A házasság fölbonthatatlanságáról egyetértés van
Erdő Péter, Magyar Kurír, vallás, keresztény, katolikus, püspöki szinódus, egyház, család, házasság, válás, szentség, Eucharisztia, áldozás, vélemény, interjú, II. Vatikáni Zsinat.
2014. október 13. 14:38

Az Oltáriszentség olyan szentség, mint a bűnbánat szentsége vagy a keresztség, amelyet a legnagyobb bűnös is, hogyha bűnét megbánja, ha nem is tökéletes a bánata, fölvehet, és eltörli a bűnét, hanem a kegyelem állapota szükséges hozzá.

„A sajtó felfokozott érdeklődéssel követi a szinódust. Sokan az úgynevezett konzervatív és progresszív oldal közötti összecsapásként tekintenek a most zajló ülésekre, így is próbálják interpretálni. Mennyire valós ez a kép?

Ez így nem valós. Két szinódus van, mint ahogy a II. Vatikáni Zsinaton is annak idején: az egyik az, ami a szinódusi aulában folyik, a valódi szinódus, a másik pedig, ami a médiában folyik. Nagyon sok püspöktársam panaszkodott arról, hogy ő még nem is szólalt föl az aulában, és máris azt írták az újságok, hogy ő ezt meg azt mondta. Aztán volt, aki felszólalt, de más véleményeket, más kijelentéseket tulajdonítanak neki. Természetesen van, hogy valaki üzen, nincs megtiltva, az ülés után interjút ad, és beszél arról, hogy mások miket mondtak, de nem biztos, hogy ez pontos lesz. Ám előfordul az is, hogy az újságíró meg se kérdez senkit, csak egyszerűen egy véleményt tulajdonít valakinek a saját érdekei vagy elképzelései alapján. Ebből néha zavar keletkezik, akárcsak a pontatlan szóhasználatból.

Nem egyszer tapasztaltuk például, hogy a házasság érvénytelenségét megállapító peres eljárásról szólva mindvégig nagyon tárgyszerű volt a beszélgetés, és senki nem vetette fel az egyházi válást. A házasság fölbonthatatlanságáról olyan egyetértés van, nemcsak a püspökök között, hanem a hívő katolikusok között is, hogy ez így szóba sem került. Ehhez képest számos médium arról beszélt, hogy az egyházi válásról ezt mondták, azt mondták. Az egyházi válásról nem mondott senki semmit, hacsak azt nem, hogy az nem lehetséges, illetve hogy az érvénytelenség megállapítását is úgy kell végezni, hogy nehogy azt a látszatot keltse, hogy itt bontóperekről lenne szó.

A média hajlamos arra, hogy pártokat kreáljon, ütköztessen. Vélemények ütköznek, vannak eltérő álláspontok, de mindezt csoportokra fölosztani nem merném, mert néha egészen másmilyen véleményűnek tartott személyiségektől is érkeznek olyan váratlan hitvallások, akár ötletek, amelyek új képet rajzolnak fel.

A püspökök rendkívüli gyűlésén téma volt az újraházasodók szentáldozása is, ezzel kapcsolatban a szinódusi ülésekről készült egyik beszámolóban az olvasható, hogy Eucharisztiához járulás az úton levők szentsége. Ha már fogalmakat tisztázunk, akkor ezt hogyan kell értenünk?

Természetesen mindannyian úton járunk, hiszen mindannyian ebben a földi életben vagyunk, és ez a földi élet nem a tökéletesség állapota. Vagyis ahogy a Szentatya is említette egyik megnyilatkozásában, az Eucharisztia nem a tökéletesek szentsége, hanem megerősítő szentség. Azonban természetesen vannak olyan teológiai fogalmaink is, mint a halálos bűn állapota, a kegyelem állapota, és így tovább. Tehát amikor az úton járók szentségéről beszélünk, ugyanakkor szembesíteni kell ezekkel a kategóriákkal is, tehát abban is széles körű az egyetértés, hogy az Eucharisztia az élők szentsége, nem a holtaké. Nem olyan tehát, mint a bűnbánat szentsége vagy a keresztség, amelyet a legnagyobb bűnös is, hogyha bűnét megbánja, ha nem is tökéletes a bánata, fölvehet, és eltörli a bűnét, hanem a kegyelem állapota szükséges hozzá. Viszont kétségtelen az is, hogy a bocsánatos bűnben lévő ember, hogyha megfelelő lelkülettel járul az Eucharisztiához, az részben bűnbocsátó hatással is jár. Ezt Szent Ambrusnál is megtaláljuk ezzel a korlátozással.”