Az Egyed (Aegidius) neve az e ‚nélkül’, a geos, azaz ‚föld’ és a dyan, azaz ‚fényes’ vagy ‚isteni’ szavakból ered. Ő ugyanis földnélküli volt a földiek megvetése által, fényes a tudás megvilágosítása által, isteni a szeretet által, ami a szeretőt hasonlóvá teszi a szeretetthez.

Egyed Athénban született királyi törzsökből. A Szentírást gyermekkorától fogva tanulmányozta. Egy alkalommal, midőn a templomba ment, egy betegnek, aki az úton feküdt és alamizsnát koldult, odaadta a tunikáját, melyet az felöltvén rögtön meggyógyult. Szülei elhunyta után Krisztust tette atyai örökrészének örökösévé. Egyszer, amikor hazafelé tartott a templomból, egy kígyó marta férfi jött vele szembe, de Egyed imájára a méreg eltávozott testéből, Egy ördöngösből, aki a többiekkel együtt a templomban volt és kiáltozásával zavarta a híveket, kiűzte az ördögöt, és meggyógyította. Az emberi elismerés veszedelmétől félve titokban a tengerparton húzta meg magát. Egyszer halálos veszélyben lévő hajósokat pillantott meg a tengeren. Imádkozott és lecsendesítette a vihart. Ahogy kikötöttek a hajósok, hallván, hogy Rómába igyekszik, érdemeiért köszönetet mondtak neki, és megígérték, hogy ingyen magukkal viszik.

Arles-ba jutva két évig maradt a város szent püspökénél, Caesanusnál, és ugyanott meggyógyított egy embert, aki három éve lázas volt. Egyed remeteségbe vágyott, ezért titokban távozott, és sokáig a nagy szentségű Veredonius remeténél maradt, ahol érdemeivel elűzte a föld terméketlenségét. Mindenütt híressé vált csodái miatt, de az emberi dicséret veszedelmétől félve otthagyta a remetét, és a pusztában egy belsőbb remeteségbe vonult, ahol egy barlangra és egy kis forrásra bukkant. Rendeltetett néki egy szarvastehén is, amely a nap meghatározott óráiban tejjel táplálta.

Mikor egyszer a királyfiak arrafelé vadásztak, észrevették ezt az ünőt, és a többi vaddal nem törődve, ezt vették üldözőbe kutyáikkal. Már szinte be is érték, mikor odaért annak házához, akit táplált, Az pedig elcsodálkozott, hogy miért bőg ily szokatlanul. Kiment, s hallotta a vadászok közeledtét. Az Úrhoz imádkozott, hogy a dajkát, akit tőle kapott, őrizze is meg számára. Kőhajításnál közelebb egy kutya sem merészelt jönni, hanem hangos csaholással tértek vissza a vadászokhoz. Rájuk esteledett, ezért hazamentek. Másnap visszatértek, de ismét meghiúsult minden fáradozásuk. Mikor meghallotta a király, gyanította a dolog okát, s a püspökkel és sok vadásszal odasietett. A kutyák, mint előbb, most sem mertek közel menni, hanem ugatva visszafordultak. Egy sűrű sövénytől áthatolhatatlan helyet vettek körül.

Egy vadász, hogy a szarvasünőt kiűzze, vaktában befelé lőtt íjával, de az ünő helyett az imádkozó Isten emberén ejtett súlyos sebet. A katonák vassal ösvényt vágtak maguknak, és eljutottak Egyed barlangjáig, Meglátták szerzetesi ruhában az ősz és tiszteletre méltó korú öregemben, és lábához bújva az ünőt. A többieket hátraparancsolva egyedül a püspök és a király közeledett hozzá, ők is gyalogosan. Megkérdezték tőle, hogy kicsoda, honnan jött, és miért választotta ezt a kietlen remeteséget, s ki merészelte ily súlyosan megsebesíteni. Miután minden egyes kérdésre válaszolt, amazok alázatosan bocsánatot kértek tőle, sebének gyógyítására orvosokat ígértek, és sok ajándékot ajánlottak föl, de Egyed gyógyszert nem kért, az ajándékokat pedig figyelemre se méltatta, mert tudta, hogy az erő az erőtlenségben lesz teljes (2 Kor 12,9). Imádkozott az Úrhoz, hogy amíg csak él, ne nyerje vissza korábbi egészségét.

A király sűrűn meglátogatta Egyedet, és az üdvösség eledelét kapta tőle, óriási vagyont ajánlott föl, amit Egyed visszautasított, de arra buzdította a királyt, hogy alapítson monostort, ahol szerzetesek élnek fegyelemben. Így is tett a király. Egyedet pedig meggyőzték a király imái és könnyei, és sok ellenkezés után magára vállalta a monostor gondját.

Hírét Károly király is meghallotta, meghívta udvarába, és látogatásakor tisztelettel fogadta. Üdvösséges beszélgetésük során a király arra kéne Egyedet, hogy méltóztassék érte imádkozni, mert valami rendkívüli gazságot követett el, amit senki emberfiának, még a szentnek sem merne meggyónni. A következő vasárnapon, mikor Egyed misét mondva épp a királyén imádkozott, megjelent neki az Úr angyala, és egy cédulát tett az oltárra, amelyben annak rendje és módja szerint le volt írva a király vétke és az is, hogy Egyed könyörgéseire megbocsáttatott, de azért majd bűnét megbánva gyónja meg, s attól ezután tartsa magát távol. A végén az állt, hogy ha valaki bármilyen bűne miatt kéri Szent Egyed segítségét, ne kételkedjék Egyed érdemei által a bocsánatban, ha eláll a bűnétől. Odaadták a királynak a cédulát, aki rögtön felismerte vétkét, s alázatosan bocsánatot kért.

Egyed tisztelettel vált el a királytól, és Nimes városába érve feltámasztotta a fejedelem megholt fiát. Kis idő múltán előre megmondta, hogy monostorát nemsokára ellenség dúlja fel. Rómába ment, ahol a pápától privilégiumot kapott szentegyháza számára, és ciprusfából két ajtót is, melyeken az apostolok képmása volt kifaragva; ezeket a Tiberisbe dobta az isteni gondviselésre bízva. Monostorába visszatérőben egy béna járását visszaadta. Mikor megérkezett a monostorhoz, az előbb említett ajtókat a kikötőben találta, majd hálát adva Istennek, hogy a tenger annyi veszedelme között sértetlenül megőrizte őket, egyháza bejáratánál annak díszére és a Római Székkel kötött egyezség emlékére felállíttatta.

Végül az Úr a Szentlélek által feltárta előtte, hogy közeledik halálának napja, amit jelzett is testvéreinek, kérlelvén őket, hogy imádkozzanak érte. Majd boldogan elszenderedett az Úrban. Sokan tanúsítják, hogy hallották a lelkét égbe vivő angyalok kórusát. Egyed az Úr 700. esztendeje táján élt.

fordította: Sarbak Gábor