Krisztus követésében. Fontos, hogy mindennap hívjuk a Szentlelket, és kérjük, hogy ő vezessen minket. Végül megkeresztelkedésünkkor Isten bennünket is gyermekeivé fogadott, s mibennünk is gyönyörködik. Mi is Atyának nevezhetjük őt, egymást pedig testvérnek.

Ferenc pápa egy alkalommal azt kérte, jegyezzük meg, hogy mikor kereszteltek meg bennünket, és minden évben ünnepeljük meg megkeresztelkedésünk évfordulóját, hiszen az a keresztény életünk kezdete. Fontos továbbá, hogy imádkozzunk azért az atyáért, aki megkeresztelt minket, és azokért is, akik kérték számunkra a keresztség szentségét. Jót tesz nekünk, ha bizonyos rendszerességgel elzarándokolunk abba a templomba, ahhoz a keresztelő kúthoz, ahol kereszténnyé lettünk. Magam is ezzel a lelkülettel szoktam belépni a nagynyárádi templomba, ahol annak idején ikertestvéremmel együtt megkeresztelt Harsányi Ferenc plébános, és ahol keresztanyánk, Juhász Julianna Rosamunde nővér megígérte, hogy sokat fog imádkozni értünk. Szép lelki élmény ezen a helyen hálát adni Istennek és családomnak a keresztség ajándékáért, és kérni az Úr kegyelmét. Egy ilyen zarándoklat mindannyiunknak lehetőséget nyújt arra, hogy ünnepeljük és elmélyítsük magunkban azt a misztériumot, hogy Istennek gyermekei, s egymásnak testvérei vagyunk, akik megkaptuk a Szentlelket keresztény küldetésünkhöz, és akik számára szintén megnyílt az ég. Térjünk vissza gyakran arra a szent helyre, ahol megkeresztelkedtünk: az a „mi Jordán folyónk”, ahonnan forrásozik és megújul keresztény életünk.

Nyúl Viktor