Advent 3. vasárnapja az öröm vasárnapja. A szentmise kezdő éneke így szólít fel: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek! Az Úr közel van.” (Fil 4,4–5) Az advent bűnbánati idejét szakítja meg a mai vasárnap, és felszólít az örömre. Kell, hogy életünk szenvedései, megpróbáltatásai közben is öröm töltse el lelkünket, hiszen „az Úr közel van”. Izajás próféta költői képekkel érzékelteti, hogy Isten mindig felkínálja nekünk az örömet, a lélek igazi örömét. „Örüljön a puszta, s a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag” – írja. Pedig a sivatag a föld legszomorúbb helye, ahol semmi nem nő és terem, de még ez a sivatag is örömre szólít fel, mert ez is megváltozik majd: „Viruljon és ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája.”

Az Úr eljön, s ezzel megváltozik minden. Ő hozza el a szabadulást. És akkor, írja Izajás: „Megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong.” Mindezek a messiási kor jelei, amelyek jelzik, hogy „maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek”. 

Életünk adventje is tele van pusztával, sivataggal, nehézségekkel, megpróbáltatásokkal. Ám mi tudjuk, hogy az Úr nemcsak eljön, de már itt is van. És ez a jelenlét az örömünk forrása, ami legyőz minden nehézséget. A 15 évesen meghalt és azóta boldoggá avatott olasz fiú, Carlo Acutis a kórházban sokat szenvedett. De ott sem panaszkodott, belső derűje nem hagyta el. Ő mondta: „A szomorúság, amikor magunkra tekintünk, a boldogság, amikor Istenre nézünk.”

A kereszténység nem a szomorúság vallása, nem a nehézségek vallása. Ezek ugyanis minden ember életében jelen vannak. A kereszténység a minden nehézség, áldozat, szenvedés ellenére is jelen lévő belső derű, öröm vallása. Számtalan megtérőt pont az indított el Jézus felé, hogy látták hiteles keresztények belső derűjét, örömét minden nehézségek közepette is. Keresni kezdték: „Mi a titka?” A Krisztusban való öröm így egyben róla szóló tanúságtétel is. 

A szentleckében erről szól Szent Jakab apostol is. Azt írja: „Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig!” Az Úr Jézus különféle módokon számtalan alkalommal jön hozzánk, de ezek még nem jelentik végső eljövetelét. Ezért kell türelemmel, de állhatatosan várni, mert jövetelének ideje közel van. S jól felhasználni minden percet. A vele való boldog találkozásra várás már most örömmel tölti el a lelkünket. Az evangéliumból arról hallottunk, hogy Keresztelő János elküldte követeit Jézushoz, hogy megkérdezzék: „Te vagy-e, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” 

A küldötteknek Jézus Izajás jövendölésére utalva válaszolta: „Adjátok tudtára Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: vakok látnak, sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt.” Ezeket a csodákat végezte az Úr Jézus akkor. Ezek voltak Jézus messiási küldetésének jelei, jelek, amelyekkel Isten belépett világunkba, és szomorúságainkat, bajainkat átalakította bizalommá és örömmé. De Jézusnak ez a más volta még a Keresztelő számára is érthetetlennek tűnt.

Jézus dicsérte Keresztelő Jánost, megértette a küldöttekkel, de apostolaival is, hogy Keresztelő János is egy jel volt, egy igen jelentős jel. Hogy János nem egyszerűen egy volt a próféták közül, hanem „még a prófétáknál is nagyobb”. Az ő feladata az volt, hogy előkészítse Krisztus előtt az utat. Ezt mondta róla: „Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.” Ő volt az egyetlen próféta, aki nemcsak előre hirdette a Messiás jövetelét, hanem rá is mutatott, amikor megvallotta: „Nézzétek, az Isten Báránya, ő veszi el a világ bűnét” (Jn 1,29). 

Ugyanakkor kijelentette azt is, hogy „még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában”. S ez nem a Keresztelő személyes értékelésére utal, hanem kifejezi az Újszövetség csodálatos újdonságát az Ószövetséggel szemben, amelyet itt János képvisel. Ahogy Szent Iréneusz írta: „Krisztus mindent újjáalkotott azáltal, hogy eljött közénk.” Ezért írhatta róla Giovanni Martinetti: „Jézus Krisztus a legfőbb érv az ateizmus s egyidejűleg a fideizmus ellen. Valójában Isten egyedi megnyilatkozása, aki egyszerre fenséges és igazolható, titokzatos és kézzel fogható, túl van az emberi képességeken, és nyomon követhető elmúlt és jelenkori történelmünkben egyaránt.”

Az ő születésének ünnepére készülünk az adventben, és az ő eljövetele a mi örömünk igaz forrása is.

Magyar Kurír