Isten jónak teremtett világát tönkretette a gonosz. Ármánya nyomán elbukott az ember, aki ennek ellenére ma is ura a világnak. De arca verejtékével teremti elő kenyerét, amíg vissza nem tér a porba. Erre figyelmeztet minden hamvazószerda.

Megkezdődik a szent negyven nap, az út, amely elvezet bennünket húsvét éjszakájára. Azért, hogy megvilágosodjunk, e böjtidő kezdetén szembenézünk saját sötétségünkkel, azzal, ahol csak a Világosság, aki megvilágosít minden embert képes fényt gyújtani, mert mi kudarcot vallottunk, nem megy már.

A liturgia pedagógiája szerint azonban ez az állapot mégsem merő passzivitás. A szentmise imádságai, a szentírási szakaszok a harc fölvételére hívnak minket. Most azok a napok jönnek, amikor önfegyelemmel, lemondással erőt kell gyűjtenünk, hogy kitisztítsuk az előrehaladást akadályozó hordalékot, a rossz beidegződéseket, amiket eddig megtűrtünk. Akarnunk kell nem csupán a felületi bűnökkel szembenézni, hanem azok gyökerének feltárásáig is eljutni a böjt első szakaszában! Miből fakadnak megszokott bűneim? E kérdés tisztázását követi majd annak megtalálása, hogy mindazt, ami bennem korrupttá vált, miként tudom visszavezetni az Istennel való közösségbe, vagyis mit és hogyan kell másként tennem, hogy elkerüljem a reflexszerűen belém ivódott bűnöket, rossz megszokásokat. De fantáziával rálelhetek arra a jóra is, ami majd elfoglalja bűneim helyét, mert ha csak elűzöm a rosszat, az visszatér, és tüstént elsiet és hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket. Behatolnak, és ott élnek. Ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint előbb volt.

Húsvét éjjelén majd felhangzik a Mindenszentek litániája, mert az ősegyházban, míg a keresztelőkápolnában végezték a keresztelést, a hívő nép a templom hajójában ezt énekelte, a szentek közbenjáró segítségét kérve vett részt a szertartásban. Ennek mintájára válasszunk egy szentet a böjtidőre, akinek példáját, közbenjárását kísérőnek hívjuk nagyböjti utunk egy-egy szakaszára. Foglaljon el és le bennünket az életszentségre való rácsodálkozás, annak kutatása, hogy aktuális életkörülményeink közepette mit jelent számunkra a Krisztussal való életközösség megerősítése, újjáalkotása!

A szenvedés időszakának beköszöntéig imádkozzuk el naponta nagyböjt két nagy zsoltárának: az 50. – Könyörülj rajtam, Istenem – vagy a 90. – Aki a Magasságbelinek oltalmában lakik – zsoltárnak valamelyikét, amely a nagyböjti lélek legbensőbb fohásza az Egyházban, a szorongattatottság és a megmentettség állapotának imádságba foglalt megtapasztalása.

A megtestesülés gyümölcse annak felismerése, hogy az Istenhez tartozás mindig megnyit testvéreink számára. Nem telhet el üdvösen úgy a nagyböjt, hogy ne helyezzünk kellő hangsúlyt azoknak az idővel, konkrét segítséggel, adománynyal való támogatására, akiknek nincs emberük, és akik csak személy szerint tőlünk várhatják soruk jobbra fordulását.

Amikor a felsorolt próbálkozások által akarunk húsvét titkának közelébe jutni, azzal az élő reménnyel haladjunk ezen az úton, hogy ott az Úr Jézus társul hozzánk, megnyitja szemünket titkaira, és feltárja magát nekünk a kenyértörésben, annak szentségi vagy szociális pillanatában. Így emmauszi úttá lesz az, ami most még csak sötétség és harc, erőkifejtést igénylő útra indulás a nagyböjt hajnalán.

Magyar Kurír