Emberileg érthető Péter méltatlankodása, amikor szemrehányást tesz Jézusnak. Végre itt van az Isten Fia, s erre mit mond Jézus: „Sokat kell szenvednie a főpapoktól és az írástudóktól…” Miféle összevissza beszéd ez? A dicsőségbe nem fér bele a szenvedés – az apostolok szerint.

Jézus apránként adagolja szentháromságos világának titkait és a hozzá vezető úton mindig úgy fogja a kezünket, hogy ne kalandozzunk el másfelé. Mégis minden egyes újabb gondolat, kijelentés próbára teszi a tanítványok addigi hitét. Hogy Isten országát befogadjuk, hitünknek egyre inkább tágulnia kell. Nem úgy, hogy mindenfélét „elhiszünk”, amit csak hallunk, hanem Krisztust fogadjuk el úgy, hogy életét figyelve segítséget kapunk mindennapjainkhoz.

Hitünk növekedése nem azt jelenti, hogy egyre nagyobb adathalmazt tárolunk a fejünkben, hanem azt, hogy a bűn miatt kaotikusnak látszó külvilágunk jelenségeit, dolgait, adatait, információit értékelni tudjuk, és apránként felismerjük, minek mi az oka, és felfedezzük az összefüggéseket. Jézus Krisztus szentlelkes segítsége nélkül ez nem megy.

A mai szent olvasmány és evangélium a szenvedésről szól, amely az apostolok akkori szemlélete szerint tényleg nem fér bele Isten méltóságába. „Ha valaki követni akar, vegye fel keresztjét…” S Jézus nem tűr ellentmondást, ezért is válaszol oly keményen Péternek. Jézus tudja, hogy a bűnök által okozott rosszat képes felülmúlni a mennyei Atya. Az apostolok ekkor még nem ismerik a szeretetnek ezt a szintjét, de ez csak idő kérdése. Pünkösddel megváltozik minden.

Csak úgy tekinthetjük magunkat érett kereszténynek, ha a kikerülhetetlen rosszat is be tudjuk építeni életünkbe, és ezzel együtt ajánljuk minden jótettünket Istennek. Ez a kereszt hordozása. Az az ember még nem érett, aki csak szívmelengető élmények közepette képes Istent dicsérni. De az sem helyes, ha „mások keresztjét” is tartósan hordozzuk. Ez is tévút. A kereszt iránti „túlzott rajongás” eredményezhette azt a kifejezést, hogy ez a világunk pusztán „siralomvölgy”, ami nem igaz.

A szenvedés titkát és miértjét emberi eszünkkel nem tudjuk megmagyarázni, de Isten éppen abban ad támpontot, hogy ne csak akkor higgyünk és szeressünk, amikor jól megy minden, hanem akkor is, amikor ennek híjával vagyunk, és rászorulunk másokra. Léteznek olyan felekezetek, amelyek igyekeznek elhitetni tagjaikkal, hogy ha minden vallásos szabályt betartanak, akkor nem érheti őket baj. Isten megóvja őket a szenvedéstől. De a templomba járók közül is sokan panaszkodnak, hogy „Isten nem hallgatja meg őket”. Ez súlyos tévedés, mert Isten nem üzleti partner, hanem olyan valaki, aki emberi szavainkra és vágyainkra isteni módon válaszol. Ugyancsak meglepődnénk, ha például a kiskutyánknak szólnánk, és emberi módon kezdene válaszolni. Neki nem az a dolga, hanem az, hogy hangulatosabbá tegye a gazdija életét. A teremtmények mindegyike a maga képességei szerint reagál a külvilágra.

A létezők forrása, a szentháromságos Isten viszont mindennek az alapja. Ő is „válaszol”, de nem úgy, mint a teremtmények. Ő például teremtményei léte által válaszol, aztán a történelem később felismert nagy fordulatai által válaszol, de végső soron az általa kiválasztott küldötteken keresztül, majd Urunk, Jézus Krisztuson keresztül válaszol. Minél inkább szeretetben élünk, annál beszédesebb a másik ember és a világ is, és minél inkább az élő Istennel való barátság alatt húzzuk meg igényeink vonalát, annál jobban el fog hallgatni minden és mindenki.

Magyar Kurír