Jézus példabeszédeit olvasva nagy felismerésekre teszünk szert: megtanítanak látni, utakat nyitnak meg, válaszokat ismertetnek fel velünk, melyeket a hétköznapi, józan dialógus sokszor képtelen megtenni. Van köztük olyan, mely szinte szívünk mélyébe kiált, és van Jézusnak néhány olyan hasonlata is, melyet nehezen tudunk értelmezni, sőt, első olvasatra akár még vitába szállunk vele. Ilyen példabeszéd annak a gazdának a története is, aki a nap első óráiban munkásokat fogad fel. Az elsőket reggel küldi ki a szőlőjébe, másokat napközben fogad fel, és hallunk olyan munkásokról is, akik késő délután kezdenek el dolgozni. A nap végén azonban mindenki ugyanazt a fizetséget kapja.

Mi, akik a példabeszédet olvassuk, az elsőkkel együtt zúgolódni kezdünk, mert igazságtalannak érezzük a gazda döntését. Miért? Egyik alapvető magyarázat az, hogy mi, emberek – még keresztényként is – szeretjük méregetni egymást. Beárazzuk és értékeljük embertársainkat, mégpedig képességeik, teljesítményük, az irántuk érzett szimpátia, társadalmi beágyazottságuk és ki tudja még, hányféle szempont szerint díjazzuk, rangsoroljuk őket. Ez esetben a viszonyítási alap a teljesítmény. Van, hogy önmagunkat is hibáztatjuk ezért, hiszen amikor nem vagyunk elégedettek a saját teljesítményünkkel, könnyen értéktelennek gondoljuk magunkat.

A teljesítmény és a mennyiség elvét fókuszba állítva, mindig a materiális, vagyis az anyagi, a földi, a mulandó, a kezünk közül könnyen kicsúszó dolgok felé sodródunk. Az ilyen megközelítés soha nem tükrözi a személy igazi, evangéliumi értelemben vett értékességét.

Ezek után lehet, hogy mégis a gazda titkában kell keresnünk a helyes értelmezést?

A gazda, aki az Urat jeleníti meg a történetben, nagylelkűen és mindenki iránt tanúsított szeretettel osztja ki a fizetséget. Isten nagylelkűen, szeretettel és irgalommal, de nem a sikereinket pontozva értékel bennünket. Isten nem tud és nem is akar bennünket beárazni, mert mindenkinek ugyanazt ajándékozza, mindannyiunkat az örök életre, a vele való örök közösségre hívott meg. Ő nem tud csak egy részt adni önmagából, nem kezdi el méregetni magát sem aszerint, hogy ki mikor ismerte fel őt, ki mikor változtatta meg az életét. Aki Jézust felismerte mint élete értelmét és személyes jövőjét, annak nem az számít, hogy mikor és hol történt mindez, csak az a lényeges, hogy Jézus élete részévé vált, jövője örök értelmet és célt nyert. A gazda titka első olvasatra érthetetlen, ám ugyanakkor világos.

A titok abban rejlik, hogy ő mindenkire számít, mindenkit hív és vár. Nem a munkánkat méri meg, hanem a szívünkre néz rá. Nem ismeri a mennyiséget, de ismeri az irgalmat, nem tud mit kezdeni a térrel és idővel, de mindig ott áll a szőlőjébe vezető úton, hogy aki arra téved, befogadja és keblére ölelje.

A példabeszéd egyik üzenete az lehet, hogy Isten titkát nem megértenünk kell, hanem felismerni, és ezt a felismerést nem szabad magunkba zárni. Arra ösztönöz, hogy újjongó örömmel fogadjuk mindazok felismerését is, akik később érkeznek, akik még a maguk damaszkuszi útját járják, mert a példabeszéd utolsó mondatát nem feledve: lehetnek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.

Szerző: Serfőző Levente 

Magyar Kurír