A mai evangélium előkészít minket az Úr jövetelére egy határozott tanítással, ami erős felszólítás a megtérésre. A mai vasárnapot fémjelzi egy szigorú alak fellépése, Keresztelő Jánosé. Ő egy olyan próféta volt, aki nagy hatást gyakorolt mindenkire. Ezt írja róla az evangélium: „János teveszőrből készült ruhát viselt, cipőjét bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán vizében.” 

János, aki Júdea pusztájában élt, azt a küldetést kapta, hogy egy fontos üzenetet hirdessen: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Hirdette, hogy közel van Isten közbelépése, és ezt keményen és nagy szigorúsággal tanította a bűnösöknek. Sok farizeus és szadduceus is elment, hogy megkeresztelkedjék. Ők vallásos embernek számítottak, de János keményen így szólította meg őket: „Viperák fajzata!” János olvasott a szívükben, és látta, hogy nincs bennük tanulékony szív, hogy befogadják Isten akaratát. Mert gyakran előfordul, hogy akiket kifogástalan embernek tartanak, szívük mélyén gőgösek, elégedettek önmagukkal, ugyanakkor kevésbé nyitottak Isten iránt, valójában saját terveiket, élvezeteiket keresik. János keményen bírálta őket: „Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől?” Mert nem elég megkeresztelkedni a vízben, szükséges az igazi bűnbánat is. Felhívta a figyelmüket: nem elég arra hivatkozni, hogy „Ábrahám a mi atyánk”. És Isten közelgő ítéletét hirdette nekik: „A fejsze már a fák gyökerén van: kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.”

Ugyanakkor meghirdeti azt is, hogy jön az, aki nagyobb nála: „Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam.” Aki utána jön, aki nagyobb nála, majd Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni.

Mi már tudjuk, hogy Jézus nem felelt meg ennek a leírásnak, ő nem ítélőbíróként mutatkozott be, hanem mint aki irgalmas. Természetesen beszélt az ítéletről is, de mindenekelőtt felajánlotta Isten irgalmát. Talán pont erre utalt az Úr Jézus, mikor a börtönéből János elküldte tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) Jézus válaszában felsorolta tetteit, amelyek jelezték messiási küldetését, de hozzátette: „Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam.” (Mt 11,6) Az Úr Jézus magatartása – hogy szóba állt a bűnösökkel, vámosokkal, megbocsájtást hirdetett a bűnbánóknak – sokakat megbotránkoztatott, és ma is sokan megbotránkoznak rajta. Ez azoknak az „igazaknak” a magatartása, akik külsőleg kifogástalannak látszanak, de nincs bennük Isten iránt „tanulékony szív”. 

Isten kegyelmét, szeretetét csak az tudja befogadni, aki elismeri bűnös voltát, és nem ítélkezik mások felett. Az emberek szívét, döntéseik igazi okát egyedül Isten ismeri. Az olvasmányban kiemeli Izajás, hogy a Messiás nem látszat szerint ítél, „hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek”.

A Messiás szabadító lesz, de hogy megszabadíthasson bennünket, szükséges átéreznünk, hogy mindnyájan szegények, rabságban élők vagyunk egy bizonyos értelemben. Akinek nincs szüksége szabadítóra, annak nincs szüksége Messiásra sem. 

Aki úgy él, hogy elég önmagának, akinek, ahogy J. P. Sartre írta: „a másik ember a pokol”, az önmagának lesz a büntetése. Akinek a horizontja csak az ember, az emberiség, aki elzárja magát végső céljától, az Istennel való találkozástól, az megtapasztalja, hogy mit jelent „az ateista humanizmus drámája” (H. de Lubac). 

„Jézus megjelenése a legnagyobb történelmi esemény volt, egy olyan lényeges ontológiai változást hozott erre a világra, amely sokkal nagyobb jelentőségű annál, amikor az élet megjelent a földön, amikor az első emberben megjelent a szellemi lélek. Az egész teremtésnek célja és csúcspontja Krisztus.” (Mócsy Imre SJ)

Ez a karácsony titka: az Ige testté lett. És elhozta nekünk az igazi, el nem múló életet. Egész életünk adventje a vele való boldog találkozást készíti elő. 

Magyar Kurír