A csíksomlyói kegyszobor készítésének ötszázadik évfordulóján jubileumi Mária-évet hirdetett a csíksomlyói kegytemplom és kolostor. Daczó Katalin beszélgetett Hegedűs Enikő művészettörténésszel a Csíksomlyói Szűz Mária-szobor történetéről. Az interjút a Rómkat.ro közölte.

Körülbelül ötszáz éves a kegyszobor, és mint a ferencesek hangsúlyozták, ez egy kijelölt év, amikor a szobor fél évezredét ünnepeljük. Honnan tudjuk, illetve tudhatjuk-e pontosan, hogy mikor készült?

– Pontos dátumot nem lehet tudni, és ha magának a szobornak mint alkotásnak nézzük a korát, akkor is csak analógiák alapján feltételezhetjük, hogy a 16. század elején keletkezett. Ismeretlen a mester és a készítési hely is. A somlyói szoborral hasonlóságot mutató csíkszentmártoni Madonna-szobor talapzatán az 1525-ös évszám szerepel. Feltételezhető, hogy a kegyszobor ezt megelőzően készült. Datálását Balogh Jolán az erdélyi reneszánszról írt tanulmányában az 1510-20-as években határozta meg. Őrá hivatkozik Boros Fortunát és Benedek Fidél is. A középkori Magyarország oltárművészetével foglalkozó kutatók álláspontjait összegezve csupán azt mondhatjuk, hogy a csíksomlyói Mária-szobor a 16. század első negyedében készült.

Mikori a szobor első írott említése?

– Muckenhaupt Erzsébet, a csíksomlyói régi ferences könyvtár kutatója hívta fel a figyelmet arra, hogy Losteiner Leonárd ferences rendtörténész 1776-1777-ben írt Kronológiájában az 1624. évnél említést tesz a templomnak az évben készített leltáráról, amelyben szerepel egy Szűz Mária-oltár is. Viszont itt még nem egyértelmű, hogy ebben a kegyszoborról van-e szó. Szintén Losteiner ír az 1664. szeptember 26-án kelt szerződésről, amelyet a ferencesek egy brassói mesterrel, Nyerges Jánossal kötöttek. A főoltár és két mellékoltár készítését vállalta Nyerges, a ferencesek pedig kérik, hogy a főoltárhoz használjon fel egy régebbi, a templomban levő Mária-szobrot, valamint Szent Katalin és Szent Borbála szobrát. Egy későbbi, 18. századi metszetábrázolás alapján egyértelmű, hogy a 17. század második felében készült Mária-oltáron már a kegyszobor alakja állt. A Szűzanya feje fölött pedig két angyal tartotta a koronát. A két női szent szobra ma a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében van. A 17. századi oltárok 1802-ig álltak, ekkor bontották le a régi, későközépkori templomot és elkezdték az új templom alapozását.

Amikor két évvel ezelőtt megtisztította a szobrot, Mihály Ferenc megállapította, hogy eredetileg egy gyöngyökkel díszített, fából készült hajpánt volt a fején, ami egykorú magával a szoborral. A jelenleg látható tiara – fából készült hármas korona – pedig 17. századi munka. Díszítése hasonlít a csíkszentmártoni Mária-szobor koronájához, amely 1675-ben készült. Feltételezhető, hogy a csíksomlyói Mária-szobor nem egy önmagában álló alkotás lehetett a 16. században sem.

korabeli oltárművészet ismeretében és a hozzánk közelebb álló, Erdélyben (Szászföldön és Csíkban) fennmaradt későközépkori oltárok példái alapján úgy gondoljuk, egy szárnyasoltárnak a része volt, és annak középszekrényében foglalhatott helyet. Legközelebbi példa erre a csíkmenasági oltár, amely a budapesti Nemzeti Galéria gyűjteményében található.

Mihály Ferenc restaurátor meglátása, hogy a hársfából készített szobor hátoldala a korabeli gyakorlatnak megfelelően kivájt volt. A szobor hátoldalához rögzített sugárkoszorút az 1840-es években fenyőfából készítették, amikor a jelenleg is látható főoltár szerkezetét kialakították, 1844 és 1848 között. Ekkor át is festették a kegyszobrot: a Szűzanya ruháján az eredeti vörös színre fehéret festettek és a palástot is újraaranyozták.

Olvastam feltételezéseket, melyek szerint Brassóban készülhetett.

– Valóban, ez megjelenik a szakirodalomban is. Viszont legutóbb Sarkadi Nagy Emese művészettörténész az erdélyi későközépkori oltárművészetről írt, 2012-ben angol nyelven megjelent tanulmánykötetében felhívja a figyelmet arra, hogy az erdélyi szász emlékanyag tekintetében is nehézségek adódnak a műhelyek azonosítása, illetve a fennmaradt oltároknak a segesvári, brassói vagy nagyszebeni oltárkészítő műhelyekhez való társítása tekintetében. A csíksomlyói szoborral nagy hasonlóságot mutató, egykori székelyzsombori – Lövétéről származó – oltár, amely ma a kolozsvári Szépművészeti Múzeum gyűjteményében látható, valamint a csíkmenasági oltár nem a brassói, hanem segesvári műhelyekhez köthető.

A székelyzsombori oltár középső szekrényébe befért volna egy 227 cm magas szobor, mint a csíksomlyói?

– A székelyzsombori oltárnak körülbelül 2 méter magas középszekrényében a Mária-szobor 152 centiméter magas. Az oltárfelépítmény méretét szabadon alakították. Elég csak a krakkói vagy kassai dóm hatalmas oltárépítményeire gondolnunk. A csíksomlyói kegyszobor Mihály Ferenc restaurátor mérése alapján: korona nélkül 210 centiméter, koronával pedig 253 centiméter.

Azt szokták mondani, a csíksomlyói Szűzanyára, hogy székely Madonna…

– A Székelyföldön is, ahogy az egész Kárpát-medencében – de kiterjeszthetjük akár egész Európára – minden korszakban minden templomnak kellett, hogy legalább egy oltára legyen. A helyi lehetőségek függvényében lehettek kisebb vagy nagyobb, színvonalasabb vagy kevésbé színvonalas oltárok, szobrokkal és táblaképekkel díszítve. Egy-egy korszakban az oltárfelépítmény szerkezete, valamint az ábrázolások típusai és tematikái gyakran ismétlődtek. A 16. század első negyedében fennmaradt erdélyi szárnyasoltárok táblaképei gyakran Dürer-metszetekre vezethetőek vissza. A 15-16. századra jellemző volt az is, hogy a mesterek vándoroltak. Egy-egy renden belül pedig még inkább hozzájuthattak mintákhoz vagy könyvekben illusztrációkhoz. A somlyói szoborhoz hasonló ábrázolások – több-kevesebb sajátos vonással – gyakoriak a 16. század első negyedében az Alpoktól északra eső területeken, és jellemzőek a Magyar Királyság Mohács előtti időszakára is. Évszázadok folyamán a székely nép annyira magáénak érezhette a csíksomlyói Szűzanya szobrát, hogy feltehetően ezért is terjedt el a nép körében a székely mivolta.

Miért éppen Napbaöltözött Asszony a csíksomlyói kegyszobor?

– A Napbaöltözött Asszony ábrázolása nagy jelentőséggel bírt a 15-16. század folyamán. Az obszerváns ferences rend római anyakolostorában is – amelyet éppen a csíksomlyói búcsút engedélyező IV. Jenő pápa adott át az obszerváns ág részére – fontos volt a kultusz. A Jelenések könyvében és Teremtés könyvében szereplő, kígyót eltipró Asszony képe az eretnekségek idején intő, ugyanakkor védelmező jellé válhatott. Ugyanakkor IV. Sixtus pápa törökellenes búcsúkiváltságai is a Napbaöltözött Asszony kultuszképéhez kapcsolódtak.

A magyarországi ferencesek kolostorai pedig éppen a töröktől veszélyeztetett déli országhatárokon, valamint az északi huszita vidékeken helyezkedtek el.

A csíksomlyói Szűzanya-szobor megfelel a korabeli Napbaöltözött Asszony megjelenítésének. A Gyermek Jézust karján tartó Szűzanya egy fél földgömbön áll, a lába alatt ott a félhold sarlója, abban pedig az istenanyaságát tagadó eretnekség szimbóluma. A 15-16. században a félhold a török veszélyre utalhatott. A Szűzanyától elsősorban e nagy veszedelem, valamint az eretnek tanok elterjedése ellen kértek és kaptak védelmet. A somlyói szobor ábrázolásának a népi vallásosságban betöltött szerepét Bálint Sándor a Sacra Hungaria című tanulmányában, valamint Tánczos Vilmos néprajzkutató részletesen elemzi.

Óhatatlanul másként közelítünk a kegyszoborhoz, mint egy átlagos szoborhoz. Mintha lelke volna… Mitől lesz egy szobor csodákkal ékeskedő? Mi a fizikailag meg nem fogható, de mégis körülötte levő mítosz?

– A katolikus teológia tanítása szerint az Istennel való találkozásban elsősorban a szentségeknek van kegyelemközvetítő szerepük. Ugyanakkor a szentek és kiemelten a Boldogságos Szűzanya közbenjárónk. Viszont közvetítésük és jelenlétük tapasztalata nem kötött sem tárgyhoz, sem pedig helyhez. Véleményem szerint alapvetően az emberségünk igényli a látható és kézzel érinthető jeleket. Minden korban és kultúrában kimutatható az igény az égiekkel való találkozás kiemelt helyeire.

A csíksomlyói Szűzanya-szoborhoz nem csupán egyéni, hanem közösségi, történelmi sorsfordulók is kapcsolódnak. Gondolhatunk itt Csík katolikus hitben való maradására, a hagyomány szerinti 1567. évi ütközetre, vagy 1694 februárjában az ismételt török támadás kivédésére, és arra a számtalan csodás gyógyulásra, amit a 18. században feljegyeztek. Nem véletlen tehát, hogy a csíksomlyói kegyszobrot már jóval a 18. század vége előtt – amikor Batthyány Ignác erdélyi püspök hivatalosan csodatevő Segítő Máriának ismerte el – a ferencesek és a székely nép körében csodákkal jeleskedő Boldogasszonynak tartották. Közbenjárását évszázadok óta kérjük, egyéni és közösségi életünkért ma is hozzá esedezünk.

Magyar Kurír