Pietrelcinai Szent Pio Francesco Forgione 1887. május 25-én látta meg a napvilágot a dél-olasz kisvárosban, Pietrelcinában, a család második gyermekeként. Szülei pásztorkodással foglalkoztak. Francescót a közeli Szent Anna-kápolnában keresztelték meg, ahol később ministrálni kezdett. Egyszerű életet éltek, „családunkban nehéz lett volna tíz lírát találni, de sohasem hiányzott semmink” – írta visszaemlékezéseiben.
Pietrelcina vallásos város volt, a szenteket nagy tisztelet övezte. A Forgione szülők gyakran meséltek gyermekeiknek bibliai történeteket, sokat olvasták a Szentírást. Francesco 12 évesen részesült az elsőáldozás és a bérmálás szentségében. Ifjúkorában többször voltak mennyei látomásai és elragadtatásai. 1897-ben, az elemi iskola harmadik évének befejezése után, egy adományokat gyűjtögető kapucinus szerzetessel való beszélgetést követően fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy szerzetes szeretne lenni.
1903. január 6-án belépett a morconei kapucinusok közé, s hamarosan felöltötte a ferences habitust. A szerzetesrendben a Pio nevet kapta. Novíciusévei során gyakran érték támadások a gonosztól, aki egy éjszaka vörös szemű, fekete kutya képében jelent meg a cellájában. 1910. augusztus 10-én Beneventóban szentelték pappá. Az ezt követő években kezdett erős fájdalmat érezni azokon a helyeken, ahol később a stigmák megjelentek: tenyere közepén, talpán és a mellkas egy pontján. A fájdalom intenzitása bizonyos helyzetekben nőtt, máskor csökkent. E fájdalmak hatására egészségi állapota megromlott. Ebben az időszakban iskolában tanított, és naponta tartott prédikációkat. 1916 szeptemberében a Gargano hegyen fekvő San Giovanni Rotondóba helyezték. Vele együtt hét testvér működött a kapucinus kolostorban. Katonai szolgálatát leszámítva több mint ötven éven át, haláláig itt élt. 1918. szeptember 20-án, imádság közben megjelennek kezén, lábán és oldalán a stigmák. Értelmüket látomás tárja fel számára: Krisztus társa lesz a szenvedésben. A stigmák  röviddel halála előtt teljesen eltűntek testéről. Több más, igazolt rendkívüli jelenség is kísérte életét: a gyónók lelkének, gondolatainak olvasása, a bilokáció, a rendkívül magas testhőmérséklet (48 fok) és egy nagyon kellemes, intenzív virágillat volt, amely jelenlétéhez vagy az általa használt tárgyakhoz kötődött. Pio atya áhítattal tisztelte a Szűzanyát. Egész életét és apostolkodását az ő anyai tekintete és közbenjárásának ereje hatotta át. Mindvégig egységben maradt Jézussal, ugyanakkor mindig szeme előtt voltak az emberi dráma mélységei – mondta a stigmatizált szentről San Giovanni Rotondó-i látogatása alkalmával XVI. Benedek pápa. Hozzátette: ezért ajánlotta fel rengeteg szenvedését, ezért adta oda magát a betegekért mint Isten irgalmának és eljövendő, sőt már köztünk lévő országának, a szeretet győzelmének különleges jele.  A lelkek vezetése és a szenvedés enyhítése: ebben foglalhatjuk össze Isten szolgája, VI. Pál pápa szavaival Pietrelcinai Szent Pio küldetését. Mély átéléssel bemutatott szentmiséi és az általa alapított kórház létrejötte egyaránt Krisztus szent Szívéhez fűződő szoros kapcsolatának gyümölcse – fogalmazott a Szentatya, aki az elvilágiasodás és az állandó tevékenykedés kísértésével szemben Pio atya egyszerűségét és Krisztustól való megragadottságát állította példaként a papok és a hívek elé. Közismert, hogy Pio atya Mindszenty József bíboros cellájában is járt. Ez a különleges képességen alapuló eset, bilokációjának leírása a szenttéavatási eljárás dokumentumai között szerepel, a positio második kötetének 1638. oldalán. „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” – jövendölte Pio atya Magyarországról.

Pietrelcinai Szent Pio

 

Bejegyezte: Szilveszter Barát dátum: 0:30

hétfő, szeptember 23, 2013