A hallgatóságot Tóth Tamás esperes, plébános köszöntötte, majd Mózessy Gergely püspöki levéltáros, egyházmegyei gyűjteményigazgató előadásában Prohászka Ottokár katolikus nagygyűléseken elmondott beszédeit elemezte.

Előbb megismertette hallgatóit a közeggel: a többnapos katolikus seregszemlék német és osztrák mintára jöttek létre 1900-tól kezdődően.  Komoly szerepük volt a hívek öntudatossá tételében, a társadalmi diskurzus tematizálásában, lehetőséget biztosítva akut kérdésekben valláserkölcsi alapú válaszok színvonalas kifejtésére, főpapok és katolicizmusukat vállaló civil közszereplők által.

Prohászka életében tizennyolc ilyen rendezvényre került sor, melyből tizenhat katolikus nagygyűlés plenáris ülésén lépett fel a püspök, s ezzel a legfoglalkoztatottabb, egyben legnépszerűbb szónoknak tekinthető. Beszédeit általában egy elméleti fejtegetéssel kezdte, amely kora egyházának helyzetét világította meg egy szekularizálódó társadalomban, majd következetesen mindig arra tért ki, hogy mi hívei feladata.

A püspök következetesen aktivitásra buzdított: cselekvő, gyakorlati kereszténységre. Főként korának erkölcsi és szociális viszonyaira hívta fel a figyelmet. Csak úgy tartotta orvosolhatónak a bajokat, ha klerikusok és laikusok együtt dolgoznak ennek érdekében. Számtalan egyesületet, mozgalmat, intézményt és pasztorációs formát ajánlott hallgatói figyelmébe.

Mózessy Gergely előadásában különösen erőteljesnek nevezte az 1906-os és 1924-es – elsősorban a szexuális etika kérdéseit tárgyaló – beszédeit, valamint utolsó megszólalását, amely szociális téren az 1931-es Quadragesimo anno enciklikát vetíti elő, kultúrafelfogásában pedig II. János Pál tanításának szellemi előfutára.

A szentmise előtt az emléktemplom plébánosa, Tóth Tamás egy nemrég elhunyt, köztiszteletben álló hívővel folytatott beszélgetését osztotta meg, aki kisgyermek korában találkozott Prohászka Ottokárral és a legmaradandóbb emlékét úgy fogalmazta meg:

„Jó volt a közelében lenni! Püspökségében nem tudjuk követni, talán sok kiválóságában sem, ebben azonban törekedhetünk hasonlítani hozzá: legyen jó velünk lenni, sugározzuk Isten jóságát mások felé.”

Spányi Antal megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket, Takács Nándor nyugalmazott püspök atyát, valamint a városból és távolabbról érkezett papokat és híveket, akik zsúfolásig megtöltötték a templomot.

A főpásztor homíliájában továbbvitte a korábban megkezdett gondolatot: annak a kisgyermeknek jó volt ott Prohászka Ottokárral lenni. Prohászka a Lélek embere volt: figyelt Isten indításaira és figyelemmel volt embertársai felé is. Váljunk mi is a Lélek embereivé – akkor jó keresztényekké és jó papokká válunk. És jó lesz velünk lenni. Az evangélium is erre hív minket: „Adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle”. Kérjük tehát a Szentlelket, váljunk a Lélek emberévé, hallgassunk halk szavára, figyeljünk, és amit meghallunk, azt tegyük is meg.

Hasonlít a mai kor Prohászka korához, most is hasonló veszélyekkel kell megküzdenünk, ellenséges erőkkel kell harcba szállni az igazságért, a közösség javáért. Prohászka püspök a Lélek embereként a békesség embere is volt: barátait, ellenségeit egyaránt szerette; mindenkinek a javát akarta. Mindenkinek azt adta, amire a másiknak anyagi és erkölcsi téren szüksége volt – meg tudta tenni, mert figyelt a Lélek szavára. Figyeljünk Istenre, arra, hogy mit akar általunk adni a másiknak – és ha meghalljuk és követjük a szavát, ha a Lélek embereiként élünk és cselekszünk, akkor mindenkinek valóban a legjobbat tudjuk adni. Életünkkel tegyük lehetővé, hogy Isten jósága és szeretete rajtunk keresztül is odatalálhasson másokhoz.

A szentmise után a főpásztor vezetésével a papok és hívek közössége Magyarország apostola és tanítója, Prohászka Ottokár püspök sírjánál imádkozott, boldoggáavatását kérve.

A szentmise egyben hagyományosan az ötödik éve alapított, mára több ezer papi és világi tagot számláló Prohászka Imaszövetség éves közös szentmiséje is. A megemlékezésről hazatérők emléklapot kaptak, melyen Prohászka püspök Élő vizek forrása című könyvéből vett idézet áll:

„A helyesen nevelt lélek pedig jól épített hajó, biztos szállással hasítja a tengert, akár a madár, mely félelem nélkül lebeg a magasságok felett.”

Fotó: Gersztheimer Zsolt

Székesfehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír