A szeplőtelen fogantatás főünnepe örömmel tölti el lelkünket, és elvezet minket üdvösségünk kezdetéhez. Az olvasmány elénk tárja a bűn eredetét, és azt a fájdalmas helyzetet, ami abból következett. De már ebben a leírásban is felcsillan az üdvösség ígérete.

Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. (…) Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.” Vagyis egy kölcsönös ellenségeskedés van a kígyó – a rossz szimbóluma – és az asszony ivadéka között. De a kígyó hatalma ebben a küzdelemben nem egyenlő az asszony ivadékáéval, ő csak „a sarkát mardossa”, míg az asszony ivadéka „széttiporja a kígyó fejét”, vagyis elhozza a teljes győzelmet a rossz és a halál felett.

Mária szeplőtelen fogantatása „egyszerre privilégium és ideál” (Albert Vanhoye). 

Privilégium, mert ő az egyetlen, aki birtokolta a bűntől való tisztaságot léte kezdetétől. Ahogy a szentmise felajánló könyörgése mondja: „Hittel valljuk, hogy kegyelmed eleve megóvta őt minden bűntől.” Vagyis ez a kiváltság Jézusnak a bűn felett aratott győzelméből fakadt, még mielőtt bekövetkezett volna. Mária nem a saját érdeméből volt szeplőtelen, ez Isten ingyenes ajándéka volt számára. Ez abból is nyilvánvaló, hogy szeplőtelen volt „fogantatása pillanatától”, amikor személyes döntésről még nem is lehetett szó. A szeplőtelen fogantatás ugyanakkor egy ideál, modell is számunkra, hiszen Isten arra hívott meg minket, hogy „szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt”, ahogyan a szentleckében hallottuk. Isten erre már a világ teremtése előtt meghívott, és tervét nem változtatta meg az emberi bűn láttán sem. A Szűzanyát Krisztus megváltása eleve megóvta a bűntől, nekünk pedig elhozta a bűntől való szabadulást.

Amikor 1858-ban Lourdes-ban a Szűzanya így mutatkozott be Bernadettnek: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”, ezzel a kor összes tévedésére és problémájára választ adott. A naturalizmussal szemben hirdette, hogy az ember több mint a természet, fejlődés, társadalmi produktum. Az ember célja: Isten, éspedig a Szent Isten, s az embernek meg kell térnie, elhagynia a bűnt, és elfogadnia a kegyelmet. Isten nem fér össze a bűnnel, ami a legnagyobb tragédia. A szeplőtelen fogantatás hirdeti azt is, hogy az eredeti bűnt nem a biológiában, szociológiában és más egyébben kell keresni, hanem az Isten és ember közötti helytelen kapcsolatban. A Teremtő akarata és az ember tényleges valósága közötti ellentmondás az eredeti bűn. „Az eredeti bűntől való mentesség azt jelenti, hogy Máriában megszűnt az ellentmondás az isteni »legyen« és az emberi »nem« között. A szeplőtelen fogantatásról szóló tanítás igazolja, hogy Isten hatalmas kegyelme képes volt emberi feleletet kiváltani.” (Joseph Ratzinger)

Látjuk tehát, hogy a szeplőtelen fogantatás karizmája nem vonta ki a Szűzanyát Jézus Krisztus megváltása alól, hiszen ez lényeges része a dogmának, sem a megváltás ajándékainak hálás elfogadásából – gondoljunk csak a Magnificatra –, sem a bűnösökkel vállalt szolidaritásból, hiszen az ember nem akkor érti meg a bűn súlyát, ha megtapasztalja azt, hanem ha szereti Istent. Ahogy Isten Krisztust „bűnné tette” (2Kor 5,21) értünk, s nem bűnössé, mert egészen bűn nélkül volt. Tőle tanulta Mária, hogy az irgalom Anyja legyen. Ez az ajándék nem korlátozta a szabadságát. Isten eleve adott ajándéka, a kegyelem nem csökkentette, hanem felszabadította a belső szabadságát.

Mai világunknak és nekünk is megtérésre van szükségünk. Mindenekelőtt megtérésre a bűnből. Mert nagy a kísértés, és sokszor elhangzik: „Hiszen ez így természetes, mindenki ezt csinálja.” De a hit nélkül, kegyelem nélkül élő keresztény: egy monstrum. Aztán másokért is csak tiszta lélekkel lehet tenni valamit. A neves író, Georges Bernanos áttetsző módon fogalmazott, írói nyelven, ami súlyosabb, mint egy teológiai traktátus. A Szűzanyáról így ír: „egy kislány fiatalabb, mint a bűn, fiatalabb, mint a nemzetség, amelyből ered”. A mai világ értelmetlenségeit, a háborúkat, a viszályokat, az emberi gonoszságot látva sokan úgy gondolják, hogy „minden abszurd” (JeanPaul Sartre). A neves katolikus filozófus, Jean Guitton viszont ezt írta: „engem az abszurd abszurditása elvezet a misztériumhoz”. 

Isten nagy ajándéka és jele ma is a Szeplőtelen, aki a legnagyobb ajándékot, Krisztust adta nekünk. S amikor minden abszurdnak látszik, jó tudni, hogy Krisztus már győzött.

Magyar Kurír