Nap szentje: BOLDOG BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ HERCEG

Batthyány-Strattmann László 1870. október 28-án született Dunakilitin.

Gyermekkorát sorscsapások és nélkülözés határozzák meg. Édesapja elhagyja a családot, s a hőn szeretett édesanya hosszan tartó betegség után meghal, ekkor László még alig tizenkét éves. Fiúként és fiatal férfiként életvitele egyáltalán nem a szenteké. Iskolai teljesítménye hiányos, „csínytevések” miatt háromszor kell iskolát váltania. Bécsben először kémiát, filozófiát és csillagászatot tanul. Élete azonban irány nélküli és céltalan, életvitelét kolerikus jelleme határozza meg. Egy felelőtlen szerelmi kapcsolatból lánya születik, akiért egy életen át felelősnek kellett lennie.

25 éves korában azonban változás következik be: elhatározza, hogy – az ő társadalmi köreiben szokatlan módon – polgári szakmát választ, és orvosnak tanul. Három évvel később, 1898 november 10-én feleségül veszi élete asszonyát, Maria Theresia Coreth grófnőt. Innentől a „ferences” herceg lassan megtalálja a maga útját. Tény, hogy ebben felesége,„Misl” kulcsszerepet játszott. 13 gyermekük született. Az egyik nevelő így emlékezik rájuk: „Ennyire szoros családi köteléket, ennyire szeretetteljes hangulatot és önfeledt boldogságot sehol máshol nem láttam még.”

Lassan beérik Isten iránti elkötelezettsége, s ezzel az a kívánsága is, hogy teljesen akar szeretni – de minden szentimentalitás nélkül. – S így is cselekedni: imában, orvosként dolgozva, férjként, családapaként, s embertársaival való kapcsolatában. „Szeretettel válik széppé az élet – írja 1926-ban – s végre Isten a szeretet, s minden nemes szeretet Isten lényét tükrözi vissza.”

1898-ban saját pénzből az észak-burgenlandi Kittsee-ben (Köpcsény) található kastélya mellett modern kórházat építtet. Jövedelmének több mint kétharmad részét fekteti a kórházba, azért, hogy „kedves betegeivel” jót tehessen. Naponta 80–100 beteget kezel. Gyakran saját maga fizeti a felírt gyógyszereket és a betegei utazási költségeit is. Egykori betege így emlékszik vissza rá: „Pénzt a jómódú betegeitől sem fogadott el. Csak arra kérte őket, segítsék a szegényeket, a szegényeket pedig arra kérte, hogy imádkozzanak érte.”

1915-ben herceg lesz, s ezzel a Batthyány-család feje, otthagyja a kórházat, amely továbbra is működik, majd az egész családjával átköltözik Körmendre, a család székhelyére. Itt azonnal egy másik kórházat építtet, s folytatja a munkáját, ebben a felesége gyakran segíti.

„ …aki betegként jön el hozzám, az már a barátom, anélkül, hogy azelőtt láttam volna” – mondta egyszer. Mindig megpróbál időt szakítani rájuk, a rosszkedvét a kórterem ajtaja előtt hagyja, türelmes, „kedves betegeit” figyelmesen meghallgatja, megjegyezi, amit mondanak, s minden egyes orvosi mozdulatában gyengédség és óvatosság rejlik. Teszi mindezt anélkül, hogy tolakodó vagy mesterkélt lenne. Önmagát Isten eszközének tekinti csupán, s orvosként igyekszik szegény betegeinek nemcsak a testét, hanem a lelkét is tudatosan gyógyítani. A betegek gyógyítása előtt is, utána is a házi kápolnába megy imádkozni. Egy nagynéni jegyezte fel a következő megható történetet: „Egy szegény iparosnak mindkét szemét kimarta a mész, az egyikre azonnal megvakult, a másik pedig szinte menthetetlen volt. Laci és a családja imádkozott a megmentésért, és a Jóisten meghallgatta az imát.