A mai szentmise első könyörgése jó életprogramot fogalmaz meg minden kereszténynek: mindig szem előtt tartani az Úr törvényét és megvalósítani azt szóval és tettel. Nem lehet, hogy pusztán csak hallgatói, ismerői legyünk a törvényeknek, hanem meg is kell valósítanunk azokat az életünkben. Ebben mindig mindegyikünknek van hová fejlődni. De a fejlődés csak úgy fog menni, ha egyre jobban megértjük a törvények szellemét, ha mind jobban ráhangolódunk Istenre, ha mindinkább mélyítjük a vele való személyes kapcsolatunkat. A mai vasárnap első olvasmánya Dávid király történetén keresztül mutatja meg, hogy milyen döntéshelyzetbe kerülhetünk a mindennapjaink során. Dávid király nagy lehetőséget kap: megszabadulhatna az őt üldöző Saul királytól, minden adott ahhoz, hogy megölje őt. De Dávid az Úr törvénye szerint dönt: nem szabad kezet emelni az Úr fölkentjére. Velünk is előfordulhat, hogy olyan helyzetben találjuk magunkat, amikor minden adott ahhoz, hogy elkövessünk valamilyen bűnt, amikor minden klappol, s emberi ésszel átgondolva nincs rizikó az ügyben. Ilyenkor kell, hogy felébredjen bennünk a lelkiismeretünk, és Isten törvényeire, parancsaira gondolva helyes döntést hozzunk. Ezt a döntési képességet annak köszönhetjük, hogy mi már nem csak földi emberek vagyunk: keresztségünknek, a szentségeknek köszönhetően már a mennyei ember, Jézus Krisztus is munkálkodik bennünk, és az együttműködésünket várja, hogy egyre jobban alakuljunk az ő képére, s egyre jobban tudjunk mellette dönteni az életünkben, mindennapi döntéshelyzeteinkben. Ennek megfelelően komoly kérdéseket feszeget ma Jézus az evangéliumban. Természetesen ezúttal is ki akar mozdítani bennünket a komfortzónánkból. Vajon arról van-e szó, hogy Jézus nem bírja a polgári létet, a tisztes megélhetést, vagy arra figyelmeztet, hogy érzéketlenné tudunk válni? Nem lehet, hogy túl könnyen kimondjuk: „megérdemli, mindenki a saját szerencséjének a kovácsa”. Nagyon konkrét tanácsokat ad ma nekünk Jézus, és még jobban belénk vágnak a szavai: mert eszmény és valóság ütközik ma bennünk, amikor hallgatjuk ezt a beszédet. Érezzük a napi küzdelmeinkben: talán van még bennünk érzékenység, hogy érezzük a küzdelem szükségességét. Mert olyan eszményt állít elénk Jézus, ami messze túl van az általános emberi gondolkodásunkon. Mi talán már belenyugodtunk a világ ilyen alakulásába: vannak szerencsések és kevésbé szerencsések, egészségesek és betegek, szegények és gazdagok. Szent feszültségbe helyez ma bennünket Jézus: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.” Van bennem empátia? Egyáltalán bele tudok helyezkedni a másik ember világába? Vagy már csak az én világom létezik számomra? Jézus mai tanítása feladat elé állít bennünket: ne áltassuk magunkat a kényelmes és boldog élet hamis képeivel! A keresztény élet állandó mérlegelés, állandó küzdelem, ahogy Jézus egy másik helyen figyelmeztet is erre: „azért jöttem, hogy tüzet hozzak a világba”. Ez pedig nem éppen nyugalmas dolog. Jó is, ha újra és újra lángra kap bennünk egy kis lelkesedés, mert könnyen elmerülünk a szürkeségben. Jézus nyugtalanít bennünket, és ez jó, mert ez viszi előre a világot, közösségeinket, az életünket. Jézus jobbá és teljesebbé akar tenni bennünket, hogy életünk legyen és bőségben legyen.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír