Szóró Márton agyonfáradva jött haza. Fordítani volt a billei tanyán s bizony az egész napi erős munka nagyon összetörte az öregedő embert. Ahogy befordult a kiskapun, szimatolni kezdett és fáradt vonása megenyhültek. 

- Áldott jó asszony, – zümmögte csendesen. Mindég a kedvemet keresi. Ihol ni, megest palacsintát süt. 

Óvatosan lopakodott a konyhába. Az asszony nekipirultan sütötte a palacsintát, amit Márton olyan nagyon szeretett. 

- Meggyütté? – kérdezte és kedvesen mosolygott. 

- Meg, – bólintott Márton. – A gyerek hun van? 

- Átküldtem a Tenkéékhez, hogy vigyenek a malomba három zsák búzát. Fogyóban van a lisztünk, meg oszt korpa sincs már a malacoknak. 

- Régen elment? 

- Már itt kellene neki lenni. 

Márton levette kabátját és nagyot sóhajtva ült le a fonatos székre. Nemsokára megjött a fiú. 

- Nem érnek rá elvinni, – mondta szomorú képpel. – Sok a dóguk. 

- Ej, ej, – sopánkodott az asszony. Pedig már délben sem volt korpa ezeknek a szegény jószágoknak. 

- Nem is igaz, hogy nem érnek rá, – szepegett a gyerek. – Hallottam, hogy aszonta Tenke bácsi, hogy még mi nem kéne annak a kódusnak? Ingyen fuvar.

Mártonnak kipirult az arca. Fölállt a székről és támolyogva ment az ajtóhoz. A küszöbnél megállt. 

- Elbizakodott, dölyfös ember! Hej, nagy jó Isten! No nem baj. Anyjuk, – szólt hátra – elviszem én azt a kis búzát tragacson. Nem olyan messze van. 

- Hogy vinnéd? Nehéz a nagyon. 

- Akkor is elviszem. Nem könyörgök senkinek. 

És elment a fészer alá. Kitolta a tragacsot és fölrakott három zsák búzát. A felesége hiába ellenezte. 

- Mire kész lesz a vacsora, itthon leszek, – mondta komor szomorúsággal. 

Megfogta a tragacs két rúdját és fölemelte. A nagy súlyemeléstől kidagadtak homlokán az erek, arca piros lett, mint a pipacs. De ő nem törődött vele. Összeszorította fogait és tolta maga előtt a nagy terhet. Mire a malomba ért, nagyon kifáradt. Lehangolódva ment haza. Ahogy befordult a konyhába, valami furcsa melegség futotta át a testét. 

- Itt vagyok. Ugye nem tartott soká? – mondta csendesen és leült az asztal mellé. 

- Apóka, most együtt eszünk ketten. Jó? – zizegett a fiúcska hangja és szöszke fejét apja deresedő hajához nyomta. 

- Együtt hát. 

Az asszony hangtalanul rakta az asztalra az étkeket. Csendesen eszegettek. 

- Miért vagy olyan szomorú, apjuk? – kérdezte az asszony aggódva. 

Szóró fölnézett és megingatta fejét. 

- Nem tudom. Nyilván valami bajom lesz. Úgy nyomja itt a fejemet valami – és megsimogatta halántékát. 

- Itten, apóka? – csicsergett a kis Sanyi gyerek hangja és apja halántékára tette kezét. 

- Ott. 

- Nagyon fáj? 

- Hát egy kicsit. Majd teszünk rá vizes ruhát, oszt lefekszem. Kipihenem magamat. Holnap már semmi bajom se lesz. 

Tettek is rá ruhát, de reggelre csak nem lett jobban. Föl sem bírt kelni az ágyból. 

- Hívd el az Öreg Tenkét! Fontos beszédem van vele, – mondta halk hangon a feleségének. 

Az asszony elsietett. 

*** 

- Jaj, jaj! – nyögött öreg Tenke, ahogy fölriadt hajnali álmából. – Még ilyen beteg sose vótam. 

A felesége és két fia riadtan álltak az ágya előtt. 

- Hol fáj? Mi fáj? – kérdezgették megrémülve. 

- A fejem szúrja, oszt olyan mindenem, mintha ólombul lenne. 

- Jóska fiam, – rendelkezett az asszony, – eredj az orvosért. 

A fiú elsietett. Amikor visszajött az orvossal, már ott volt Szóróné. 

- Agyvérzés, – állapította meg az orvos komoran, amikor megvizsgálta. – Néhány napig elhúzhatja, de jobban aligha lesz. 

Tenkééktől egyenesen Szóróékhoz ment az orvos és elszörnyülködve állapította meg, hogy Szórónak is agyvérzése van, csak nem olyan nagymértékben, mint Tenkének. 

- Anyjuk, – susogta Szóró. – menj el Tenkéhez és mondd meg neki, azt álmodtam, hogy együtt mentünk a nagy Bíró elé és ő a baloldalra állt. 

Tenke remegett, mint a nyárfalevél. Visszaüzent: 

- Oszt mé álltam én a bal felin e? 

- Azé, – üzente vissza Szóró, – mer olyan sok kolonc, csomag és folt volt a ruhájára aggatva, hogy a jobb felén nem maradhatott. Mert ott egy se vót olyan. 

Tenke újból kérdeztetett: 

- A te ruhád minő vót? 

Azt nem tudom, mert ahogy lenéztem magamra, csak vakító fényességet láttam mindenütt, – üzente Szóró. 

- Félsz-e nagyon? – volt a következő kérdés. 

- Nem. Inkább örülök. Már előre látom a túlvilág örömeit, és ez nagyon megnyugtat. De te, te nagyon vigyázz, me - ezt mond meg apádnak, Jóska fiam. 

Tenke kimeresztett szemekkel feküdt ágyában s fejében szomorú, elkeseredett gondolatok jártak. 

- Istenem, hát én is jó vótam. Senkit se bántottam. Csak éppen, hogy tegnap nem vittem el a Szóró búzáját a malomba. Ezé csak nem jutok a pokolba? 

Lassan, kínosan teltek az órák. Eljött az este és Tenke rosszabbul lett. Az orvost újból elhívták. A gazda izgatottan kérdezősködött tőle: 

- Tekintetes úr, mitül kaptam én ezt a betegséget? 

- Mitől? Hm. Azt hiszem, hogy túl sok bort ivott, Tenke uram. 

A gazda elsápadt. 

- A Szóró is attul kapta? 

- Nem. Ő nagyot emelt. Valami három zsák búzát tolt tragacson a malomba és akkor érte a szerencsétlenség. Sajnálom nagyon szegényt. Mi lesz most a családjával? Mert, hogy meghal, az biztos. 

Ezután borzasztó éjszaka következett Tenkére. Egy pillanatra sem hunyta le szemét. Folyton maga előtt látta a Szóró feleségét meg a kisfiát. Mintha ott sírtak volna az ágya előtt, és egyre azt hajtogatták: „Maga ölte meg! maga ölte meg!” 

Hajnalban elküldte fiát Szóróhoz, megnézni, mit csinál. 

A gyerek futva jött vissza. 

- Imádkozik, – lihegte. – Éppen ezeket mondta, ahogy ott voltam: 

„Áldd meg, Istenem, az én Tenke felebarátomat. Ne engedd, hogy elkárhozzon.” 

- Mit? Így imádkozik? Rögtön hívjátok el a jegyzőt, meg a bírót! 

A legény csodálkozva tett eleget a furcsa kívánságnak. Éppen csak, hogy kivirradt, amikor beállított hozzájuk a jegyző, meg a bíró. 

- Végrendeletet akarok csinálni – mondta Tenke izzadva. - Tíz hold földet hagyok a Szóró gyerekre, mert én miattam hal meg az apja. 

A végrendelet szabályosan, hivatalosan megcsinálták. Három nap múlva Szóró és Tenke örök álomra hunyták szemüket. 

*** 

Sorsok... 

Sorsok, melyek nem kerülhetők el, mert fentről rendezték. De az Isteni kegyelem az utolsó percben is kinyilatkozik a bűnös ember részére. És sorsunk legsötétebb árnya mögött is ott áll a szeretet, jóság, megbocsátás és szelídség Istene, hogy segítsen.